Mit keres egy (pontosabban két) csikóhal egy emlékezetről szóló könyv borítóján (és eredeti norvég címében, amely A csikóhal utáni merülést jelent)? A válasz csak azoknak lehet kétséges, akik még nem tudnak gyakorlatilag semmit az agy memóriaműködéséről. Ugyanez igaz Hilde és Ylva Østby Titokzatos memória című könyvének közönségére is: azoknak szól, akiket érdekel az emlékezet, de fogalmuk sincs róla.
Nekik viszont nagyon érdekes lehet, ugyanis a könyv tisztességes munkát végez. Bemutatja az alapfogalmakat, végigveszi a memóriakutatás nagy mérföldköveit. Csak meglepetések nincsenek benne. Nehéz egy témáról, amelyet ezerszer feldolgoztak már, újat írni. Hiszen olyan sok részlet van, amelyet a legtöbb szerző kötelezőnek ítél megemlíteni, hogy a végén nem jut sok hely másra, és a könyv egyedisége az enciklopédiákéhoz fog tartani.
A Titokzatos memória jól funkcionál, mint ismeretterjesztő mű, és a benne olvasottak jó alapot biztosíthatnak ahhoz, ha valaki az unalomig ismert részletek mögé szeretne nézni. A szerzők, az Østby testvérpár, közülük Ylva agykutató, Hilde pedig író, lelkiismeretesen elvégezték a munkát. Ezért innentől úgy tekintünk a könyvre, mintha nem tudnánk kitalálni már a cím alapján, miről fog szólni a következő fejezet, és most csodálkoznánk rá arra, hogy milyen sokat – és milyen keveset – tudunk az emlékezet mibenlétéről.
Ne hagyjuk a levegőben a csikóhalas metaforát: a kunkori farkú, függőlegesen úszó hal, amelynek kinézetén túl az a különlegessége, hogy a hím költi ki testében a tojásait, természetesen a hippokampusz okán szerepel a borítón. Ez az apró kis szerv az agy halántéklebenyében központi szerepet játszik a memória működésben, az emléknyomok konszolidálásában és előhívásukban. A hippokampuszt 1564- ben fedezte fel Giulio Cesare Aranzi bolognai orvos, és a szerv alakja a csikóhalat juttatta eszébe. Pontosabban először a selyemhernyó jutott róla eszébe, de annak valószínűleg nem hangzott olyan ütősen a latin neve (Bombix), mint a szó szerint tengeri lószörnyet jelentő Hippocampusnak, vagyis a tengeri csikónak.
Még 400 évnek kellett eltelnie, míg a múlt század közepe táján a hippokampuszt a memóriaműködéshez kötötték. Ebben pedig nagy szerepe volt a H. M. monogrammal ismertté vált Henry Molaisonnak. Őt 1953-ban műtötték meg epilepsziával, és eltávolították mindkét oldali hippokampuszát. Ettől pedig elfelejtett emlékezni az újonnan szerzett ismeretekre. Bármit, amit megismert egyik nap, totálisan elfelejtette másnapra.
Vagyis nem egészen. Csak a szavakkal kifejezhető tudást nem volt képes elraktározni. H. M.-et 55 éven keresztül vizsgálták a memóriakutatók, és az így szerzett ismereteink felbecsülhetetlen értékűek. Gyakorlatilag H. M. engedett betekintést az emlékezet tényleges működésébe. Ő ébresztett rá minket, hogy addig semmit sem értettünk.
A memória történetében a londoni taxisok helye H. M.-hez hasonlóan megkérdőjelezhetetlen, és e könyvből is kihagyhatatlan. Aki taxis engedélyt akar szerezni Londonban, annak jó sok pénzre van szüksége, de az sem árt, ha jó a memóriája, ugyanis be kell magolnia az egész város térképét. Tudnia kell, hogy bármely utcából bármely utcába mely legrövidebb úton lehet eljutni. Amikor MRI-vel megvizsgálták a sikeresen levizsgázott taxisok hippokampuszát, kiderült, hogy az szó szerint megnőtt tanulás közben a tanfolyam előtti állapothoz vagy más, kevésbé memóriaigényes szakmák művelőihez képest.
A kötet sok kutató munkásságát bemutatja, akik újabb és újabb puzzle-darabkákat illesztettek helyükre az emberi emlékezet hatalmas képén. Csak eközben ugyanaz az érzés fogja el az olvasót, mint amikor gyermekkorában megpróbálkozott a több ezer darabos, tengeri tájképet ábrázoló puzzle kirakásával: hogy ez soha nem lesz kész. Addig még csak-csak elboldogult, míg a part menti sziklákat kellett összepasszintani, de a végére marad az ég és a tenger. Vagyis ezer darab teljesen egyforma kék darabka.
Egyáltalán nem biztos, hogy a belátható jövőben megértjük, hogyan képes az agy kódolni az emlékeinket: a virágok színét, illatát, tapintását, vagy hogy H. M.-nél maradjunk, Adam Sandler örök klasszikusát, az 50 első randit. Az biztos, hogy a számítógép memóriájához való hasonlítás a legrosszabb analógia a világon. De pont ettől marad a memória örökké érdekes.
Hilde és Ylva Østby: Titokzatos memória. Ford.: Domsa Zsófi. Park Könyvkiadó, 2020. 3990 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/2. számában jelent meg január 8-án.
