Ki ne ismerné A tetovált lányt? A filmadaptáció(k) révén még ahhoz is elért a Millennium-trilógia nyitórészének híre, aki nem sűrű olvasója a skandináv kriminek. Persze főleg a színészek neve ugrik be többeknek. Az eredetiből Michael Nyqvist és Noomi Rapace, a rögtön két évre rá érkező feldolgozásból (az adaptáció adaptációja? újraadaptáció?) Daniel Craig és Rooney Mara. És a Millennium-sorozattal magának posztumusz világhírt szerző, 2004-ben – a kéziratok beadása után nem sokkal – elhunyt Stieg Larssoné.
Azt viszont kevesebben tudják, hogy a mindössze ötven évet élő Larsson munkáját mások folytatták. David Lagercrantz trilógiája 2015 és 2019 között futott, majd három évvel később Karin Smirnoff vette át tőle a stafétát. A svéd írónő idén már a második résszel rukkolt elő (A lány, aki az ördögtől sem fél), és ő is három kötetre szerződött. De miért vállalta a dolgot? És mennyiben jelent ez másféle munkát, mint saját többi művének írása? Ezekről is kérdezhettük az írőnőt, aki a PesText alkalmából látogatott el Budapestre. Több friss kötetéről is beszélhetett: a Millennium-könyvön túl idén jelent meg magyarul a Jana Kippo-trilógia harmadik, Azután hazamentem című része is.
Ahhoz képest, hogy mostanra meddig jutott, meglepő lehet, hogy Smirnoff első regényét 54 évesen jelentette meg. Annál is elképesztőbb tehát, amilyen tempóval befutott: négy évvel azután, hogy megjelent a Jana Kippo-trilógia első kötete (Elmentem az öcsémhez), máris debütált a Millennium-sorozatban. Korábban viszont csinált mindent: dolgozott utcai büfében, újságíróként, és még faárugyárat is vezetett. – Egész életemben írtam, de nem mindig éreztem úgy, hogy másoknak kell írnom, egyáltalán hogy publikálnom kellene. Nem volt ez magától értetődő. Ott voltak helyette az egyéb szakmáim, meg a három gyerekem. Nem is tudtam volna így annyi energiát belerakni, amennyi ehhez szükséges. Aztán amikor mégis megtettem, épp ideális volt az alkalom. Írni pedig végső soron egész életedben tudsz. Más szakmákkal azért ez nincs így – mondja Smirnoff, aki vallja is: „előbb élj, aztán írj.”
Lassú, ügyetlen és elevenebb, mint valaha – az új Harry Hole-történetről
Harry Hole talán a Hóember című regény óta nem volt ennyire hiteles.
A korábbi munkáihoz képest elég másfajta tapasztalatokat is hozott a regényírás. Hogy mást ne mondjunk: most például egy budapesti kiadó, a Scolar székhelyén adott interjút egy magyar lapnak. Hogyan éli meg mindezt? A rosszabb részeként azt említi, hogy folyamatosan utazik, így kevesebb idő jut a barátaira, számára fontos dolgokra. A jó oldalaként pedig, hogy meg tud abból élni, amit szeret csinálni. És persze, hogy adhat valamit másoknak világszerte.
Miközben továbbra sem az olvasónak, hanem elsősorban magának ír. És nincs is egyfajta célja az egésszel. Amikor leül írni, állítása szerint általában még ő sem tudja, hova fog kifutni az egész. Fontosnak tartja azt is, hogy nem azért ír, hogy aztán más értelmiségiekkel kicserélhesse a gondolatait. Biztosra veszi, hogy akadnak olvasói az említett faárugyárban is. A könyveit nem nehéz szerinte olvasni, és bármilyen korú nőknek szólhatnak. Vissza is kérdezünk erre: több nő van az olvasói között? Mindez már csak azért is érdekes, mert a Millennium-sorozatban is két férfit váltott.
– Azt hiszem, több nő, mert a nők többet olvasnak, mint a férfiak. De sok férfi olvasóm is van. Hozzá is vagyok szokva a férfiakhoz, fiúkkal és férfiakkal nőttem fel, és egy kis faluban, Hertsångerben élek. Ott van a vadászat, ott van a horgászat és mindezek. Szóval sok olyan dolog akad az életemben, amit leginkább férfiakkal lehet megosztani. Azt hiszem, tudok a férfiakkal úgy beszélni, ahogy egyes nők talán nem, nincsenek hozzászokva – válaszolja Karin Smirnoff.
Súlyos világgal, a zord vidékkel, szélsőséges vallási közeggel is találkozunk a regényeiben. Saját tapasztalatai jelentették a kiindulópontot? Erre is igennel válaszol. Apai ágon akadtak is a felmenői között olyanok, akikre a szigorúbb vallásosság volt jellemző, de azért nem szektás módjára. Svédországban viszont elmondása szerint volt a vallási közösségeknek mindig is egy hasonló szegmense. Ahol pedig, akik benne vannak, nagy biztonságban érzik magukat. Egész addig, amíg akár csak egy kis dologban szembe nem mennek az uralkodó véleménnyel. Akkor nagyon gyorsan kivetheti őket a közösség. Kérdésünkre, kapott-e támadásokat azért, mert erről a világról ír, azt mondja: nem igazán, épp ellenkezőleg. Sok egyházi fellépése is akad, a papok különösen szeretnek vele hosszú beszélgetéseket folytatni. – Azt hiszem, a svéd egyháznál magasan van az ingerküszöb, sok mindenre nyitottak, talán sok olyan dologra is, amivel nincs közös identitásuk – mondja.
„Izland egyik fele ír, a másik meg olvas”
Patat Bence műfordító gyerekszemszögből írt versekről és arról, mennyire könnyű ifjúsági irodalomra bukkanni a Feröer-szigeteken. Interjú.
Minthogy a nők helyzete is felmerül a regényeiben, rákérdezünk arra is, hozott-e szerinte a poszt-metoo világ valamiféle pozitív változást. Egy időben, amikor megjelent, szerinte igen, de aztán gyors visszaesést tapasztalt. Úgy látja, mintha az összes férfi hirtelen gyanússá vált volna, ezt pedig nem tartotta helyesnek.
– Én az egyenlőségben hiszek, a matriarchátusban nem. Nem hiszem, hogy minden nagyszerű lenne, ha a nők lennének hatalmon. Talán kevésbé erőszakosak, mint a férfiak, de akadnak más gyengeségeik, és ők is tudnak igazán szemetek lenni – fogalmaz. – Nem tetszik, hogy a metoo-val a nők áldozatokká váltak, és csak azzá. Úgy értem, megéri áldozatnak lenni? Az fontos, hogy elmondjam, ami velem történt, és megosszam mással, mert nem akarom, hogy vele is megtörténjen. De végleg áldozattá válni azt jelenti, hogy egyáltalán nincs hatalmad. Nem tudod megváltoztatni az életed, ha csak sajnálod magad. Szóval a metoo nehéz ügy volt. De persze fontos, mert rámutatott bizonyos szakmai csoportokra a társadalomban, akikről senki sem tudott semmit. Például az ügyvédekre, az ügyvédek közötti kultúrára – teszi hozzá a svéd írónő.
A fentiek ellenére persze abszolút nem mondható, hogy valamiféle antifeminista szerzőről lenne szó, sőt. Mutatják mindezt a Millennium-sorozathoz írt könyvei is. A Guardian korábbi interjújában megjegyezték, hogy A tetovált lány eredeti, svéd címe az is, hogy Férfiak, akik gyűlölik a nőket. A Larsson-kötetek bővelkednek szexuális erőszakban, ahogy Smirnoff részei is. Az írónő a brit lapnak arról beszélt, hogy bizonyos dolgok miatt nőként még dühösebb is, mint egy férfi tud lenni. Bizonyos dolgokat ugyanis egy férfi, az élethelyzeténél fogva, nem érthet.
Fordítója, Patat Bence olyan északi realista szerzőkhöz hasonlította, mint Karl Ove Knausgård vagy Roy Jacobsen. Érzi a hozzájuk való hasonlóságot? Ebben nem annyira biztos. Talán akad közös vonás a témaválasztásban, távoli vidékek megidézésében, de inkább azokhoz érez kötődést, akik arrafelé élnek vagy éltek, mint ő. Velük lát valamifajta hasonlóságot a kultúrában, a történetmesélésben. Már abban is, hogy ugyanazok a történetek merülnek fel, amelyek egykor errefelé terjedtek szájhagyomány útján. Torgny Lindgrent vagy Sara Lidmant említi, akik hozzá közeli területekről származtak. De inspirálta egyébként Ernest Hemingway, ahogy a dán feministák is. Vagy a magyar származású írónő, Agota Kristof (Kristóf Ágota). Hogy benne mit szeretett meg? – Nagyon tetszik a nyelvezete. És imádom, hogy a történetei olyan nehezen érthetők, és előbb-utóbb el kell fogadnod, hogy nem számít, ha nem érted, mert bejön mindenképp. Szerintem zseniális írónő volt. Olyan, akit nemrég fedeztem fel, mert korábban nem fordították le svédre. A nagy füzet volt az első regény, amit igen – részletezi.
A kötetei, így a Millennium-könyvei sokat foglalkoznak a számik helyzetével is. A Magyar Hangnak beszél róluk is: végtelenül szomorúnak tartja, ahogy a svéd kormány velük bánt, illetve bán a mai napig. Fontosnak tartja azt is látni, hogy a pénz beszél, és ha valakinek van elég vagyona, hogy megvegyen egy bányát vagy bármilyen területet, akkor úgy is célt érhet, ha ezt a számik kárára teszi meg. Így szorítják ki őket egyre inkább az őshonos területeikről.
Skandináv krimi és Trejo tacói
Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak. Ezúttal: Rényi Ádám kiadótulajdonos-írót.
Kérdezzük arról is, miért érezte úgy, hogy folytatnia kell a Millennium-sorozatot. Miért mondott igent a felkérésre? Korábban soha nem gondolt volna erre, de amikor a svéd kiadója rákérdezett, úgy gondolta, szórakoztató lenne Lisbeth Salanderről írni. Aztán rájött, hogy mégsem olyan egyszerű mások karaktereit tovább vinni, sajátokat kitalálni sokkal inkább. Így fontosabbá vált számára, hogy velük népesítse be ezeket a könyveket. Azt viszont így is nehéznek tartja, hogy másként írjon, mint mondjuk a Jana Kippo-könyvekben teszi.
Mit gondol Stieg Larsson eredeti trilógiájáról? Nagyon szerette azokat, a könyvei miatt is mondott persze igent a felkérésre. Larsson az elmondása szerint fontos személyiség volt hazájában. Olyan, aki rengeteget tudott például a szélsőjobboldalról, és azt is akarta, hogy az egész világ annyit tudjon, mint ő maga. Az ő idejében nagy dolognak számítottak ezek a regények. De manapság? – Nem tudom, hány skandináv krimi jelenik meg évente, mindenesetre a Millennium-projekt ma már jóval kisebb, mint Larsson vagy akár David Lagercrantz idején volt. Így viszont szabadabban is tudom formálni – teszi hozzá.
A sorozat továbbírásából persze vita volt. Stieg Larsson párja, Eva Gabrielsson például 2015-ben teljesen idióta döntésnek nevezte, hogy Lagercrantz folytathatta a műveket, szerinte pedig eleve békén kellett volna hagyni párja munkáját. Viszont nem volt törvényes beleszólása, miután az író végrendelet nélkül halt meg, az örökséget így Larsson apja és testvére között osztották fel, akik jóváhagyták az új részeket. Smirnoff a Guardiannek azt mondta, jó kapcsolatot ápol a családdal, néha leültek vacsorázni, Gabrielssonnal viszont nem találkozott, így azt sem tudja, mit gondol a sorozat általa írt új köteteiről.
A filmadaptációk miatt mindenesetre neki is van oka aggódni, a Jana Kippo-könyvekből most jelenik meg az első sorozat a svéd televízióban. Attól pedig máris tart, hogy valamiféle északi noirt akarnak esetleg gyártani belőle. De reméli, nem teszik, a rendezőben és a színészekben bízik. A svéd tévé után akár streamingre is jöhet majd a széria, így meglehet, a magyarra máris lefordított könyvek után hamarosan a képernyőn is követhetjük ezeket a történeteket.
