A nappali kanapéján ülő hatalmas dinoszaurusz, aminek létezéséről tilos tudomást venni – ez a kép tökéletesen leírja, milyen testet-lelket megbénító érzés alkoholista szülő mellett felnőni. Lehetetlen menekülni ebből a kiszolgáltatott helyzetből, a gyomorgörcs állandó társsá válik, miközben a szülők önmaguk és a külvilág felé úgy tesznek, mintha minden rendben lenne.
Magyarországon legkevesebb 400 ezer gyerek nő fel olyan családban, ahol az egyik, vagy mindkét szülő alkoholista. A szenvedélybeteg szülők gyerekeinek érzéseiről és veszteségeiről azonban a társadalom nem igazán vesz tudomást, pedig egyharmaduk maga is szenvedélybeteggé válik, vagy egyéb pszichés problémákkal – szorongás, depresszió, poszttraumásstressz-szindróma, szomatizáció, személyiségzavarok – küzd az élete során. Nincsenek speciális szakemberek, akik segítenék feldolgozni a múltat, ahogy rendszerszintű stratégia sem létezik az alkoholprobléma széles körű kezelésére.
Hogy felhívja a társadalom figyelmét a helyzetre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elindította az Apa, anya, pia (AAP) című programját, amelynek részeként a már felnőtt érintettek számára egyéni és csoportterápiás alkalmakat, hozzátartozói csoportokat indítottak, illetve képzéseket szerveznek szakembereknek. Az elmúlt években több könyvet is kiadtak a témában, köztük Mattik Dóra visszaemlékezéseit, a Dinoszaurusz a nappaliban című kötetet, amelynek bevételeit az AAP program finanszírozására fordítja a szervezet.
Az álnéven írt kötetben a maga nyers valóságában jelenik meg, milyen felnőni egy alkoholista és pszichiátriai kezelés alatt álló apa és egy olyan anya mellett, aki nemcsak passzívan tűrte férje szenvedélybetegségét, de képtelen volt érzelmi támaszt nyújtani gyerekeinek. „Amit otthonról hozok az az, hogy én nem számítok” – írja Mattik Dóra. Bizonytalanság, láthatatlanság, a világba vetettség magánya, szégyen – ez jutott osztályrészül neki, akit minden egyes korty egyre távolabb taszított a saját gyerekkorától.
Az otthon fázós hidegsége és a nyilvánosság számára eljátszott boldogság feloldhatatlan ellentéte feszült egymásnak Mattik Dóra életében. Fájdalmas stációkat kellett végigjárnia: szülei mentegetése, az önhibáztatás, szeretet és gyűlölet közötti őrlődés mindennapjai részévé váltak. Egy ilyen gyerekkornak a terhét soha nem lehet letenni, ezek a fájdalmas élmények benne lesznek minden gesztusban, érzésben, gondolatban.
Mattik Dóra megrendítő őszinteséggel ír a szülők közötti és a gyerekekre ráerőszakolni kívánt játszmákról, a bűntudatról, a szorongásról, a kényszerű titoktartásról, a tehetetlenség érzéséről. Arról, hogy mennyire magára van utalva egy gyerek, mert nincs senki – rokon, tanár, barát –, aki észrevenné a problémát, és segítő kezet nyújtana. Az ember egyedül önmagára számíthat, de csak akkor indulhat el a gyógyulás útján, ha képes leválasztani magáról szülei helyzetét, és megérteni, hogy az alkoholizmus nem róla szól. Lassú és fájdalmas ez az út, de idővel megnyugvásra lehet találni. És akkor végre el lehet kezdeni élni.
Mattik Dóra így ír erről: „Érdemes mindig jól körüljárni a helyzetet, megismerni a másikat, felgöngyölgetni minden szereplő mozgatórugóit. Legkedvesebb egyetemi tanárom egyszer azt mondta, hogy az tanulta meg, az érti leginkább a történelmet, aki rájön: valahol mindenkinek igaza van. Magamban kiegészítem. Általában az egész életet az érti a legjobban, aki rájön: valahol mindenkinek igaza van. Kell legalább egy kísérletet, egy próbát tenni, hogy megértsük a másik igazságát. (…) Apám és én egymástól távol lévő párhuzamos egyenesekként futunk tovább, ha létezik végtelen, akkor a fáma szerint majd ott találkozunk.”
Mattik Dóra: Dinoszaurusz a nappaliban. Magyar Máltai Szeretetszolgálat, 2021. 2200 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/10. számában jelent meg március 4-én.
