Amikor a globalizáció térhódítását követően a kilencvenes években egyre több közgazdász összpontosította figyelmét a fejlődő világra, a jóléti közgazdaságtan egy időre kettészakadt. A kutatók egy része az afrikai, ázsiai és dél-amerikai régió problémáit vizsgálta, ugyanakkor azok a közgazdászok, akik „otthon maradtak”, inkább az adózást és a szociálpolitikát helyezték a fókuszba. És bár mindkét irányzat rendkívül gyümölcsöző eredményeket hozott az elméleti közgazdaságtan számára, a két világ problémáit kevesen kezelték egységesen. Pedig ha alaposabban megvizsgáljuk, a gazdag országok gondjai kísértetiesen hasonlítanak azokra a gondokra, amelyeket a harmadik világban szoktak tanulmányozni. A tömegek ugyanúgy kimaradnak a fejlesztésekből és azok eredményeiből, egyre jobban nő az egyenlőtlenség, az emberek egyre bizalmatlanabbak a kormányaikkal szemben, a társadalom és a politikai közösség töredezett, és még hosszasan lehetne folytatni a sort.
Ezt ismerte fel és erre keres megoldást Abhijit V. Banerjee és Eshter Dulfo nemrég magyarul is megjelent, Jó közgazdaságtan nehéz időkre című könyvében, amelyben a közgazdasági Nobel-emlékdíjas szerzőpáros amellett érvel: mostanra minden eszköz és tényező a rendelkezésünkre áll, hogy megoldjuk az emberiség előtt álló legnagyobb problémákat. Az erőforrások átgondolt elosztásához és felhasználásához azonban hiányzik a „jó közgazdaságtan”, amely humánusan szolgálja a fenntartható fejlődést. A szerzőpáros ezért problémaközpontúan közelíti meg napjaink kihívásait, többek között azt, hogy elkerülhető-e a klímakatasztrófa, miért lassul a gazdasági növekedés, vagy megoldás lenne-e a feltétel nélküli alapjövedelem a jelenkori szegénység orvoslására.
A könyv nagy pozitívuma, hogy rengeteg empirikus vizsgálattal támasztja alá érvelését. Így például megtudhatjuk, hogy a feltétel nélküli jövedelem nem is olyan ritka, 2014 óta 119 fejlődő országban vezettek be ilyen programot a szegény háztartások megsegítésére. A tapasztalatokból mostanra kiderült, hogy alaptalan az a vélekedés, amely szerint a szegények elszórják a támogatásként kapott pénzt ahelyett, hogy a szükségleteikre költenék. A felmérések – éppen ellenkezőleg – azt mutatták, hogy a pénzbeli támogatásban részesülő háztartások nemcsak abszolút értelemben, hanem arányát tekintve is egyre többet költenek élelemre az összbevételükből, tápláltságuk is javul, valamint gyermekeik iskoláztatására is több pénzt fordítanak. A szerzők természetesen nem feledkeznek meg a szegény és gazdag országok kulturális különbségeiről sem, amikor bemutatják, hogyan lehetne hasznosítani a harmadik világbeli tapasztalatokat odahaza.
Banerjee és Dulfo műve így nemcsak egy sor hétköznapi mítosszal számol le, hanem egyben bemutatja a különböző térségek társadalmainak eltérő gondolkodását is. Ezzel nemcsak a jóléti közgazdaságtan legfontosabb kérdéseibe nyerünk betekintést, hanem a különböző szokásrendszereket is megismerhetjük, amelyek nélkül aligha lehet sikeres bármilyen jóléti program.
Abhijit V. Banerjee – Eshter Dulfo: Jó közgazdaságtan nehéz időkre. Ford.: Garamvölgyi Andrea. HVG Könyvek, 2021. 4900 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/18. számában jelent meg, április 30-án.
