Az a baj az ideológia által sújtott tudományterületekkel, hogy nehéz úgy objektív véleményt megfogalmazni, hogy az embert ne skatulyáznák be egyik vagy másik ugyanannyira tudománytalan táborba. A nemi különbségek biológiája talán a legideologizáltabb élettudományi terület napjainkban. Az egyik oldalon a tudománytagadó szélsőjobb áll, például a magyar kormány, amely olyan őrültségeket irat bele az alkotmányba, hogy az ember csak férfi vagy nő lehet (ezzel megfosztja az interszexuális embereket emberi mivoltuktól), a másik oldalon pedig az ugyanolyan tudománytagadó (bár nem annyira gonosz, inkább fogalmatlan) genderneutrális aktivisták, akik ideológiai alapon rontanak rá mindenkire, aki az emberi nemek közötti biológiai különbségeket merészeli emlegetni.
Pedig biológiai tény (szörnyű, hogy ezt ezt így le kell írni felnőtt embereknek), hogy a nemek között anatómiai, fiziológiai és viselkedésbeli különbségek vannak. Ebben semmi értékítélet nincs, de ha a valóságot szeretnénk megismerni a tündérmesék és a kipécézett embercsoportokkal szembeni uszítás helyett, akkor e tényt mindenképpen szem előtt kell tartanunk. Nehéz azonban olyan forrást találni manapság a témában, amely nem egyik vagy másik ideológiát próbálja tudományos köntösbe bújtatni. Ezért olyan hallatlanul fontos mű Cat Bohannon Éva – A női test szerepe az ember evolúciójában című könyve.
E könyv ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudomány évszázadokon keresztül cudarul bánt a nőkkel: gyakorlatilag vaginával és méhhel rendelkező férfiaknak tartotta őket, és így nem is igazán foglalkozott velük. Pedig – érvel a szerző, akinek élettörténete is megérne egy könyvet, hiszen a világ számos táján (Franciaországtól Kínáig) élt, költészetet tanult, majd számítógépes nyelvészetből doktorált, miután pedig az egyik házassága gajra ment, három hónapig az Arizonai Egyetem futballstadionjának parkolójában álló kocsijában lakott – a női test számos szempontból különbözik a férfiakétól (a nyilvánvaló nemi eltéréseken messze túl is), így nemcsak az emberi evolúció hajtómotorja volt, de ha nem vessük figyelembe a kutatás során e különbségeket, akkor az eredmények sem lesznek reprezentatívak.
Márpedig a tudománytörténet nagy részében, egészen a legutóbbi egy-két évtizedig, a kutatók a férfiak irányában voltak részrehajlók. A 20. század nagy részében az orvosbiológiai kutatások szinte kizárólag hím kísérleti állatokat és férfiakat használtak, hogy ezáltal homogénebb legyen a vizsgált minta. De még a 2000-es évek elején is a Pain (Fájdalom) című folyóiratban publikált vizsgálatok 79 százalékában kizárólag hím egereket teszteltek. E körülménynek rendkívül nagy torzító hatása van, mert a nőstények és a nők teste egyszerűen máshogy működik, mint a hímeké. A nők szervezete másképpen bontja le a gyógyszer-hatóanyagokat, így másképpen hatnak rájuk például a fájdalomcsillapítók, a altatók és az antidepresszánsok.
Valójában mindenki tisztában van vele, hogy a férfiak és a nők biológiája különböző, és e különbségek túlmutatnak a környezeti és életmódbeli különbségek hatásain. A nők tovább élnek, mint a férfiak (a világ 100 évesnél idősebb embereinek 80 százaléka nő), és a különböző betegségek kockázata is eltérő náluk. Az aorta aneurizma például hatszor gyakoribb a férfiaknál, viszont ha egy nőnél alakul ki, őt kevésbé képesek hatékonyan kezelni az orvosok, így nagyobb valószínűséggel fog meghalni.
Az Éva egészen üdítő olvasmány. Bohannon tíz éven keresztül dolgozott rajta, és a szövegből egyértelmű, hogy ezt az időt folyamatos kutatással töltötte – így nehezen vádolható ideológiai elfogódottsággal. Átfogó képe rajzol benne a nők biológiai szerepének tényleg minden elképzelhető aspektusáról. Az is számos érdekességgel fog benne találkozni, aki eddig azt hitte, hogy ebben az utóbbi éveket átitató (emiatt időnként már kifejezetten unalmas) témában nem lehet neki újat mondani.
Cat Bohannon: Éva. Ford.: Makovecz Benjamin. Park Kiadó, 2025. 7999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/19. számában jelent meg május 9-én.
