A tudományt sokan sokféleképpen definiálják, ennek megfelelően születésének időzítésében is évezrednyi különbségek lehetnek. A talán legelfogadottabb nézet – a kísérletezésen, hipotézisvizsgálaton alapuló tudományos módszer létrejöttét – a felvilágosodás korára teszi, bár a természettudomány még ekkor sem vált el a filozófiától. Sokan 1543-at tekintik a tudományos forradalom kezdetének, ekkor jelent meg ugyanis Kopernikusz Az égi pályák körforgásairól című fő műve a heliocentrikus világképről. Ugyanebben az évben adta ki Vesalius Az emberi test működéséről című könyvét, amely a modern anatómia születésének tekinthető, pontos leírásokkal és forradalmi felfedezésekkel a csontvázról, az idegrendszerről, a vérkeringésről.
Carlo Rovelli olasz kvantumfizikus és sikeres ismeretterjesztőkönyv-író szerint azonban ekkor már több mint kétezer éve létezett a tudomány. Az ugyanis a Kr. e. VI. században élt preszókratikus görög filozófussal, Anaximandrosszal vette kezdetét. A tudomány születése című könyvében bemutatja azt a keveset, amit Anaximandroszról tudunk (hiszen a gondolkodótól közvetlenül mindössze néhány sor maradt ránk), de ennél sokkal tovább megy: tudományterületeken és kultúrákon átívelő képet kíván adni a tudomány (legalábbis az ókori tudomány) mibenlétéről és arról, hogy az antik gondolkodók hogyan próbálták – több-kevesebb sikerrel – összeegyeztetni a tudományos világképet a vallásos világképpel.
Rovellit többen Stephen Hawking utódjának tekintik a laikusokhoz is szólni képes elméleti fizikus szerepében. Tudományos munkája fókuszában a kvantumgravitáció áll. Globális ismertségre mégis népszerűsítő könyveivel tett szert, a Hét rövid fizikalecke című könyvét több mint egymillió példányban adták ki. Rovelli nem történész, de az utóbbi időben az érdeklődése érezhetően a tudománytörténet és -filozófia felé tolódik el, ennek bizonyítéka A tudomány születése is. Elméleti fizikai tudása nagyban segít neki abban, hogy a több ezer éves elméleteket a modern fizika keretei között értelmezze, és kimutassa, hogy hol tévedtek, de hol fénylik fel bennük a zsenialitás szikrája.
Márpedig Anaximandrosz elméje ragyogott e szikrák sokaságától. Munkásságát csak a később élt antik szerzők, például Arisztotelész idézeteiből, visszautalásaiból ismerjük (így ezek Rovelli bevallása szerint is kétes hitelességűek), mégis sok forradalmi gondolat köthető hozzá. A Kr. e. VII. század végén született, és a következő évszázad közepéig élt a mai Törökország területén. Thalész, a geometria atyja tanítványa lehetett, az ő tanítványai között pedig talán ott ült Anaximenész és Püthagorasz is.
Anaximandrosz jelentősége nem is elméleteinek igazságában rejlik, sokkal inkább a világ jelenségeinek vizsgálatát meghatározó felfogásában. Tanítójának, Thalésznek csak kevés elméletét fogadta el, sokat megkérdőjelezett és elutasított közülük. Vagyis kritikusan állt elődjei tudásához, nem tekintette automatikusan igaznak azt, amit akár a legnagyobb tekintéllyel rendelkező gondolkodók is állítottak. Ő volt az első, aki világtérképet rajzolt, illetve aki kozmológiai modellt alkotott, vagyis úgy gondolta, hogy az égitestek mozgása matematikai törvények segítségével leírható. Az embert a vízből származó állatoktól eredeztette, és úgy gondolta, hogy számos világ létezhet párhuzamosan.
A könyv csúcspontja mégis a kulturális relativizmus bátor és megalkuvást nem ismerő elítélése. Ez a manapság népszerű gondolkodásmód azt állítja, hogy nem lehet értékbeli különbséget tenni az egymással ellenkező teóriák között, mert az igaz és a hamis fogalma is viszonylagos, és minden vélemény egyformán értékes. Ez az oka a millió áltudományos badarságnak, amelyek károkozása világjárvány idején emberéletek ezreiben mérhető. A szerző szerint ennél nagyobb butaságot nem is lehet elképzelni, és ez a hozzáállás sértő Anaximandroszra, a görög filozófusokra és minden utánuk jövő tudósra egyaránt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az igazság megkérdőjelezhetetlen.
„Egészen más tudatában lenni annak, hogy tévedhetünk, mint azt állítani, hogy semmi értelme igazságról és tévedésről beszélni. A miénktől eltérő gondolatokat komolyan venni egészen más, mint kijelenteni, hogy minden gondolat ugyanannyit ér. Ha nem felejtjük el, hogy az ítélet mindig egy összetett kulturális keretben fogalmazódik meg, és sok más ítélettel kapcsolódik össze, abból még egyáltalán nem következik, hogy ne lehetne észrevenni, ha valami téves” – írja a szerző. Ezt tanítani kéne az iskolában.
Carlo Rovelli: A tudomány születése – Anaximandrosz forradalma. Ford.: Balázs István. Park Könyvkiadó, 2021. 3900 Ft
