Az emberi természet már csak olyan, hogy képtelen elfogadni a véletleneket. Különösen igaz ez a váratlan és értelmetlen halálra, okozza azt egészségügyi probléma vagy épp baleset. Ha a szervezet omlik össze, keressük a figyelmeztető jeleket: többet kellett volna mozognunk, kevesebbet stresszelni? Ha pedig súlyos baleset vezet a tragédiához, rögtön kutatjuk a láthatatlan, eltitkolni kívánt összeesküvést. Főként akkor, ha ismert, jelentős embert veszítünk el.
Nem csoda hát, hogy Albert Camus 1960-as autóbalesete óta többször szárnyra kapott már: valójában itt is merénylet történt. Legutóbb néhány éve futott végig a sajtón a teória, miszerint a Nobel-díjas francia író halálos ítéletét valójában Dmitrij Sepilov szovjet külügyminiszter mondta ki. Camus ugyanis meghallotta a magyar írók forradalmi segélykiáltását, 1956 őszétől kezdve pedig többször kiállt a magyar ügy mellett, elítélve a szovjet külügyet, később pedig a népfelkelés leverésén felemelkedő Kádár Jánost. Állítólag ezért kellett Camus-nek meghalnia, mégpedig úgy, hogy Michel Gallimard kiadóvezető autójának kerekébe egy szerkezetet kalibráltak, hogy az nagy sebességnél szétszakítsa a gumit. Ez a feltételezés Giovanni Catelli olasz író nyomán került be a sajtóba, tavaly pedig megjelent magyarul is a könyv, ami a regényíró halálának nyomába eredt.
A könnyedén olvasható, akadémiai értekezésnek nehezen nevezhető művön végigrágva magunkat viszont továbbra sem leszünk okosabbak. A Camus halála című kötet ugyanis a megjelent cikkekben szereplő állításokon (vélekedéseken) túl nem sok mindent tartalmaz. Gyakorlatilag ezúttal is a gombhoz varrják a kabátot, a jól hangzó (?) előfeltevésekhez gyártva a bizonyítékokat. Catelli viszont szinte kész tényként kezeli, hogy az történt, amit gyanít: Sepilov megelégelte Camus lázítását, és kiadta a parancsot az író meggyilkolására.
„A sors is pontosan eltervezi, mikor, kivel akar találkozni.” „Mindig is nehéz volt elhinni, hogy halála egyszerű, közönséges közúti baleset következménye. A sors nem sző véletlenül összeesküvést egy ember ellen; a többi ember sokkal könnyebben teszi ezt meg.” Efféle költői mondatokban beszéli el Catelli, hogy miért okozhatta Camus halálát az ötvenhatos forradalom melletti kiállás. Nyomként olyanok szolgálnak, mint egy cseh költő, Jan Zábrana 1980-as naplóbejegyzése, amiben ő egy ismerősére hivatkozva írja, hogy a közúti balesetet a szovjet titkosszolgálat rendezte meg. Valaki tehát hallott valamit, ami a jeleket egymás mellé helyező képzelet szerint nem lehet véletlen, hiszen az autó meghibásodása is nehezen magyarázható, ráadásul sima útszakaszon történt a baleset.
Catelli próbál nyomozgatni, de sajnos nem hoz megdönthetetlen bizonyítékot, ami igazolná a teóriát. Sajnos? Mondjuk ki, szeretnénk azt hinni, hogy Camus-nek nem ilyen véletlen, végzetes balesetben kellett meghalnia, hanem ő hívta ki maga ellen a sorsot szabadságszeretetével, bátor kiállásával. Jó lenne ebben hinni. De sajnos a valóság általában inkább az, amit Catelli a Camus-regények, mondjuk, a Közöny olvasásakor is felismerhetett volna: jóval gyakrabban irányítja életünket a puszta véletlen, mint bármiféle sorsszerűség vagy kegyetlen összeesküvés.
Giovanni Catelli: Camus halála. Ford.: Mátyus Norbert, Európa Könyvkiadó, 2021, 3499 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/9. számában jelent meg, február 25-én.
