Ami ma van, az nem közbiztonság. Az azóta is idézett kijelentést 1998 februárjában, a Fenyő-gyilkosságot követő kormányülésen tette Horn Gyula miniszterelnök. Kuncze Gábor ugyanakkor politikai vetületről beszélt, hiszen a vállalkozó gyakran mutatkozott politikusok társaságában. Akár úgy is lehetett venni, hogy a szocialista kormányfő beszólt az SZDSZ-es belügyminiszternek, a döbbenetesen gyakori merényletek és leszámolások pedig kampánytémává váltak a választások előtt. És még csak ezután következett az ártatlan áldozatai miatt különösen megrendítő Aranykéz utcai robbantás.
A tudósításokban fölbukkant egy szikár megjelenésű, bőrkabátot és farmert viselő sztárzsaru, aki határozott fellépésével próbált (talán önkéntelenül is) bizalmat kelteni a nyomozó hatóságok iránt. Mintha egy skandináv krimiből lépett volna elő, noha hol voltak akkor még a skandináv krimik! Nem tudhattuk, hogy a rendőrség arcává avanzsált Doszpot Péter gyakori szerepléseit nem feltétlenül díjazzák a felettesei. Ilyesmi derül ki Szlavicsek Judit könyvéből, amelyben a kollégái által Pepének vagy Pepitónak szólított, de Kegyetlenként is emlegetett őrnagyból regényhős lett.
Egy Harry Hole-hoz hasonlóan magányos, mogorva, a munkájának élő figura, agyafúrt és belevaló detektív, akinek magánélete olykor éles kontrasztban áll a sikeres nyomozásokkal. A sikerességet persze tegyük idézőjelbe vagy zárójelbe is akár: a rendőrség nemegyszer sötétben tapogatódzott a szervezett alvilággal és a szélesedő bűnügyi palettával szemben. A valós eseményekre épülő Doszpot nyomoz című regény fő cselekményszála is egy hosszú időn keresztül megoldatlan bűncselekmény köré szövődik: meggyilkolnak egy jó házból való fotómodellt, és bár Doszpot megígéri, hogy megtalálják a tettest, a nyomozás eleinte számos kudarccal jár. Közben nem csupán az érintett gazdag budai család esik szét az újabb tragédiák következtében, hanem az életvédelmi osztály munkatársai sem bírják tartani a lépést a bűnszervezetek egyre szélesebb körű tevékenységével. (A regényben is szóba kerül a fent említett kormányfői dörgedelem.)
Szlavicsek Judit szerencsére nem magyarosított skandináv krimit írt, nem Jo Nesbo és mások könyveinek világát akarta átültetni hazai viszonyokra, inkább érzékletesen felidézi a kilencvenes évek második felének vadkeletét, amikor az újraformálódott politikai és gazdasági viszonyok kiépülése után az alvilág is lapot kért. A krimiszál is rendben van, a szolidan adagolt fordulatokkal és meglepetésekkel egyetemben (a modell megölése mellett más ügyek is helyet kapnak, így a Fenyő-gyilkosság mellett a bolti sorozatgyilkosságok), és bizonyára hiteles a helyenként meglepően ellenszenvesen viselkedő Doszpot mindennapjainak ábrázolása is – jó, aláírom, nehézfiúkkal nem lehet költői nyelven szót érteni. Időnként ellenben bizonyos kifejezéseknél megakadtam, nem vagyok benne biztos például, hogy akkoriban mennyire volt általános a telefonszámok „elmentése” – avagy mondtak-e olyat is, hogy valakinek „átküldenek” egy dokumentumot, az e-mailekbe mintha kezdetben nem lehetett volna csatolmányt tenni.
Persze a rendőrség technikai felszereltsége naprakészebb volt az átlagemberekénél, és idővel sikerült felzárkózni más területeken is, bár maradtak még megoldatlan ügyek. Doszpot viszont leszerelt, és másutt helyezkedett el, hogy negyedszázad múltán regényhősként térjen vissza a nyilvánosság elé (bár a kötet végén szerzőként is meg van említve). Hogy egynyári kaland-e, egyelőre nem tudni, de annyi már látszik, hogy van benne potenciál, még úgy is, hogy a mában játszódó Epilógus mintha lekerekítené a történetet.
Szlavicsek Judit: Doszpot nyomoz. Magnólia, 2024. 5480 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/2. számában jelent meg január 10-én.
