Ha megvizsgáljuk az emberiség jólétének fejlődését az elmúlt évezredek során, furcsa trendeket vehetünk észre. A modern ember történetének első sok évszázada során alapvetően nem emelkedett az emberek életminősége. Bármennyit is nőtt a mezőgazdaság és az ipar termelékenysége az innovációk révén, azt a nyereséget szó szerint felzabálták az emberek, akik egyre többen lettek, és így az átlagember életszínvonala maradt ahol volt: picivel az éhhalál felett (ez Thomas Malthus, az XVIII–XIX. század fordulóján élt brit közgazdász népességelmélete). De mi változott aztán mégis?
Oded Galor, az ismert izraeli–amerikai közgazdász Az emberiség utazása című könyvében kifejti, szerinte az ember úgy tudott kitörni a malthusi csapdahelyzetből, hogy az ipari forradalom és a felvilágosodás korában egyre nagyobb érték lett a gyerekek oktatása, ami pénzbe került, ezért lecsökkent a népszaporulat. Vagyis az egyre sokasodó tömegek már nem tudták felélni mindazt a növekményt, amit a fejlődés eredményezett, így az életszínvonal is emelkedni kezdhetett. Galor remek stílusban, egészen meggyőző módon, számos mechanikai és fizikai metafora segítségével mutatja be az emberiség gazdasági, társadalmi és demográfiai utazását a könyv első felében – ezt csak ajánlani lehet mindenkinek.
Talán kitalálható, hogy ha a recenzió felénél foglaljuk össze könyv első felének erényeit, akkor a második fele már nem lesz annyira egyértelműen jó. A kötet második részében a szerző azt próbálja megfejteni, hogy miért vannak sikeres, fejlett országok, ahol az életszínvonal egészen magas, és miért vannak sikertelenek, ahol az átlagemberek nem is álmodhatnak a fejlett világ jótéteményeiről. A kettősség megfejtése érdekében a szerző több tényezőt is megvizsgál, például a kulturális különbségek, az intézményrendszerek, a kereskedelem, a pénzügyi rendszer, a földrajzi és a mezőgazdasági adottságok hatását a jóléti sikerességre.
Ezek az elméletek, bár néhol erősen leegyszerűsítőnek tűnnek, érdekesek, és valószínűleg a komplex igazság felszínét karcolgatják. Például összefüggést tár fel a „túl kellemes” éghajlatú déli országok monokultúrákra épülő mezőgazdasága és az ebből eredő hatalmas ültetvények táplálta ordító társadalmi különbségek, illetve az északi kellemetlenebb időjárás kikényszerítette, innováción alapuló dinamikusabb fejlődés között.
Amikor azonban Galor a könyv vége felé a lakosság homogenitása és a fejlettség közötti vélt vagy valós kapcsolatot kezdi pedzegetni, az ember kissé kényelmetlenül érzi magát. A szerző szerint van a sokféleségnek (amin helyenként etnikai diverzitást ért) egy optimuma, ami fölött és alatt kevésbé sikeres a társadalom. Például közepes társadalmi homogenitásnál a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem. Vagyis elismeri a mérsékelt sokféleség jótékony hatásait, ugyanakkor kimondva-kimondatlanul azt is érzékelteti, hogy a „túlzott” diverzitás már romboló hatású lehet. Ez nem feltétlenül alaptalan feltételezés, de azzal a veszéllyel fenyeget (noha ez nyilván nem célja a szerzőnek), hogy egyesek ezt az elméletet kihasználva amellett kezdenek érvelni, hogy a diverzitás csökkentése lehet a sikeresség feltétele. Ez pedig nagyon nem lenne jó.
Az emberiség utazása élvezetes, sőt időnként lebilincselő olvasmány, ugyanakkor olvasás közben azt érdemes figyelembe venni, hogy Galor elméleteit, különösen a világ országai között diverzitás- és sikerességkülönbségek összefüggéséről, mondhatni, ellentmondásosan ítéli meg a tudományos közösség. Ezért tudományos ténynek bajosan tekinthetők.
Oded Galor: Az emberiség utazása. Ford.: Bujdosó István. Libri Kiadó, 2022. 4599 Ft
Ez a cikk a Magyar Hang 2022/45. számában jelent meg november 4-én.
