2015-ben megjelent egy regény a bukaresti Polirom kiadónál arról, hogy a Moldovai Köztársaságot megtámadják az oroszok. A groteszk és félelmetes mese a moldovaiak legnagyobb félelmét jeleníti meg egy igen olvasmányos, jól megírt könyvben, miközben érzékletesen bemutatja a két világ között ragadt Besszarábia szociális problémáit is. Az oroszok Transznisztria felől érkeznek, és ahogy átlépik a határt, a kisinyovi kormány egy különgépen elmenekülne, ám az épp felszállt repülőt rakétával kilövi egy MiG–35-ös. Iulian Ciocan moldáv író regénye most magyarul is megjelent az Athenaeum Kiadónál És reggel jönnek az oroszok címmel. Az író itt volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, akkor beszélgettünk.
– A könyvbemutatónak különös jelentőséget adott egy magyarországi történés: amikor ön éppen a beszállásra várt a kisinyovi repülőtéren, Budapesten megjelent egy interjú a miniszterelnök politikai főtanácsadójával, aki arról beszélt: Zelenszkij és Ukrajna hibát követett el azzal, hogy belement a háborús védekezésbe, mert ezzel felelőtlenül elpazarolnak életeket, és mi azt tanultuk meg az 1956-os forradalomból, hogy nincs értelme védekezni az oroszok ellen. Mit gondol erről?
– Nem hallottam erről az interjúról, de ez hibás logikának tűnik. 1956-ban is voltak magyarok, akik fegyvert fogtak az agresszor ellen, velük szemben is tiszteletlenség ilyet mondani. Az ukránok a hazájukat akarják megvédeni. Persze lehet arról beszélni, mekkora áldozatokat hoznak ezért, és arról is, hogy van-e esélyük visszaszerezni az oroszok által elrabolt területeket, de ebben nekik kell döntést hozniuk, és nem másnak helyettük. A terület fontos, fontos az emberek élete is, és még fontosabb a gyermekeink jövője – utóbbit nem lehet feláldozni. Én azt gondolom, a magyarok most is védekeznének, ha Oroszország megtámadná őket, és ez egy természetes gesztus.
– Emlékszik 2022. február 24-ére, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát? Mit gondolt az eseményeket látva?
– Hátborzongató volt megélni, ahogy a fikcióm valósággá vált – igaz, egy másik országban. De azonnal arra gondoltam, ha Odesszát elfoglalják, másnap már Moldova következik, hiszen onnan két nap alatt Kisinyovba érhetnek. Aztán eszembe jutott, hogy én nagy bajban leszek, hiszen pont erről írtam egy könyvet, hogy mit csinálnak az oroszok a hazámmal. Az járt a fejemben, hogyha menekülnöm kell, hova megyek majd, és mikor kell indulnom. Aztán kicsit megnyugodtam, amikor láttam, hogy megakadtak Kijev alatt, és Odessza is megmenekült.
– Jót tett a könyv eladásának a háború? Kíváncsiak lettek az emberek arra, mi várható, ha tényleg Moldova lesz a következő?
– Talán valamennyit nőtt az eladás, de otthon kicsi a könyvpiac. Viszont óriásit nőtt az érdeklődés a regény irányt külföldön, több nyelvre lefordították, és azt gondolom, az inváziónak „köszönhető” a magyar kiadás is.
– 1991 előtt aktív része volt a szovjetellenes tüntetéseknek, és Moldova 1991 nyarán végül kikiáltotta függetlenségét. Ami azóta történt, az viszont nem egy sikertörténet. Csalódott?
– Nagyon el vagyok keseredve, évtizedek óta azt érzem, hogy egy helyben toporgunk. A legnagyobb baj a korrupció, sokat loptak az országban, ahol valahogy mindig sikerült felelőtlen politikusokra bízni a hatalmat. Csak a saját zsebükre koncentráltak, és nem az ország fellendítésére. A polgárok ennél jobbat érdemelnek – nemcsak nálunk, hanem mindenütt másutt, legyen szó akár Magyarországról vagy Amerikáról.
– A posztszovjet valóság rengeteg témát ad az íróknak, ugyanakkor megtizedeli a fizetőképes olvasókat. Ráadásul a világ is megváltozott közben: egy Youtube-influenszer nagyságrendekkel több embert befolyásol, mint a legismertebb író. Ezen a téren mi a helyzet Moldovában?
– Valóban, ma már egy írónak sokkal kisebb a befolyása a társadalomra, mint akár egy Youtrube-influenszernek, aki középszerű dolgokat is tud tematizálni. Az irodalom ennek ellenére fontos, és egészen addig az marad, amíg létezik az az intellektuális réteg, amely meghallja a szavunkat. Lehetnek még olyan történelmi pillanatok, amikor egy íróra többen hallgatnak, mint egy showmanre.
– Hogy néz ki a könyvpiac önöknél?
– Egyre kevesebb az olyan csodabogár, aki regényt vásárol. A gyerekirodalom kicsit jobban áll: a szülők már nem olvasnak könyvet, de a gyereknek megveszik, hogy művelődjön. Furcsa helyzet, nem tudom, miért alakult így: talán befektetnek a jövőbe, vagy így egyeznek ki a lelkiismeretükkel. Moldova különleges hely: többféle kultúra, nyelv, nemzetiség keveredik az országban. Egyszerre érezni Bukarest és Moszkva hatását. Utóbbi azt érzi, hogy ez a terület ma is az övé, és amíg ebben hisznek, mi nem lehetünk nyugodtak.
– Ha már a nyelveknél és a különböző kultúráknál tartunk: létezik-e külön „moldovai nyelv”, ahogyan azt a mostani alkotmány állítja? Vagy ez az egész csak a szavak játéka egy Moszkva által irányított hibrid háborúban?
– Ez az egész egy aberráció – ahogy nincs külön erdélyi magyar nyelv sem, úgy nem létezik moldáviai román nyelv sem. Az úgynevezett „moldovai nyelv” sztálinista kreálmány. Én román író vagyok, aki egyébként a Moldovai Köztársaság állampolgára.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/41. számában jelent meg október 11-én.
