Han Kang prózája olyan, mint a város zajában lehulló madártoll: ahogy a pihék szinte nesztelen surrogása hirtelen túlharsogja a fülsiketítő morajlást. Zakatol körülöttünk a valóság, de a tavalyi irodalmi Nobel-díjas dél-koreai írót olvasva mintha egyre távolabbról hallanánk a környezetünket, a figyelmünk fókusza belülre kerül, és a látvány helyett a létezés igazságaira kérdezünk rá. De a szétáramló békében sem feledkezhetünk meg a külvilágról, a nyugalmat rendre feldúlja az erőszak, a kegyetlenség, és a megértés hiánya.
Az 54 éves szerzőnek magyarul korábban két kötete jelent meg, a Növényevő és a Nemes teremtmények, és mivel ez utóbbi 2018-ban került a boltokba, a harmadik mű kiadását nyilvánvalóan nem Han Kang hazai népszerűsége, hanem a Nobel-díj kereskedelmi előnyei motiválták, de aligha róhatjuk meg a kiadót az egyértelmű szándék miatt: a Görög leckék az elődeihez hasonlóan különleges regény, amely egy valószínűtlen párbeszédbe rejtve mesél az érzékelés és a közlés törékenységéről.
Egy nő és egy férfi lassú közeledését követjük, de mintha párhuzamosok mentén haladnánk a végtelenbe, és mindvégig kínoz a kétely: vajon elérhetjük, és ha odajutunk, valóban párhuzamokat kísértünk-e? A nőt az agresszív – a külvilág logikájához sikeresen alkalmazkodó – férje megfosztotta a gyermekétől, és ezzel a hangját is elvette: a nő önkéntes némaságba burkolózik. A férfi előbb kiszakadt a nyelvből, amelybe született, és a családjával Dél-Koreából Németországba költözött, majd egy tragédiát ígérő kapcsolattól (is) menekülve visszatér hazájába, ahol az apai örökségként (átokként) kapott betegsége következtében egyre romló látása vaksággal fenyegeti. Számkivetetté válnak, szándékosan vagy szándéktalanul, de alkalmatlanok lesznek rá, hogy megfeleljenek a környezetük elvárásainak.
A konvenciókba dermedt társadalomból való kilépés vágya Han Kang Növényevő című regényében is megjelent. Jonghje lemond a húsevésről, és az addig csendes érdektelenségben élő nő hirtelen a családja figyelmének középpontjába kerül: taszítónak bélyegzik a döntését, ami azonban egyre kevésbé hatja meg a nőt. És a növényevése nem áll meg a vegetarianizmusnál, Jonghje teljes transzformációra vágyik, végleg maga mögött hagyva emberi mivoltát. A humánumtól igyekszik megszabadulni a Nemes teremtmények világának több szereplője is, ehhez azonban nem önmagukat, inkább másokat sanyargatnak. A regény az 1980-as kvangdzsui felkelést, illetve annak leverését idézi fel. Dél-Korea modern kori történelmének egyik legsötétebb foltja a diktatórikus hatalom elleni küzdelem vérbefojtása; Han Kang a regényben a tömegek szintjére emeli a Növényevő extremitását, és az egy irányba meginduló testek kíméletlen elpusztításában kérdez rá a lázadás értelmére.
„Han Kang és Kertész Imre Nobel-díja eggyé vált bennem”
A koreai Han Kang díjazása nyomán felmerül: lehet, hogy egy-egy Nobel-díjas szerző távoli és ismeretlen kultúrát képvisel, de az univerzális mondanivaló mindenhol érthető.
Csendesebb, a világ számára észrevétlen, de mégis lázadás zajlik a Görög leckék lapjain is. A nő és a férfi elfordul a külvilágtól és megküzd annak elnyomó hatalmával. A hang és a látás elvesztésének egy holt nyelv teremt keretet: a férfi nyelvtanárként ógörögöt tanít, a nő pedig a diákja. Mindketten félnek a (hagyományos értelemben vett) kapcsolatteremtéstől, az idegenség szédítő mélysége elől pedig egy (a hagyományos értelemben vett) kommunikációra alkalmatlan nyelvhez fordulnak. Mintha a környezetük okozta félelmet a múlt eszközkészletének felidézésével, a jelek és hangok több ezer éves működésére hagyatkozva győzhetnék le.
De győzelemről szó sem lehet, mert valójában nincs verseny, csupán két magába fordult élet keres valami bizonyosabbat, mint a kocka. Han Kang sűrű, mégis könnyed, poétikus nyelve – Kiss Marcell fordítása – a lírai logika mentén jeleníti meg az elbeszélés klasszikus szabályait rendre felülíró mozgásukat. Az eredetivel sajnos nem vethetjük össze, de a fordító a Nemes teremtmények után megint gyönyörű munkát végzett: a végül szükségszerűen költészetté emelkedő próza épp annyira lett törékeny, mint az egymás után kutató két létezés.
„A nő a férfi ide-oda cikázó szemeit, szorosan összezárt ajkait, az állát és arcéleit kutatja, melyeket kékes árnyba burkol az éjszaka. Mintha megfejtésre váró jelek és piktogramok rejtőznének a vonásokból és pontokból összeálló arcban. Mintha néhány tollvonással felskiccelve csendes szavakká tudná lefordítani az arcot.” A megértés vágya azonban nem elegendő, egyetlen arcot sem fordíthatunk egyértelműen szavakká, az arc elrejtőzik a jelek elől: „Szemei a sötétségbe merednek, de kezei a nő vállán. Mintha próbálna pontosan megmérni valamit, de közben érzi, hogy úgysem fog sikerülni. Rémisztő az egész.”
Ám a nő nem hagyja annyiban, némaságát őrizve is beszél a férfival, és a testre írt szavak, a jelek és a vonások végül a test részeivé válnak, a két magány között pedig egyre jobban csökken a távolság. „Szívek és ajkak érnek egymáshoz, törésvonalat átlépve, rögtön összekapcsolódnak, örök egymáshoz nem illésben.”
A hírek szerint a nyár végén Han Kang újabb regénye jelenik meg magyarul. A Nem válunk szét az író eddigi legutolsó munkája, amelyet ugyancsak Kiss Marcell fordításában olvashatunk majd.
Han Kang: Görög leckék. Ford.: Kiss Marcell. Jelenkor Kiadó, 2024. 3990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/4. számában jelent meg január 24-én.
