Ha megkérdezünk bárkit, aki nem a téma kutatója, és a múlt század közepe táján vagy előtte született, arról, hogy mi különbözteti meg az embert az állatoktól, akkor nagy valószínűséggel azt fogja válaszolni, hogy az ember tud gondolkodni, míg az állatok csak „ösztönből” cselekszenek. Ha ugyanezt a kérdést egy kicsit fiatalabb embernek tesszük föl, ő már valószínűleg nem zárja ki teljes mértékben az állatokat a gondolkodó élőlények köréből, de abban fogja látni a különbséget, hogy az emberi gondolkodást immár nem kötik azok a béklyók, amelyek az állatok „primitív” szándékait, hajlamait, elképzeléseit irányítják. Vagyis az embernek szabad akarata van, kizárólag azt gondol, úgy tesz, abban reménykedik, azt szeret és gyűlöl, amit akar.
Ez bődületes tévedés. Az emberi viselkedést alapjaiban határozzák meg azok a tényezők, amelyekhez semmiféle közünk sincs, az öröklött génjeinktől a felmenőinket ért külső hatásokon keresztül a bélbaktériumaink világáig. Mindezek úgy működnek bennünk (vagy inkább ránk telepedve), hogy legfeljebb a közönségük – illetve a legtöbb esetben elszenvedőik – tudunk lenni. De praktikusan idegenek vagyunk a számukra, nem kérdeznek minket arról, hogy jó-e az nekünk, hogy úgy befolyásolják a magatartásunkat, ahogy, és a legtöbb esetben esélyt sem kínálnak, hogy át- (vissza-) vegyük az irányítást. Ez Bill Sullivan, az Indianai Egyetem farmakológia- és mikrobiológia-professzora Bemutatlak önmagadnak című könyvének mondanivalója.
A könyvekről gyakran írják a reklámszövegek, hogy gondolatébresztők, de ez általában csak lózung, mivel a legtöbb tudományos ismeretterjesztő munka mindenki által unalomig ismert jelenségeket próbál új köntösben eladni, így legfeljebb gondolatmegerősítőknek lehet őket nevezni. A Bemutatlak önmagadnak ebből a szempontból valóban különleges, és igen jól megírt könyv, hiszen szerteágazó témái szinte mindegyike újdonságként fog hatni még az egyébként tájékozott és érdeklődő olvasók többségének is. Ki gondolta volna, hogy az olyan magasabb rendűnek gondolt elmeműködéseket, mint a vallás, a véleményhez való ragaszkodás vagy a cinizmus is, egészen ősi genetikai és mikrobiológiai tényezők is befolyásolják! És akkor a félelmeinkről és a nagyszüleink ezekre ható démonairól nem is beszéltünk.
Hogyan szoronghatunk attól, amitől elődeink is féltek? A klasszikus genetika egyik alapvető törvénye, hogy a szerzett tulajdonságok nem örökíthetők tovább az elkövetkező nemzedékekbe. Hiába vágta le az ujjam a fűrészgép, a gyermekemnek minden esélye megvan arra, hogy az összes ujjával együtt szülessen. Csakhogy a legutóbbi idők epigenetikai felfedezései részben cáfolják ezt a törvényt. Az epigenetika azokkal az öröklési folyamatokkal foglalkozik, amelyek nem járnak magának a DNS szekvenciájának megváltozásával. Az örökítőanyagra életünk során a külső környezeti tényezők hatására számos olyan molekula kapcsolódik, amelyek befolyásolják a gének működését. Ezek pedig átadódhatnak az utódba.
A Bemutatlak önmagadnak jelentős részben (de korántsem kizárólag) az epigenetikai faktorok viselkedésmódosító hatásáról szól, és biztos, hogy mindenki találni fog benne olyan ismereteket, amelyek létezését még csak nem is feltételezte.
Bill Sullivan: Bemutatlak önmagadnak. Ford.: Vágó Nándor. Scolar Kiadó, 2021. 4975 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/27. számában jelent meg július 2-án.
