A Yellow Submarine-t kevesen sorolják a Beatles legjelentősebb számai közé – legalábbis Jón Kalman Stefánsson legújabb regényének elbeszélő-főhőse szerint, akinek az anyja ennek ellenére megpróbálta megtanítani szájharmonikán a dalt, illetve azt is elmagyarázta, miről szól: „Gyermekien, de keservesen vágyakozunk egy biztonságos menedék után az életben, egy másik világ után, ahol a világ elvárásai és csapásai nem érhetnek el bennünket”. Ízlésbeli kérdésekben persze lehet vitatkozni, a Ringo Starr által felénekelt, nagyrészt Paul McCartney, kisebb részben John Lennon által félig gyerekdalnak, félig tengerésznótának komponált Yellow Submarine 1966 legkelendőbb kislemeze volt (másik oldalán az Eleanor Rigbyvel), és sokan a Beatles pszichedelikus korszaka afféle nyitányának tekintik, mindenféle rejtett (olykor drogos) utalást vélve fölfedezni benne.
Kétségkívül emblematikus felvétel, talán ezért sem véletlen, hogy az izlandi író, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 2024-es díszvendége, Jón Kalman Stefánsson eddigi legszemélyesebbnek tűnő regénye is ezt a címet kapta. Az egyes szám első személyben megszólaló főhős sorsának alakulásában nem nehéz észrevenni a párhuzamokat az író életének többek között interjúkból megismerhető epizódjaival. Ilyenformán a Sárga tengeralattjáró lírai autofikciónak is nevezhető, amelyben a gondosan kimunkált, nemegyszer költészetre emlékeztető narráció közvetlenül harmonizál az elbeszélő szorongásokkal, félelmekkel és szeretettel teli gondolataival, illetve a felhők borította izlandi égbolt alatti komor történésekkel és élethelyzetekkel egyaránt. A sárga tengeralattjáró a korán elvesztett édesanya magyarázata alapján a mindennapok tragikus fordulataikor visszatérő szimbolikus menedékké válik, és a főszereplő aktuális életkorának megfelelően ölt a valóságban testet, például a könyvtárban Keflavíkban, abban a városban, ahova az anya halála után költöztek.
Jón Kalman Stefánsson: Ha van pokol, akkor Orbán Viktor ott fog égni sok ezer évig
Az izlandi író a lezárt Margit-szigetről, az önző izlandiakról, kirekesztésről, klímaváltozásról, menekültekről, populista politikusokról, az ámokfutó Putyinról és a költészet diadaláról. Interjú!
A könyvek bölcsebbek az embereknél” – a megállapítás végigkíséri a regényt. Az elbeszélő például 2022-ben egy londoni parkban megpillantja Paul McCartney-t, aki az Abbey Road borítóján látott múltbeli énjéhez hasonlóan mezítláb van, és olvas, „lehet (…) hogy az egyik angolra fordított regényemet”. (Később valaki felhívja telefonon, elképzelhető, hogy Ringo.) De hangsúlyosan megjelennek utalásképpen más szövegek is, például a Gilgames-eposz vagy a Biblia. Utóbbi kapcsán a gyermek főszereplő túlságosan emberi vonásokat vél fölfedezni az Ószövetségben ábrázolt Istenben, hovatovább azt gondolja, hogy Isten magányos, „senki nem veregeti meg a vállát, hogy azt mondja, öregem, barátom! Senki nem öleli meg, nem hívja meg vacsorára. Mindig csak félelem, csodálat, imádat – barátság soha. Isten rettenetesen magányos lehet.” De magányos az elbeszélő apja is, aki bár megözvegyülését követően új társat talál, tovább vágyakozik az élet után, „amelyet nem sikerült megélnie” és az ember után, „aki sosem lehetett”. Egyébként Trabanttal jár, ugyanezzel bukkan föl 2022-ben a londoni parkban is, igaz a keletnémet autó ott egyszer csak Moszkviccsá változik, és a volán mögött már Putyin ül, Ringo Starr pedig Hólar püspöke lesz, akit a főszereplőnek kell megmentenie a lefejezéstől.
„Az idő az egyetlen komolyan vehető bíró, minden más csak vélemény, amit elfúj a szél” – hangzik a sommás ítélet, miután az elbeszélő még kisfiúi mivoltában (amikor is magányában a legszívesebben kísértetekkel beszélget) rádöbben arra, nem igaz, hogy a halál mindent megváltoztat, a dolgok ugyanúgy mennek tovább, „embereket és eseményeket is elfelejtünk, ez egyszerűen így van, összeolvadnak a feledéssel és a sötétséggel”. A Beatles is feloszlik – amibe a Föld úgy beleremeg, hogy a lökéshullámok eltérítik az Apollo–13-at, majdnem katasztrófába sodorva az újabb Hold-expedíciót –, később Lennon is meghal, aminek hallatán az épp vezetni tanuló főszereplő összetöri oktatója autóját. Talán egyszer az is megérne egy hosszabb elemzést, hogy miért indukál egy több mint ötven éve feloszlott zenekar mindmáig ekkora érzelmi tölteteket. Jón Kalman Stefánsson költői regénye erre nem ad magyarázatot, de az olvasó nem is föltétlenül tart rá igényt, épp elég a megrendülés, miszerint Istenhez és édesapánkhoz, de még a négy Beatle-hez is hasonlóan mindnyájan magányosak vagyunk.
Jón Kalman Stefánsson: Sárga tengeralattjáró. Ford.: Patat Bence. Jelenkor, 2024. 5299 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/39. számában jelent meg szeptember 27-én.
