Lassú, ügyetlen és elevenebb, mint valaha – az új Harry Hole-történetről

Lassú, ügyetlen és elevenebb, mint valaha – az új Harry Hole-történetről

Jo Nesbø: Vérhold (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Őrült sorozatgyilkos szedi áldozatait Oslóban, kihez fordulhatna a máskor békés norvég főváros rémült népe, ha nem Harry Hole nyomozóhoz! Vagyis már csak egykori nyomozóhoz, Jo Nesbø regényfolyamának hőse ugyanis (ismét) visszavonult, és Los Angelesben igyekszik érzéketlenre, vagyis inkább holtra inni magát. A nyugalmas delíriumot azonban kegyetlen bűnözők forgatják fel: Amerikában a mexikói alvilág, Norvégiában pedig egy rituális erőszaktevő zökkenti ki az időt, és újfent kiderül, hogy Harry Hole született helyretolni azt. A krimisorozat tizenharmadik, Vérhold című kötetében az alkoholizmusba merült exrendőr fáradtabb, lassabb és kiábrándultabb, mint valaha, a regény ennek ellenére a széria legszebb időszakát idézi.

Jo Nesbø a világ egyik legismertebb bűnügyi szerzője, könyvei több tízmillió példányban kelnek el, központi figuráját, Harry Holét (a nevet norvégül Hári Hulénak ejtik) pedig a legjelentősebb fiktív nyomozók között emlegetik. A skandináv noir elmúlt két évtizedét nehezen tudnánk értelmezni a hórihorgas rendőr nélkül, aki nem válogat az eszközökben, ha kell, törvényt szeg, de végül mindig elkapja a gonosztevőt. Ezek a gonosztevők pedig szinte kivétel nélkül sorozatgyilkosok, ami különösen pikánssá teszi a norvég szerző munkáit. Mert bár a bűnözés fogalma a skandináv országokban sem ismeretlen, a jóléti társadalomban szocializálódott északiaknak annyi esélyük van sorozatgyilkossal összefutni, mint nekünk, magyaroknak korrupciótól mentes állami beruházást találni.

Sokan sokszor megírták, hogy a fenti ellentmondás biztosítja a skandináv krimik ellenállhatatlan dinamikáját: a gazdag és boldog országok árnyékos szegleteiben megbúvó gonosz, úgy tűnik, jótékony hatással van a világ kevésbé szerencsés részén élő olvasókra. Ha az igazságérzetünk kompenzációért kiált, Jo Nesbø mindig ott terem, és elvégzi a kívánt munkát helyettünk. A regényeiben már-már a voyeurök kéjvágyó pillantását kölcsönvéve tekint be az egészséges és prosperáló társadalom díszletei mögé, hogy leleplezze a korrupt, deviáns és hazug rendszert. Ebben pedig egy olyan, a törvényszegéseiben is egyenes detektív segíti a munkáját, mint Harry Hole, aki a létezési módját állítja szembe a bűnözéssel.

1997-ben jelent meg első regénye, a Denevérember, amelynek története egy ausztráliai repülőút során körvonalazódott a szerző fejében. Nesbø labdarúgó-karrierjét egy sérülés törte ketté, később hivatásos katona, újságíró és pénzügyi elemző is volt, és Di Derre nevű rockegyüttese élén országosan is ismertté vált. A munkába és a folyamatos koncertezésbe belefáradva Ausztrália felé vette az irányt, ahol azonban pihenés helyett megírta Harry Hole első történetét.

Az elmúlt huszonhat évben a nyomozó nagyon magasra és még annál is mélyebbre jutott egyszerre. Elkapott tucatnyi kegyetlen, perverz vagy egyszerűen csak számító gyilkost, megölt jó néhány bűnözőt (és egy-két arra érdemes kollégát), de elveszítette azt, akire a harmadik regény óta igazán vágyott, a nőt, aki előbb álmai elérhetetlen asszonya, majd megbocsátó támasza volt. Rakel halála a világ másik felére űzte, ahonnan már nem kívánt hazatérni, legfeljebb kiterítve.

Pechjére azonban a gyilkos indulatok a távollétében sem szűntek meg, és amikor egy milliárdos oslói üzletembert fiatal nők bestiálisan kegyetlen meggyilkolásával vádolnak, az ügyvédje megkeresi az egyetlen embert, aki a valódi tettes nyomára bukkanhat – megmentve ezzel a mágnást, és így végső soron saját magát is. Tíz napja van rá, hogy elfogja a sorozatgyilkost, és elfelejtesse a norvég társadalommal, hogy a világ valójában egy borzalmas hely.

A Hole-regények idővel egyre precízebbek lettek, a Szomjúság és a Kés című előző két kötet már inkább hasonlított egy komplex sakkjátszma leírására, mint hús-vér karakterekre épített kőkemény krimire. A steril és hideg világban nehéz volt komolyan venni a főhős nyomorát, ahogy a Holét körülvevő közeg is elvesztette valószerűségét. A Vérhold egészen más lett: lassabb, pontatlanabb és sok szempontból ügyetlenebbül összerakott (Nesbø munkáiban eddig nem fordult elő, hogy már a könyv harmadánál tudjuk, ki a gyilkos). De pont ezért sokkal élettelibb is, hiszen épp olyan, mint a hatvan felé közelítő Hole, aki ezúttal feltűnően sokat hibázik, rossz irányba indul, és hagyja, hogy a környezete oldja meg helyette az ügyet. Amikor rádöbbenünk, hogy a fáradtnak tűnő regényben voltaképpen a történet elbeszélése szervesül a főszereplő léthelyzetével, minden értetlenségünk elszáll, és azonnal beszippant a sorozatgyilkos utáni – hamar eldőlő – hajsza. Harry Hole talán a Hóember című regény óta nem volt ennyire eleven.

Jo Nesbø: Vérhold. Ford.: Sulyok Viktória. Animus Kiadó, 2023. 5290 Ft

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/27. számában jelent meg július 7-én.