Tanulságos vita bontakozott ki Kemény István egy új verse kapcsán a Facebookon. Talán már a cím eldöntötte a csörte hevességét: Válasz érzelmi zsaroló „De hát te miért nem...?” típusú kérdésére. Félreértették viszont azok, akik Kemény Istvánnal mint potenciális narrátorral, közéletünk résztvevőjével vívtak volna politikai-morális vitát. Pontosabban szólva épp hogy visszaigazolták a Lovag Dulcinea című kötet koncepcióját, valóságképét.
Kicsavart Don Quijote-sztorival állunk szemben: hősünk fiatal lovaglány, aki szobordöntésektől és klímaszorongástól fűtött korunkban próbál szembelovagolni a fősodorral. Ismerjük mind a különös vitéz szélmalomharcát a racionalitását felfedező emberiséggel. Lovag Dulcinea világa viszont maga vált donkihóteivá: erkölcscsősszé, túlhabzóvá. A társadalmi igazságosság bajnokává. Innen nézve nyeri értelmét a fenti, érzelmi zsarolást emlegető cím is. És ezért nincs igazunk, ha azzal szembesítenénk az elbeszélőt, hogy csupán kívülállásával dicsekszik, amikor azt írja: „Nem üvöltök együtt / A farkasokkal / Jó farkasokkal / Jó ügyért / Jó szándékú / Lincselő tömeggel / Rossz farkasokkal / Rossz ügyért / Rossz szándékú / Lincselő tömeggel”. Elvégre Lovag Dulcinea, a szereplíra hőse és tárgya az egész kötetben ezt teszi.
Korunkhoz és annak jelenségeihez való viszonyunkat is tükrözi, hogy ezt hencegésnek vagy épp büszke kiállásnak látjuk. Bátor szembeszegülésnek vagy értelmetlen utóvédharcnak? Lovag Dulcinea az a bácsi, aki botját lengetve perel a felhőkkel? Vagy az a hős, akire később büszkék leszünk, hogy egyedül is képviselte a normalitást? Egyáltalán, mi a normalitás: az, amit mindenki megkérdőjelezhetetlen igazságként kezd hirdetni? Az, amit az egyén lelkiismerete diktál? A tegnap értékét számon kérhetjük a ma emberén, és utóbbi megteheti, hogy erkölcsi szempontjai mentén értékeljen mindenkit Kolumbusztól Mark Twainig?
Kemény István: Itthon inkább tiltólista van, nyugatabbra inkább kiközösítés
Kemény István Térey-ösztöndíjról, öncenzúráról és arról, miért nem tud magasról tenni a világra. Interjú!
Szó sincs róla, hogy Lovag Dulcinea ne lenne eközben maga is az érzelmek embere. Nem fegyverként használja viszont, hanem belső lényegként. Aki szemébe nem csal könnyeket Erik Satie Gnossienne-je, és nem gondol letűnt gyerekkorára, azt menthetetlenül elveszettnek tartja. Lovag Dulcinea lángol a jóért és igazért, de nem gondolja, hogy ennek elérése érdekében ki kellene kapcsolnunk a poklot. Tudja, hogy nincs fent a lent, jelen a múlt nélkül.
Tudja és vallja a legnemesebb értékeket, miközben tisztában van vele, hogy ő maga egy szegény kvantum, semmi több. Nem követel, hanem felmutat, nem számon kér, hanem tükröt tart. Tisztában van vele, hogy a gravitáció a négy közül a leggyengébb erő, végül mégis mindenkit elér. Jelen van a XXI. század globalizált nagyvárosaiban, digitális útvesztőiben és technológiai alapú civilizációjában, de nem olvad be. Álmában pedig látja az ördögöt, és rádöbben: nem az előbbiek azok.
Kemény István friss kötete programadó, izgalmas mű, verses lovagregény, melyben Aiszkhülosztól Guy Debord-ig, az ókori filozófusoktól a radikális feministákig nagy utat járunk be, de végül mindig önmagunkkal szembesülünk. Lehet rá haragudni, lehet tiltakozni, lehet nagyon egyet is érteni, de a legfontosabb végül mindig elgondolkodni. Nem fegyverként, nem is pajzsként használni, hanem tudásként, amit nyerhetünk és amit a másiknak is átadhatunk, tőle kaphatunk.
Kemény István: Lovag Dulcinea. Magvető, 2024. 4999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/50. számában jelent meg december 13-án.
