Ki a pszichopata? – teszi fel a kérdést az agykutató James Fallon A pszichopátia belülről című könyvének első fejezetében. A kérdésre korábban valószínűleg ő maga is definíciószerű választ tudott volna adni, de ma már ez a válasz nagyon elhamarkodottnak tűnhetne számára. Ugyanis ebbe a definícióba beleillene ő maga, sőt sok felmenője is. Az ember pedig nem szívesen nevezi magát pszichopatának, még ha oly jól ismeri is ezen állapot objektív kritériumait, mint Fallon. Hogy végül mégis eljutott oda, hogy szembesülni mert saját agyának (öröklött) tulajdonságaival, amelyek hajlamossá teszik a pszichopatológiás kórképek kialakulására, elismerésre méltó bátorságról tanúskodik.
A szerző idegtudós, hosszú évtizedeken keresztül a pszichopátia agyi anatómiában és a genetikában rejtező gyökereit kereste – és némely nyomokat sikeresen fel is tárt. Egyébként rendes fickónak tűnik, az élete nem különbözik a tisztes középosztálybeli amerikaiak tömegeitől: feleség, gyerekek, barátok, semmi különös.
A világa azonban egy csapásra romba dőlt, amikor az egyik vizsgálata során a saját agyát is megvizsgáltatta azokkal a képalkotó eljárásokkal (például a funkcionális mágneses rezonancián alapuló képalkotással – fMRI- vel), amelyek egyszerre képesek invazív beavatkozás nélkül feltárni az agy egyéni szerkezeti jellegzetességeit és a működését is, miközben az alanyt különféle ingerek érik. Első látásra nem akart hinni a szemének, amikor a saját agyáról készült felvételt látta.
Végül csak el kellett fogadnia: az ő agya, annak részei, a prefrontális, a cinguláris kéreg, az amigdala és a többi régió, illetve az egész rendszer működése pontosan olyan, mint a pszichopatáké. Sőt, még a genetikai háttér is adott nála. Vagyis definíció szerint ő is pszichopata? Ez egyáltalán nem ilyen egyszerű.
Ő magát proszociális pszichopatának tartja, aki agyi prediszponáltsága ellenére egész jól elboldogul a világban. A genetikai és anatómiai hajlamát illető felismerés 2006-ban érte, de még évek teltek el, míg komolyan kezdte venni mindezt. Néhány évvel később azonban már elkezdte szisztematikusan körbekérdezni ismerőseit, hogy van-e bármi furcsaság, amit észrevesznek a viselkedésén, és esetleg pszichopátiára utalhat. És egy csomó ilyen volt, amit valószínűleg soha nem mondtak volna el neki, ha nem szegezi nekik a kérdést. Az édesanyja ötven évig hallgatott azokról a gyerekkori problémáiról, amelyek ugyancsak pszichikai bajokra utalhattak.
Fallon a pszichopátiát mérő skálákon rendre magas pontszámokat ér el, mégis teljes életet volt képes élni, és véletlenül (vagy nem is annyira véletlenül, ki tudja?) éppen a saját betegségének kutatásában ért el maradandó eredményeket. A könyvében végigvezeti az olvasót a saját felismerésének megrázó történetén, ahogy a betegségkör biológiai eredetét illető kutatásokról is átfogó, mégis könnyen követhető összefoglalást ad.
James Fallon: A pszichopátia belülről. Ford.: Dudik Annamária Éva. Park Könyvkiadó, 2020. 3490 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/45. számában jelent meg november 6-án.
