Pályakezdő költő esetében nincs okunk meglepődni, hogy első szavait mindig arra szánná: elmondja, ki ő, honnan jött, mit hagy épp a háta mögött. Így tesz Dezső Kata is, Akiket hazavártak című verseskötetében számot adva a fájdalmas családi múltról, a vidéki élet valóságáról, első csalódásokról és első szerelmekről. Az örökségről, amit magával hoz, jelenjen meg az épp közhelyesebb felismerésben, vagy nagyon is sajátos élményben.
Persze, az apával való problémásabb kapcsolat, a gyermekkori elhallgatások és naiv remények olyan általánosabb témákat ölelnek fel, amik nyilván mindenkit érinthetnek, ezért nehezebb is revelatív erővel megfogalmazni őket. Ebből sarjadhatnak ki például az olyan, kétségkívül hangulatfestő sorok: „még együtt jártunk oviba, és együtt / szoktunk át a délutáni alvásról a cigire.” Az újabb költőgenerációk nagyon nem akarnak leszokni a „kávé-cigi” toposzok unos-untalan használatáról, ami az alterzenei robbanás egyik sajnálatos hatása lehet. Persze lehet, hogy a fiatalok szürke mindennapjait másképp nem lehet leírni, mint hogy ébredés után a gangon füstölögnek.
„Ne mocskolja be a politika a fontos életműveket!" | Magyar Hang
Amikor először interjút kértünk a friss Gérecz Attila-díjas Dezső Katától, a szerződésére hivatkozva Orbán János Dénes közölte velünk, hogy szó sem lehet ennek engedélyezéséről. A KMTG elsőkötetes szerzője végül mégis kötélnek állt, így kérdezhettük őt irodalmi megosztottságainkról, kultúrharcról, metoo-ról és a pályakezdés nehézségeiről. A KMTG ügyeiről a szerző nem beszélt, hogy azzal ne kövessen el szerződésszegést.
De tanulságos is olykor a mindennapokban való elmélyülés, például ez: „Aztán reggelit csinálok neked, / rántottát öreg olajból, zsíros sonkával, / te kikéred magadnak, és veszekedni kezdesz, / felvázolod a tojásokon keresztül, / miért szar így élni, és miért nem fedi egymást / a kettőnk lélekszerkezete, sírsz is és vádolsz.” Tény, egészen pontos bemutatása túlérzékeny generációnknak, ami minden ügyes-bajos dolgát képes világrengető problémaként keretezni. Miközben valóban súlyos közügyeket egy vállrándítással elintézünk, „nekem ehhez nincs közöm”, mondjuk, majd a délutánt a koleszterinszinten való aggódásnak szenteljük.
Ellenben amikor a szerző messzebb veti a tekintetét, abból már ilyen dolgok sülnek ki: „Aztán nem néztük többé a naplementét, / hogy nőnek az állatok, és hal ki a család, / mert dolgozni és túlórázni mentünk, / hátha elég messze jutunk, / hogy legyen értelme visszanézni.” A költő Rédicsen él, van és volt ideje megtapasztalni, milyen az „élet faluhelyen” felesleges sallangok és hamis romantika nélkül. Elutasítva a pusztulás egzotikumát kereső nagyvárosi tekinteteket is: „ráncolt homlokkal válaszolunk, / ha a tévétől fekete autóval kérdezni jönnek.” De azt a mítoszt is ügyesen bontják le a versek, miszerint a szerepeket játszó városiakkal szemben falun a nyíltság, az „ami a szívemen, az a számon” mindenekelőtt való: „amikor apu elment, illett mindenhol / úgy megjelenni, hogy nem gondolunk semmire.”
Dezső Kata első versei nem annyira éles határvonalat húznak, mint megmutatják, milyen az az elmosódott sáv, amin keresztül a kamaszkor kínlódó reménykedése átadja helyét a fiatal felnőttek szárnypróbálgató botladozásának. Ígéretes kezdet.
Dezső Kata: Akiket hazavártak, Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit, Budapest, 2017
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/12. számában jelent meg, 2019. március 22-én.
