A Római Birodalom története sok okból tartozik a világtörténelem laikusok körében is legnépszerűbb témái közé. A birodalom a kor ismert világa jelentős részét uralma alá hajtotta, és fennállása évszázadai során számos olyan eszme, jogi apparátus és intézmény született meg, amelynek megfelelői mind a mai napig meghatározzák a nyugati gondolkodást és az államok működését. De a botrányra fogékony közönség mégsem ezért rajong a szenátorokért, konzulokért, diktátorokért, császárokért és ellencsászárokért. Vonzerejüket nagyrészt a sokszor őrült, sőt perverz és véres botrányaiknak köszönhetik. Mary Beard Róma császára című könyve pedig szinte tocsog a szadizmusban, gyilkosságokban, vérfertőzésben, mérgezésben. Vagyis letehetetlen.
Hirdetés
Beard a római történelmi ismeretterjesztés koronázott királynője (császárnője). Cambridge-i kutató létére otthonosan mozog a populáris történelmi kommunikáció világában. Folyamatosan készíti dokumentumfilm-sorozatait a BBC-nek és más brit tévécsatornáknak (ezeket gyakran vetíti a Viasat History), könyvei – amelyek közül a Pompeji – egy római város élete című munkát már recenzáltuk – kivétel nélkül a nonfiction bestseller listák élén trónolnak. Ő pedig – ez a képernyőn és írásban is egyértelmű – végtelenül rajong Rómáért és a rómaiak mindennapjaiért.
A történész korábban óvakodott nyakig belemerülni az átlagosnál is őrültebb római uralkodók viselt dolgaiba. Valószínűleg olcsónak, „alacsonyan lógó gyümölcsnek” tekintette a visszataszító (és éppen ezért ellenállhatatlan) botrányokat. De végül csak beadta a derekát (ebben talán a kiadó piaci szempontjai is szerepet játszottak), és megírta jelen könyvét, amelyben levetkőzte gátlásait, és ezt jól tette. Természetesen a könyv így sem lett szenzációhajhász történelmi ponyva: Beard átfogó képet rajzol a római császárok „normális” mindennapjairól, a palotáik belső életéről, a római politikáról, az érdekcsoportok küzdelmeiről és általában a Római Birodalom kormányzásáról.
De őszintétlenek lennénk, ha azt állítanánk, hogy ezek a tekintélyes és tanulságos szakaszok a könyv legizgalmasabb részei. De még csak nem is a kihagyhatatlan sztárőrültek, mint Caligula, Nero vagy a Gladiátorból ismert Commodus (bár természetesen ők is szerepelnek a könyvben). Hanem Heliogabalus, akit elszomorítóan kevesen ismernek az előbb említett kollégáihoz képest, pedig lenyűgözően szadista volt ő is.
Kamaszkora és alig négyéves uralkodása ellenére Heliogabalus ördögien ravasz módszereket eszelt ki ellenségei (illetve kedvtelésből kínzott szerencsétlenek) elpusztítására. Amikor valaki vacsorameghívást kapott a császártól, teljesen jogosan kezdett rettegni: a lakoma számára a kínzásról szólt. Valószínűleg ő alkalmazta először a fingópárnát, amivel csak megalázta a vendégeit, de előfordult, hogy annyi rózsaszirmot szóratott a meghívottakra, hogy teljesen betemette őket, és megfulladtak. Máskor szelídített vadállatokat engedett a lakoma után elszenderedő vendégek közé, akik felébredve szó szerint halálra rémültek az őket nyalogató oroszlánoktól. De a biológiai és társadalmi nemet sem tartotta megmásíthatatlannak: állítólag próbálkozott nemváltoztató műtétekkel is – vegyes sikerrel.
A Róma császára nem Mary Beard legfontosabb könyve – az életműnek vannak-lesznek kultúrtörténeti szempontból sokkal fontosabb termékei is. De hogy ez az egyik legizgalmasabb műve (afféle bűnös élvezet), az biztos.
Mary Beard: Róma császára. Ford.: Rindó Klára és Szabados Tamás. Kossuth Kiadó, 2024. 9990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/13. számában jelent meg március 28-án.
