„Meg kell találnom, mi okozza a defektust a pártban”

Megjelent magyar fordításban Arthur Koestler világhírű regénye, a Sötétség délben eredeti változata. A totális diktatúrákról nyolcvan éve írt regény ma is releváns magyarázatot ad a politikacsinálás kíméletlen módszereire.

Meg kell találnom, mi okozza a defektust a pártban. Az elveink mind helyesek voltak, az eredményeink mégis mind hibásak lettek. Beteg egy évszázad ez – motyogja maga elé a cellájában Nyikolaj Szalmanovics Rubasov, Arthur Koestler Sötétség délben című regényének főhőse. A defektus feltárása világhírűvé tette a művet, amely alig négy évvel a nagy sztálini tisztogatás kezdete után fájdalmasan tiszta képekben dokumentálta a totalitárius diktatúrák működését.

Amit azonban eddig Sötétség délben címmel olvastunk, az csupán az eredeti regény fordítása (és annak újabb és újabb újrafordítása) volt. Koestler 1939–40-ben, Párizsban vetette papírra Rubasov történetét, miközben németül írt, akkori barátnője, Daphne Hardy egyből angolra fordította a szöveget, amely végül ezen a nyelven jelent meg 1940-ben. A német megszállástól való folyamatos félelem miatt szinte a becsomagolt bőröndjeiken ülve alkották meg a regényt. Daphne Hardy mindössze 23 éves volt ekkor, a műfordításról és a szovjet börtönök mikroklímájáról is viszonylag keveset tudott, s bár a leleményes, John Milton versét idéző Darkness at Noon cím egyedül az ő érdeme, Koestler, mint önéletrajzában bevallotta, nem volt elégedett a végeredménnyel, mégis elfogadta barátnője munkáját.

Az irodalomtörténészek számára ez – a magyarul 1988-ban Bart István fordításában megjelent – szöveg volt az ősforrás, hiszen az eredeti, német nyelvű kézirat elveszett a második világháborúban. 2015-ig legalábbis mindenki így hitte. Akkor egy Matthias Wessel nevű kasseli doktorandusz, aki Koesetlerből írta a disszertációját, anyaggyűjtés közben véletlenül bukkant egy ismeretlen, Rubaschow című kéziratra Zürichben. Sokáig ő maga sem hitte, hogy a Sötétség délben eredeti változatát találta meg, ám végül bebizonyosodott, a főszereplőre utaló cím valóban Koestler világhírű művét takarja. A szerencsés felfedezésnek köszönhetően megismerhetjük a „valódi” regényt, amely magyarul Mesés Péter fordításában a Magvető Kiadónál jelent meg februárban.

Ugyanazt a művet tartjuk a kezünkben, a szöveg mégis különbözik az eddig ismerttől. A fordító az utószóban elárulja, Daphne Hardy módszeresen kigyomlálta a durvaságokat, a terror testet és lelket gyötrő kegyetlenségének finomított változata helyett ezúttal már a nyers valóságot kapjuk. Ne feledjük, Koestler első kézből szerezte az információit, hiszen 1931–32-ben megjárta a Szovjetuniót, s bár ekkor még megmenekült a börtöntől, a spanyol polgárháború alatt már nem kerülhette el a fogságot, hónapokig a halálsoron várt a kivégzésére, míg végül nemzetközi összefogással sikerült megmenteni: az írót egy magas rangú francóista tiszt feleségére cserélték ki.

Bár a Sötétség délben egy meg nem nevezett diktatúra díszletei között játszódik, nem nehéz a harmincas évek Szovjetunióját felfedezni a történetben. Mint ahogy abban is konszenzusra jutottak az irodalmárok, hogy a főhős alakját az író Nyikolaj Ivanovics Buharinról mintázta. Rubasov, akárcsak Buharin, magas rangú tagja a pártnak, ám ihletőjéhez hasonlóan ő is az általa felépített rendszer áldozatává válik. Buharint, a Komintern korábbi elnökét, az 1936-os szovjet alkotmány kidolgozóját Sztálin elleni összeesküvés vádjával tartóztatták le, majd végezték ki 1938-ban. Rubasov vádlói ugyancsak arról akarják meggyőzni a párt ellenségévé vált férfit, hogy vallja be, részt vett az ellenzéki mozgalmakban, és merényletet tervezett a legfőbb vezető, az „Egyes” ellen.

„Izgult, vajon a másik ismeri-e a négyzetrácsos kopogtatóábécét” – olvashatjuk Rubasovról, aki a cellájában ülve igyekszik kapcsolatot teremteni a szomszédjával. „A fal vastag volt, alig vezette a hangot, a fülét oda kellett tapasztania, hogy tisztán hallja, és közben a kémlelőt is állandóan figyelnie kellett.” A börtönbeli létezés aprólékos leírásához Koestler saját élményei mellett gyermekkori barátja, a világszerte ismert keramikus, Zeisel (Striker) Éva történetét használta fel. A 2011. december 30-án, 105 éves korában New Yorkban elhunyt művész a harmincas évek elején utazott a Szovjetunióba, ahol gyorsan a kerámiaipar vezetőjévé nevezték ki, 1936-ban azonban ő is a nagy tisztogatás áldozatául esett, 16 hónapot töltött börtönben, ennek nagy részét – akárcsak Rubasov – magánzárkában; szabadulásakor kiutasították az országból.

A magánzárka a totalitárius rendszer működésének dedukciója, a Sötétség délben az egyedi mozzanatok egymáshoz illesztésével ragadja meg az általános elvet: a (kommunista) diktatúra lényegét. Koestlernek ehhez már nem volt szüksége külső segítségre.

Az 1905. szeptember 5-én Budapesten, Kösztler Artúr néven askenázi zsidó családba született író már fiatalon érdeklődni kezdett a radikális eszmék iránt. Az egyetemet otthagyva a marxista ihletésű szocialista cionizmus híveként megjárta Palesztinát, ahonnan csalódottan tért vissza a kontinensre, a keserű kaland után zsidóságához való viszonyát élete végéig – monográfusát, Márton Lászlót idézve – a gyűlölve szerető vonzás-taszítás váltakozása jellemzi. 1931-ben belépett a német kommunista pártba, amelynek egészen 1938-ig tagja maradt. Hithű kommunistaként ment Spanyolországba is, ahol magát Franco szimpatizánsának kiadva sikerült bejutnia a tábornok sevillai főhadiszállására, hogy bizonyítékokat gyűjtsön a lázadóknak nyújtott olasz és német támogatásról. Hiába azonban a gondosan kitervelt álca, Koestler lebukott, és csak a szerencsén múlt, hogy el tudott menekülni. Egy évre rá visszatért, ekkor azonban Málagában elfogták, és halálra ítélték.

„A Nyugatnak a politikai taktika mocsaras talajáról vissza kellett farolnia saját, több évszázados gyökerű civilizációs eszményeihez. Ebben a kusza állapotban az értelmiség, a felelősen gondolkodó értelmiség volt az, aki mintegy felmutatta a Nyugatnak önnön demokratikus eszményeit. Mint Orwell, mint Koestler vagy mint Camus” – fogalmaz Körmendy Zsuzsanna Vágyakozások és hitvesztések című, Koestlerről írt tanulmányában. Az egykoron lelkes baloldali kiábrándultsága, feleszmélése adja a Sötétség délben alaphangját. A regény ily módon Koestler vallomása is egyben: bár ő maga a gyakorlatban nem követett el bűnt, mégis szellemi támogatást nyújtott a totális diktatúra kiépítéséhez.

Míg a többiek a felszínt kapirgálták, a kommunisták, a „csőcselék pártja” alászállt a mélységbe, a „formátlan, anonim tömegbe”, és feltárta mozgástörvényeit – mondja Rubasov a regényben. – „Ez volt a nagy felismerés, amit a mi doktrínánk magában foglalt.” Az egykor a legmagasabb rangú vezetők közé sorolt férfi számára a párt volt az egyetlen ismert létezési mód. A párt a „mi”, amely mellett semmiféle „én” nem elképzelhető: „az individuum semmi, a párt minden”. Amint ezt valaki teljesen magáévá teszi, feloldódik a nagy egységben, és képtelen lesz kritikát megfogalmazni, hiszen az szubjektív véleményt feltételezne a párt objektív igazságával szemben. Épp ez Rubasov dilemmája: ha egész életét a párt szolgálatában élte le, miként bírálhatja azt?

Hisz kizárólag az számít, objektíve kinek van igaza. „Akinek nincs igaza, meg kell fizetnie érte, akinek igaza van, felmentést nyer. (…) Ez a történelmi hitel törvénye.” Csakhogy ki dönti el, kinek lesz igaza a jövőben? Az Egyes „feltétlenül hisz magában, meg van győződve arról, hogy egyedül az ő nézete helyes, és ebből meríti a morális erőt a teljes gátlástalansághoz”. Nem véletlenül idézi Koestler Niccolo Machiavellit, a hatalom feladatait A fejedelem című művében összefoglaló reneszánsz firenzei filozófust a regényben. A machiavellista ethosz minden borzalom elkövetésére felhatalmazást jelent, hiszen, ahogy Rubasov fogalmaz: „egy teniszmérkőzés szabályai szerint nem lehet forradalmat csinálni. (…) Amikor a történelem lélegzetvételnyi szünetet tart, akkor lehet a politika fair”, de a kritikus pontokon „a cél szentesíti az eszközt”.

Meglelni a defektust a párt logikája szerint majdnem lehetetlen vállalkozás, ám Rubasov végül mégis megtalálja a hibás fogaskereket: önmagát. Az alvásmegvonások segítségével kikényszerített vallomásokban az én egyszerű grammatikai problémává redukálódik, a kritika érvényét veszti, és nem marad más, csak a párt objektív igazsága.

A nyolcvan éve írt szöveg aktualitását aligha kell túlhangsúlyozni, Koestler fő műve a megváltozott feltételek ellenére ma is releváns magyarázatot ad a politikacsinálás morálisan nehezen védhető praktikáira. A magyar származású író világirodalmi státusza ennek köszönhetően is megkérdőjelezhetetlen, még akkor is, ha emberként sokszor kizuhant az alkotói ethosz által felépített szerepből.

A paranormális jelenségek iránt érdeklődő Koestler végrendeletében vagyona jelentős részét egy brit egyetem parapszichológiai karának megalapítására ajánlotta fel. A feladatra végül az edinburghi egyetem jelentkezett. A skót intézmény campusán az író szobrot is kapott, amelyet azonban 1998-ban eltávolítottak (egy kevésbé feltűnő helyre szállították át). Az ok Koestler nőkhöz fűződő viszonyában keresendő. Angol életrajzírója, David Cesarani szerint az író több alkalommal is szexuális erőszakot követett el, amit a történész a nőgyűlölet megnyilvánulásaként magyarázott. Állítását számos kritika érte annak ellenére, hogy maga Koestler is több helyütt utalt sötét vonzalmaira. „Az erőszak valamilyen kezdeti formája nélkül nincs gyönyör” – írta későbbi második feleségének, Mamaine Paget-nek az első együtt töltött éjszaka után.

A Parkinson-kórban és leukémiában szenvedő Koestler 1983. március 1-jén este, 77 éves korában öngyilkos lett. Harmadik feleségével, a nála több mint húsz évvel fiatalabb, teljesen egészséges Cynthiával együtt halálos adag gyógyszert vett be alkohollal. Testüket másfél nappal később találták meg. Arthur Koestler a fotelban ült, kezében egy pohár konyakkal.

Arthur Koestler: Sötétség délben - Új fordítás az eredeti kéziratból. Fordította: Mesés Péter. Magvető, 2019.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/12. számában jelent meg, 2019. március 22-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/12. számban? Itt megnézheti!