
Michael Crichton a világ egyik legsikeresebb scifithriller-írója volt, azonban 2008-ban elhunyt. Ugyanakkor több könyvtervet, illetve félkész kéziratot is özvegyére hagyott, amelyeket ő az elmúlt években elkezdett hasznosítani. Társszerzőket kér fel, hogy fejezzék be, illetve valósítsák meg az elhunyt férje ötleteit. A legutóbbi ilyen koprodukciós projekt eredménye a Kitörés című regény, amelyet egy másik sikeres thrilleríró, James Patterson fejezett be. Bár Patterson híressége nem éri el Crichtonét (akinek nevéhez olyan könyv-, mozi- és tévésikerek kapcsolódnak, mint a Jurassic Park, a Kongó, Az Androméda-törzs, a Westworld vagy a Vészhelyzet című sorozat), de ő is számos kelendő regényt írt már (egyet például – állítólag – közösen Bill Clintonnal).
Patterson a Kitörésről azt nyilatkozta, hogy nagyon izgult azon, hogy az olvasók észreveszik-e majd, hogy hol ér véget Crichton szövege és hol kezdődik az övé. A kritikusok többsége szerint ezt nem könnyű felismerni, ami Patterson ügyességét dicséri (hiszen nyilván próbált igazodni Crichton stílusához). A regényen valóban nem érezni azt, hogy két ember írta, egymástól több mint egy évtized távolságban, a történet hozza a Crichtontól elvárt feszültséget, gondosan kezelt tudományos alapokat, illetve a természet és az ember összecsapását.
A történet szerint a hawaii Manua Loa vulkán kitörni készül, már alig pár nap van hátra, amikor vulkanológusok egy hősies csoportja arról értesül, hogy a hadsereg titkos nukleárishulladék-lerakót létesített a tűzhányó közelében (ezért nem szabad megspórolni a környezeti hatástanulmányokat, de ez mellékszál). talán sejthető a történet: ha a láva eléri a radioaktív szemetet, az kijut a tárolókból, és vége lesz a világnak. Versenyfutás kezdődik az idővel, hogy a tudósok és a néha velük, néha ellenük dolgozó katonák vajon időben tudják-e megállítani vagy elterelni a lávát, mielőtt az elérné a végítélettel fenyegető atomhulladékot.
Az özvegy, Sherri Crichton elmondta, hogy a férje a Jurassic Park hawaii forgatásán szeretett bele a szigetekbe. Ezután odaköltöztek, és sokat kirándultak a Manua Loa vulkán környékén. Eközben Crichtont nagyon érdekelni kezdte a vulkanológia, és a lelkesedése csak még erősebb lett, amikor ellátogattak a Vezúv által elpusztított Pompejibe. Innen már egyértelmű volt hogy ebből előbb-utóbb könyv lesz, amit azonban már nem tudott befejezni. A Kitörést már árverésre is bocsátották a filmstúdiók számára, és végül a Sony vette meg a filmjogait több millió dollárért. Ez teljesen érthető, hiszen a helyszín, a történet, és feszültség mind a filmvászonra kívánkozik.
Michael Crichton és James Patterson: Kitörés. Ford.: Hudácskó Brigitta. Trend Kiadó. 5999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/22. számában jelent meg május 30-án.