A ló és az ember kapcsolata a fejlett világban a XX. század folyamán teljesen megváltozott. Erőgépből és közlekedési eszközből sporteszközzé és házi kedvenccé változott. Immár valójában semmi szükségünk rá, vannak gépjárműveink, gépesített mezőgazdasági eszközeink. Ahol még mindig munkára használják, ott ezt inkább hagyománytiszteletből teszik, mert egy ló birtoklása sokszor sokkal többe kerül, mint a gépé.
Ennek ellenére a ló nem tűnt el nyugatról sem, sőt divatosabb, mint valaha. A rekreációs célú lovaglás olyan népszerű, hogy sok helyütt erre alapozzák egy térség turisztikai iparát. A legjobb sportlovak felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Bár azt hihetnénk, hogy a lovakat kiváltó technológiák elterjedésével a lovak száma visszaszorult, ez koránt sincs így. Az Egyesült Államokban, míg az ezredfordulóig nagyjából 5 millió körül stagnált a lovak száma, mára 10 millió fölé emelkedett. Miért ragaszkodik az ember ennyire elavult kedvencéhez?
A Legjobb barátunk, a ló című kötetből, ha végérvényes feleletet nem is, de szempontokat mindenképpen kaphatunk a kérdés megválaszolásához. A könyv a lovak biológiájának, fajtáinak, tartásának és életének minden aspektusát érinti, enciklopédikus céllal íródott. A célcsoport nem egyértelmű, hiszen a könyv belül inkább tűnik képes magazinnak (mondhatni bookazinne-nek), mint enciklopédiának, így első látásra az előítéletek szerint a sok szövegtől megrettenő, rövid csetüzenetekhez és megosztott képekhez szokott ifjúsági olvasótábort célozhatja. Erre utal a sokféle és nagy méretű (nem az eleganciára törekvő) betűtípus is.
Ugyanakkor a könyv nemcsak a családunk kiskorú lócentrikus tagjának okozott nagy örömöt és adott neki sok új információt, hanem a nagykorú lócentrikus személy is teljesen korrektnek és helyenként egészen részletekbe menőnek találta a tartalmát. Vagyis informativitását tekintve egyáltalán nem felületes, bár amikor a leendő olvasó először átpörgeti az oldalakat, és meglátja a néhol kissé elforgatott és vidám szegélyekkel cicomázott képeket és szövegdobozokat, ez az érzése támadhat.
Megtudhatjuk a könyvből például, hogy a patkolás azért szükséges, mert patagondokat okozhat a széna alacsony karotintartalma (és nem karotén, ahogy a könyvben szerepel, az az angol írásmód helytelen átvétele), és a vizeletben lévő ammóniával való érintkezés is rosszat tesz a patáknak. Ezért kell megerősíteni patkóval. A patkolás lépéseit (ezen belül a reszelés szakaszait), a szükséges eszközöket is bemutatják.
Persze ezek az ismeretek, ahogy a könyv egésze is, inkább a szórakoztatást, semmint a szaktudás megszerzését célozzák. A könyv lapozgatása után a lovakról különösebben elmélyült ismeretekkel nem rendelkező ember mégis úgy érzi, hogy valóban többet tud a lovakról, és kissé jobban érti, hogy ez az állat hogyan képes fénykora leáldozta után száz évvel is elbűvölni sok millió embert a világon.
Miguel Ángel San Andrés (szerk.): Legjobb barátunk, a ló. Ford.: Jánosik Nóra. Napraforgó Kiadó, 2022. 5990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/13. számában jelent meg március 25-én.
