Kezdjük egy kicsit messziről. Ha az ember ellátogat a lengyelországi Wroclaw városába, és nyitott szemmel jár-kel, elég hamar belebotlik (akár szó szerint is) apró törpék szobraiba. Ezek egy nagyon különös politikai ellenállási mozgalom, a vicces utcai happeningeket, vizuális gegek sokaságát, a betonfejű kommunista államhatalmat az irónia viszketőporával bosszantó eseményeket szervező Narancs Alternatíva (Pomaranczowa Alternatywa) hajdani, derűs, szakállas apró emberkéket a falra festőbuzgalmának állítanak emléket. A városnézés során így válhatunk könnyűszerrel egy alternatív történet szereplőivé, amihez sajátos nézőpontot – békaperspektívát – kínálnak ezek a kedves objektumok.
Hasonló élményben lehet része annak, aki kezébe veszi Vass Norbert (az Indiáncseresznye című novelláskötetével komoly kritikai elismerést arató író, a Magyar Hang állandó tárcaírója) fotóalbumát. Nem tévedés, ezúttal Vass vizuális művészként mutatja meg magát, és milyen jól teszi!
A Kupakoskifli címet viselő album több év kitartó munkájának a gyümölcse, de talán a párlat kifejezés még találóbb lenne a képek központi témája kapcsán. Az ugyanis nem más, mint a magukra hagyott apró, üres finomszeszes üvegek (féldekás, tüske, kőműves actimel, kortyos, gránát stb., számtalan elnevezés létezik a műfaj képviselőire) titkos élete. A szerző az elfogyasztott, de nem a szemetesben landoló, hanem a városi környezet legkülönfélébb, egyedül vagy magányosan ácsorgó, esetleg heverésző üvegecskéket rögzítette fotóin.
Itt rögtön kínálná magát nyilván valamiféle komolykodó elemzés arról, mit is reprezentálnak ezek a mindenféle zugokban, ablakok sarkaiban, vagy csak lazán egy kuka, netán műszaki szekrény tetején ott felejtett búfelejtő kommerszek. Láthatnánk mindebben valamiféle nemzetkarakterológiai sajátosságot éppúgy, mint a maradék proletariátus szerény, de határozott nyomhagyási rítusát a nagyvárosi ösvények mentén; a lecsúszottak és kiszolgáltatottak olcsó életelixírjét éppúgy, mint a kemény munka előtti kultikus szertartás elengedhetetlen kellékét.
Csakhogy a Kupakoskifli – érzésem szerint – másról szól. Nem a szociofotó hagyománya, hanem az utcai fotó műfajának erényei érvényesülnek az ízléses kivitelű, barátságos méretű albumban. A fotós jó érzékkel veszi észre a kontrasztokat, a fény-árnyék játékban rejlő lehetőségeket, és azt a sajátos ornamentikát, ami a város apró részleteinek felnagyításakor tűnik elő.
Vass üvegecskéi mint pajkos manók lakják be a városi helyszíneket. Kicsiny, félreeső világuk szinte teljességgé nemesedik, amihez képest az urbánus környezet csak részleteiben, mintegy mellékesen tűnik fel. Éppen ezért izgalmas játékra is csábít a kötet – a néző igyekszik kitalálni, hol készülhetett az adott fotó.
Külön erénye a kiadványnak, hogy egyfajta dramaturgiai ív, ritmus szerint épül fel (magányos és csoportosuló üvegek, üvegek más tárgyak társaságában, üvegek a legkülönfélébb tárgyak tetején stb.), aminek a csúcspontja számomra akkor érkezik el, amikor hirtelen az egyik fotón nem a megszokott tárgy tűnik fel, csak egy graffiti a falról: „feles”.
Az utolsó kép pedig mintha kitágítaná és újra is értelmezné azt a sajátos perspektívakezelést, amit Vass érvényesít. Alulnézetből látunk egy házat, aminek lakói idővel egyre több szemetet dobtak a talajszinthez közeli dróthálóra. Fél tányér, üres virágcserép közül egy féldekás bámul ránk. Merthogy mi is lehetünk törpék.
Vass Norbert: Kupakoskifli. Magyar Műhely Kiadó. Pixel-könyvek no. 12., 2019. 2500 Ft