Munkás, nem zsidó

Munkás, nem zsidó

Végső István: Garbai Sándor a Tanácsköztársaságról és a zsidóságról

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A fenti, figyelemre méltó kijelentés Végső István érdekes könyvében, Garbai Sándor a Tanácsköztársaságról és a zsidóságról – Válogatás a Forradalmi Kormányzótanács elnökének visszaemlékezéséből, olvasható. Kun Béla mondta ezt 1919. március 21-én a szociáldemokrata Garbai Sándorról, e szavakkal ajánlva a Forradalmi Kormányzótanács tagjainak, hogy nevezzék ki őt elnöknek, Így lett Garbai formailag a Tanácsköztársaság első embere, legfőbb közjogi méltósága. A két munkáspárt, a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) egyesülése után kialakuló kormányzati rendszer, ahogy ezt más forrásokból, köztük Hatos Pál nemrég megjelent könyvéből – Rosszfiúk világforradalma – is tudjuk, meglehetősen áttekinthetetlen volt: maga Kun Béla, a kommün tényleges vezetője, aki Lenin megbízásából megszervezte a kommunista pártot, hivatalosan külügyi és hadügyi népbiztos volt. Garbait már a kortársak sem tartották meghatározó személyiségnek. „Festett bábnak”, az „előtér szemfényvesztő keresztény bohócának” és mindenekelőtt „díszgójnak” tekintették, akit a korabeli vicc szerint azért neveztek ki, „hogy legyen, aki szombaton aláír”.

Pedig Garbai a Tanácsköztársaság számos szociáldemokrata vezetőjéhez hasonlóan tisztességes, a szervezett munkásmozgalomban népszerűvé vált politikus volt, aki azokban a zavaros hónapokban sodródott az eseményekkel, miközben nem tudta felfogni, milyen hatalmas erők játékszerévé vált. Pártjával együtt az a „hatalmi vákuum” dobta felszínre, mely az első világháború elvesztése és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után kialakult. Jól jellemezte ezt egy korabeli, cinikus megjegyzés, amely így szólt: „Kormányozzon az antant!” De 1918 novemberétől nem az első világháború győztes hatalmai gyakorolták a hatalmat a felfordult Budapesten, hanem Károlyi Mihály és miniszterei, akik tele voltak illúziókkal az antant szándékait illetően.

Ebben a tragikus helyzetben ejtették „túszul” az újonnan megszerveződő kommunisták az 1890-ben megalapított MSZDP-t, sajátították ki és tették eszközükké a szervezett munkásság képviseletét. A fordulatra a szociáldemokraták, így természetesen Garbai Sándor sem volt felkészülve. Jellemző módon csak két munkáspárti politikus ellenezte a két párt „egyesülését”: a nagy ívű, de tragikus pályát befutó Peyer Károly és Róth Ottó, a rövid életű Bánsági Köztársaság vezetője.

Garbai csak az emigrációban döbbent rá, hogy miféle rendszerben volt államfő 133 napig, és próbálta meg elemezni saját szerepét a Forradalmi Kormányzótanács élén. Arra a következtetésre jutott, Jászi Oszkárhoz, Károlyi Mihály 1919. május elsején emigrált miniszteréhez és az antiszemitákhoz hasonlóan, hogy „zsidó elemek” vezették zsákutcába az országot, ők tehetnek a kudarcról. Végső István idézi Garbai egyik megállapítását a harmincas évekből: „A zsidóság, főként annak fiatal eleme példátlan szívóssággal törekedett a hatalom polcára, és szem elől tévesztette, hogy a magyar forradalom elferdült szerkezete következtében a kettős forradalmi irányt: az ipari munkásság felszabadítását és a zsidóság hatalomra jutását nem bírja el az ország.”

Pedig nem a zsidóság akart hatalomra jutni, hanem a hatalmi vákuum szippantott be zsidó származású, többségben valóban fiatal embereket Európa-szerte, így Magyarországon is. Ők egy utópia megvalósításában akartak közreműködni, illúziókkal telve, nem gondolva a következményekkel. Pedig már a Tanácsköztársaság alatt érezhető volt az antiszemita közhangulat erősödése. Ez már előrevetítette, hogy milyen következményekkel jár majd a kül- és belpolitikai téren egyaránt irreális, gazdasági csődhöz vezető „társadalmi kísérlet” kudarca… De Garbai, aki 1935-ben az emigrációban kiadott, Új utakon a hatalomért című könyvében megállapította, hogy a Tanácsköztársaság kudarcának legfőbb oka a „programnélküliség” volt, és szembefordult a szovjet rendszerrel, 1945 után mégis haza akart térni, hogy részt vegyen a „demokrácia építésében”. Vagyis kész lett volna bizalmat szavazni Rákosi Mátyás pártjának, ha hazaengedik, és nem hal meg az emigrációban 1947-ben Párizsban.

Végső István: Garbai Sándor a Tanácsköztársaságról és a zsidóságról – Válogatás a Forradalmi Kormányzótanács elnökének visszaemlékezéséből. Clio Intézet, 2021. Ármegjelölés nélkül

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/29. számában jelent meg, július 16-án.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg