Szent Rita, a vesztett ügyek védőszentje őrzi Pault és barátját, Hedwigest, ezt a pártfogásra nagyon is rászoruló párost. Erről olvasunk Tommy Wieringa regénye, a Szent Rita fülszövegében. Meg arról, hogy Paulnak van egy saját Ritája is, a quezoni prostituált, akinél rendre menedéket talál. Mégis túl vagyunk már a regény harmadán úgy, hogy se Ritáról nem sokat hallunk, se a borítón szereplő nyúl motívuma nem jön még a képbe. Helyette olvasunk egy a Szovjetunióból hősiesen megmenekülő permetezőmunkásról, aki csodával határos módon éli túl a Paul szüleinek kukoricaföldjére való zuhanást. Eredetileg Dániába készült, a szedett-vedett gépen végig azokra a nőkre gondolva, akik ott, a szabad földön várják majd. És szó se róla, ha végül a holland-német határvidéken is lyukad ki, nőt azért valóban kap, még ha másét is.
Paul apja, Alois eközben sosem értette igazán, mi történik körülötte, ő csak nyugalomra, egyszerűségre vágyott mindig is. Hiszen már a nászútján is kényelmetlenül érezte magát, pár nap után kijelentve, hogy ő akkor menne is haza. Csoda-e, hogy Paul sorsa is szinte megpecsételődik ezen a vidéken? Ahogy Hedwigesé és mindannyiuké, akik magukra őshonosként tekintve haragszanak azokra, akik idejönnek és elveszik azt, ami az övüké lenne. Még akkor is, ha valójában nem is nagyon vesznek el semmit az érkező oroszok, kínaiak és a többiek. És akkor is, ha igazán nem is kell venniük, megy magától az, akire szemet vetnek.
Pedig hát úgy igyekszik Paul anyja is a férje tudtára adni, hogy a házasság nem fogja túlélni a lábadozó orosz elszállásolását. De hát mi tegyenek, ha épp a férfi mentette meg, és a hirtelen jött vidéki lelkesedés ellenére természetesen senki más nem fogadja be otthonába? Mert hát ilyenek Wieringa hősei: könnyen fellelkesülnek, hőst gyártanak, majd áldozati pózba menekülnek, ittasan dicsekszenek és tökrészegen randalíroznak, mások álmait irigylik, míg a magukét képtelenek komolyan venni.
Elkél ide valóban Szent Rita, de a jelek szerint mégsem tud segíteni, Hedwigesen legalábbis biztosan nem. A történet eközben ide-oda ugrik, gyakran lépünk előre vagy vissza évtizedeket, és mintha sok minden nem változna ennyi idő alatt sem a tájon. Ironikusabb aligha lehetne: ezek a holland posványban tengődők épp úgy egy jobb, nyugatibb életről ábrándoznak, ahogy a kis orosz faluja, Zahublene mellől kukuruznyik gépén útra kelő Anton is. Aztán milyen az, mikor teljesül az álom? A lehetőségeik, végül is, számosak: betagozódhatnak a holland vidék rossz arcú szereplői közé, esetleg eljuthatnak az X-Faktor döntőjéig. És kit okoljanak sorsukért, akiknek még ennyi sem adatik?
Wieringa Szent Ritája tragikomikus látlelet Kelet és Nyugat csodálatos hasonlóságáról: a holland mocsár éppúgy „lehúz, altat, befed”, ahogy az összes többi e világon. Marad tényleg az a sovány vigasz, ami ilyenkor is adatik, és amivel elviselhető a napok egymásutánisága és végzetünk nyilvánvaló elkerülhetetlensége.
Tommy Wieringa: Szent Rita, ford.: Wekerle Szabolcs, Jelenkor, 2021, 3999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/17. számában jelent meg, április 22-én.