Körmendy Zsuzsanna Freddie Mercuryról írt könyvet. A Magyar Hang-könyvek sorozatában megjelent kötet kapcsán beszélgettünk művészi hatásról, zoroasztrizmusról és arról, félreismerte-e a világ a Queen énekesét. (A szerző péntek délután öt órától dedikál az Ünnepi Könyvhéten, Budapesten.)
– Amikor beszéltem ismerőseimmel a Freddie Mercury – Egy hang, egy élet, egy lélek című könyv megjelenése előtt, és megtudták, hogy a szerző Körmendy Zsuzsanna, sokan meglepődtek: a régi Magyar Nemzet publicistája, Esterházy Péter könyveinek szerkesztője, egy Koestler-monográfia szerzője a Queen énekeséről ír könyvet? Valóban adódik a kérdés: miért éppen Mercury?
– Hadd kezdjem kicsit távolabbról a válaszadást, de ígérem, eljutok majd a konkrét kérdésig is. Hétéves koromtól egészen az érettségi évéig tanultam zenét. Ez elég hosszú idő, tizenegy év alatt viszonylag jól meg lehet tanulni zongorázni. A zene mindig fontos része volt az életemnek, sőt egy időben zenei pályára készültem. De nekem a koncert a Zeneakadémiát jelentette, én a komolyzene világában mozogtam otthonosan. Ugyanakkor a rockzene is fontos volt az életemben, része volt a kamaszkori lázadásnak, a szabadsághiányos ifjúkornak, és egy bulin nyilvánvalóan nem a Hetedik szimfóniát hallgattuk. A zene olyan, mint a víz: utat keres, és a legkisebb repedésen is átszivárog. Egy barátom már 1969-ban éppen úgy Jimi Hendrix-rajongó volt, mint a Queen-zenészek. Ha már említette Esterházyt, hadd idézzem föl a Harmonia Caelestis egy részletét. Az ötvenes években járunk, az Esterházy gyerekek hazamennek a napköziből, és megkérdezik: mama, miért eszünk mi ezüst evőeszközzel? Mire anyukájuk annyit mond: mert nincs más. Nekem a komolyzene volt az „ezüstkanál”. De ha arra gondolunk, hogy a Queen, főleg az első korszakában, sok progresszív rockot játszott, ami az európai klasszikus zenei hatások vállalását jelentette, az én megközelítésem már nem is annyira abszurd. Freddie Mercury négy éven át tanult zongorázni, ez sok szerzeményén érződik. A Love of my Life-ról ő maga jelentette ki, hogy az egy klasszikus zene által ihletett dal. Persze, ez csak a stúdiófelvételnél egyértelmű, ahol hallhatjuk gyönyörű zongorajátékát. Koncerteken másképpen adták elő.
Körmendy Zsuzsanna: Freddie Mercury. Egy hang, egy lélek, egy élet
– Tehát egyfajta rajongás, zenei értelemben vett rokonszenv motiválta?
– Ennél azért többről van szó. Volt az életemben egy nagyon nehéz időszak, amikor komolyzenét nem is tudtam hallgatni, viszont szükségem volt valamire, ami elviselhetővé teszi a mindennapokat. Akkor elég sok Queent hallgattam, majd idővel külön figyelni kezdtem Freddie Mercury hangjára. Sőt mi több: gyakorlatilag függővé váltam tőle. A hangja olyan mértékben beleivódott az idegrendszerembe, hogy azt már túlzásnak tartottam. Nem vagyok függő alkat, zavart ez az állapot. Eldöntöttem, hogy elkezdek írni Mercuryról, afféle terápiaként. Hogy kiírom magamból. Persze nem könyvre gondoltam, csak saját használatra szánt feljegyzésekre. De mikor belelendültem, rájöttem, hogy az alagútból nem kifelé megyek, hanem befelé. Akkor már nemcsak a hangja érdekelt – arról tudtam, hogy kivételes –, de a személyisége is. Beszereztem az elérhető monográfiákat, ám akármilyen jó írások voltak, hiányérzet volt bennem: feltűnt, milyen keveset írtak Mercury hangjáról. Pedig, ha van titka, az főképp a hangjában rejlik. Ekkor még mindig azt gondoltam, megúszom egy hosszabb tanulmánnyal, de aztán annyi mindenbe kellett beleásnom magam, például a rockzene világába – ami számomra csúszós jég volt, mert nem ismertem eléggé –, vagy épp a párszik vallásába, a zoroasztrizmusba, hogy egy idő után tudtam: ebből könyv lesz.
– A rockzenét értem, de hogy jön ide a zoroasztrizmus?
– Olvastam egy cikket a Times-ban, amely szerint a fiatal Mercury a barátnőjének Nietzschét idézte. Harmincas éveiben meg azt nyilatkozta, nem szeret olvasni, mert az csak elveszi az időt. Ugyanígy beszélt az alvásról is: időpazarlás. Mintha már akkor tudta volna, hogy az időből kevés adatik majd neki… Van egy interjú, amelyben arról kérdezik a Queen tagjait, milyen szépirodalmi művek hatottak rájuk. Brian May A pusztai farkast említi Herman Hessétől, Mercury meg bemondja a Nyúl Pétert. Ezt talán csak poénnak szánta, de tény, hogy míg a festészetben, általában a képzőművészetben, az opera műfajban, a balettban otthonosan mozgott, az irodalom nem különösebben érdekelte. De akkor hogy jön ide Nietzsche? Arra jutottam, hogy ez Mercury származásával és neveltetésével lehet összefüggésben: szülei Indiába menekült perzsák voltak, a zoroasztrizmus követői. Tehát könnyen lehet, hogy az Imigyen szóla Zarathusztrát Mercury is olvasta, hiszen az Zoroaszterről, a zoroasztrizmus alapítójáról szól. És ha már így alakult, meg kellett ismernem ennek az ősi iráni vallásnak a tanításait is – izgalmas kirándulás volt.
– Feltűnt, hogy könyvében a Queen-nel kapcsolatos írásoknál behatóbban, komolyan foglalkozik a dalszövegekkel is, lírai alkotásként elemezve őket. Miközben a Queen talán inkább él a köztudatban könnyed, népszerű slágerek előadójaként.
– Életem java részében irodalommal foglalkoztam, nem is tudok egy szöveghez anélkül viszonyulni, hogy ne próbálnám elemezni. A daloknál a szöveg hozhat is meg vihet is. Egy szöveg igénytelensége ronthat a dalon, érdekessége viszont emelhet az összhatáson. De többnyire nem a szöveg a lényeg. A nyugati világ rock- és popzenéjét számos olyan országban is élvezték az emberek, ahol egy szót sem tudtak angolul. Bár Bob Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott, azért nem kell azt gondolnunk, hogy a dalszövegírástól a költészet csak egy macskaugrás. A Queen-dalok szövegét azért vizsgáltam alaposabban, mert kulcsot adtak egy rejtőzködő személyiséghez. Volt úgy, hogy nem is a dalszöveg, hanem egyetlen szó cseréje egy egész fénynyalábot vetett kimondatlan dolgokra. Ilyen reveláció volt nekem az, amikor megtudtam, hogy Mercurynak egy korai dala, a Liar (Hazug) eredeti címe a Lover (Szerető) volt. Vagy például ott van a Mad the Swine dalszövege, amely arra az evangéliumi történetre utal, amely Dosztojevszkij Ördögök című regényében is hangsúlyos elem. Annak idején az Ördögökből írtam a szakdolgozatomat, rendkívül fontos műnek tartom, ezért egy ilyen egyezés óhatatlanul felkelti a kíváncsiságomat. Ennyiben talán valóban másként közelítek ezekhez a szövegekhez és a Mercury-jelenséghez. Bár igen jól megkomponált dalszövegei voltak, bevallom, soha nem egy feltételezett irodalmi érték miatt elemeztem őket, hanem az ember érdekelt, akiről a szöveg árulkodik. Viszont feltűnt, hogy több irodalmi utalás is fellelhető a dalszövegeiben. Tehetséges, mindenre fogékony ember volt, színvonalas iskolákba járt, feltehetően sok mindent megjegyzett a tanulmányaiból.
– Az egész könyv azt sugallja nekem, hogy úgy érzi, Mercuryt valamennyire félreismerte a világ, amit ön megpróbál helyre tenni.
– Ha így lenne, túlértékelném magam. De a szándékom valóban az volt, hogy egy árnyaltabb, igazabb képet rajzoljak róla. Nagyon sokaknak, ha szóba kerül a neve, két dolog ugrik be azonnal: a homoszexualitás meg a bulik. Az előbbi az ő magánügye volt, és ezt tiszteletben kellene tartanunk. Az a lényeg, amit a zenében létrehozott. Meg az, hogy a munkájában végtelenül igényes, sőt maximalista volt. A híres-hírhedt partiknál sokkal fontosabb, és sokkal többet tudunk meg róla például abból, hogy a próbákon is úgy adta elő a dalokat, mintha stadionnyi ember előtt énekelne. Freddie Mercury nagyon komoly életművet hagyott énekesként, zeneszerzőként és előadóművészként is. A XX. század megkerülhetetlen művészegyéniségének tartom.
– Hogy látja, mennyire van ma a helyén? Milyen közönséget szólít meg a zenéje?
– Bár még ma is sok Queen-rajongó van, kicsit elfeledkeztek róla, s hogy ez ne így legyen, abban a Bohém rapszódia című, egyébként számos ponton kritizálható film hozott némi változást. Azt viszont többször észrevettem, hogy aki komolyzenével foglalkozik, nagyobb eséllyel szereti a rockzenekarok közül a Queent, mint másokat. Pár éve egy rádióműsorban hallgattam Rákász Gergely koncertorgonistát, aki a komolyzene tanítása kapcsán megemlítette: el kellene gondolkoznunk azon, hogy Offenbach a maga idejében popzenének számított. A műsorvezető visszakérdezett: akkor lehet, hogy száz év múlva Lady Gaga is klasszikusnak minősül? Nem, mondta Rákász, ő nem, de abban biztos vagyok, hogy Freddie Mercuryt száz év múlva is hallgatni fogják az emberek. Ezek szerint ez a komolyzenész ugyanazt tapasztalta, ugyanaz a hatás érte Mercury részéről, mint engem. Úgy gondolom, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akiket megszólít a zenéje. Mert valamit tudott ez az ember, amit csak kevesen.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/23. számában jelent meg június 9-én.
