Úgy élünk a popkulturális alapvetések jó része mellett, hogy legtöbbször még csak nem is reflektálunk azokra. Halljuk a különféle retróslágereket plázában és rádióban, táncolunk rájuk buliban, míg a tévében úgy kapcsolunk át egyik nyolcvanas évekbeli akciótrashről a következő krimire, hogy különösebben nem is gondolunk róluk semmit. Robotzsaru, persze, Európa expressz, haladjunk, Columbo, most inkább ez sem. Fluor Mizujáról, ByeAlex Kedveseméről megvan a véleményünk, talán még Majka slágerét sem hagyjuk szó nélkül. De eszünkbe jut, hogy egyáltalán ki volt a Coco Jambo előadója? Tudunk bármit is a Captain Jack-dalról, és mikor jutott eszünkbe utoljára a Manhattan vagy az Alvajárók?
A Régen minden jobb volt kötet listái azért is jók, mert segítenek számba venni, hol élünk, és mit hagytunk magunk mögött az elmúlt évtizedekben. Mindezt zseniális párhuzamokkal, politikai és kulturális utalásokkal. Összekapcsolva olyan dolgokat, amikről eszünkbe sem igen jutna, hogy egyszerre voltak jelen: a Rossz vagyok című sláger „valóságos sokkterápiaként hatott azon a nyáron, amelyet az MDF és az SZDSZ ellentéte mellett a »Schöller vagy Eskimo?« kérdése tematizált az akkor megnyíló Dreher sörözőkben.”
Csunderlik Péter tévékritikáit, kulturális írásait egyébként is szeretjük a hasonló, teljesen eszement párhuzamokért, amik Milli Vanili kapcsán az Operettszínházban beégő Mézga Gézát, a Rednex kapcsán az Irigy Hónaljmirigyet, Captain Jack esetében pedig Kantot és Goethét emlegetik. Az efféle árukapcsolások egy bizonyos töménységben fárasztóak lehetnek, de jelen kötet – talán a több szerzős megoldásnak köszönhetően – ügyesen váltogatja a stílusokat és hangnemeket. Ahogy a legjobb és legrosszabb dalokat, sorozatokat, műsorokat számba vevő listákat is. Máskülönben egy idő után túlzónak érezhetnénk a kulturális pesszimizmust, az „évtized legpusztítóbbja”-jellegű szerkezeteket, az efféle ironikus borongásokat: „azóta nemzetközileg Speak jelenti a magyar zenei kultúrát, nem a Kodály-módszer.” Emlékeznek egyébként arra, ki az a Speak? Tőle ugye A szex vajon mi? a legismertebb sláger, gondoltam én is elsőre, aztán viszont lapoztam egyet, és rögtön kiderült: utóbbi előadóját Painnek hívták.
A popkulturális mérföldkövek felidézése leírható a szégyenérzet különböző stációival, ami izgalmas pszichológiai útra invitál. Derűsen válunk meg múltunktól, idézhetnénk Marxot, ha nevetésünkbe ne vegyülne mindig hitetlenkedés: valóban ilyen nadrágokat hordtunk, ilyen hajat viseltünk húsz éve, és ezekért a zenékért, filmekért rajongtunk? Sokszor persze bűnös élvezetként elkönyvelve mindezt: sosem mondanánk olyat, hogy hatalmas kedvencünk a Cotton Eye Joe, de azért hogyne táncolnánk rá szívesen hajnali kettőkor, pár fröccs és rövid után?
Kifejezetten humoros, sokrétű kötet ez, ami a szerzők egyéni érdeklődési körének megfelelően kitér például a bűnügyi magazinokra, detektívsorozatokra vagy épp zsarufilmekre is. (Bezsenyi Tamás a téma kiváló szakértője!) Előfordul persze, hogy a jobb megírhatóság kedvéért egy-egy alkotótól nem a legismertebb dala kerül be: Zoltán Erikától nyilván tudnánk ismertebbet mondani a Madonnánál, de hát valóban ez a szám írja le a legjobban, hogyan próbáltunk kényszeresen másolni mindent, ami nyugaton sikeres lett.
Régen minden jobb volt? Ugyan már! Nicki Minaj, Mr. Busta vagy épp Alekosz lángpallossal mutatják ma is az utat. Az utat, amire persze tíz-húsz év múlva ugyanolyan döbbenettel fogunk visszatekinteni.
Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László, Laska Pál: Régen minden jobb volt. Napvilág Kiadó, 2021, 2900 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/35. számában jelent meg, augusztus 27-én.
