Kifejezetten szórakoztató Szarka Károly első kötete annak ellenére, hogy általában nem is próbál különösebben vicces lenni. Viszont (ön)ironikusan ragad meg egy korszellemet, egy leginkább a húszas éveikben járó férfiakra jellemző életérzést. A hasonló helyzetben lévők így fanyar örömmel ismerhetnek életükre, a „már évek óta nem történik semmi” érzésére. Arra, hogy amikor megkérdezik tőlük, milyen az életük, voltaképpen nem is tudnak mondani semmit. Miről is beszéljenek? Meséljék el a múlt hétvégi, kocsmáról kocsmára való lődörgést? A felsüléseket, a szürke hétköznapokat? Jellegzetesen 21. századi munkájuk abszurd monotonitását, értelmetlenségét?
Hősünk, Fecske egy call centerben dolgozik, így pontosan tudhatja, milyen az, amikor a mindennapos nihilt csak egy-egy érdekesebb telefonhívás szakítja meg, illetve a szünetek idején tíz percnyi tömörülés a dohányzósarokban. És pontosan tudjuk, hogy ugyanez lesz jövő pénteken, meg két hét múlva szerdán is. Izgalmasabb pillanatokat leginkább csak az álmok hoznak, amelyekben bejárjuk Berlint és Barcelonát, persze leginkább csak az elhagyatott utcákat, miközben nyomaszt bennünket az érzés, hogy határidőre vissza kell érnünk, különben „a saját érdekünkben” megkapjuk a következő fejmosást.
És még ezek az álmok is jobban, mint a megszégyenüléssel járók: amikor hirtelen meg is halljuk, amit persze jól tudunk, hogy miket gondolnak rólunk a hátunk mögött. Mintha csak újra az általános iskola padjában ülnénk: a lányok kibeszélik a másikat, a fiúk felosztják, ki kivel lenne, közben egyik asztalról a másikra vándorolnak a levelek, ha már a közösségi média nem használható. Na igen, napjaink munkahelyei: vagy kreatív megoldásokkal lopjuk a napot, vagy – ha van rá lehetőség – egész nap a Facebookon lógunk, alaposan begyakorolva, hogyan kattinthatunk át fél másodperc alatt a megfelelő ablakra. Miközben többnyire magunk sem érezzük, hogy bármiféle kifutása lenne az Excel-táblázatok tologatásának, csak csináljuk délután négyig (ebédszünet! cigaretta, amikor csak lehet!), aztán pánikszerűen menekülünk méregdrágán bérelt, de legalább biztos pontként szolgáló albérletünkbe.
Mintha nem lenne a miénk az életünk. Mintha látogatók volnánk benne, menekülve egyik hétvégétől a másikig, várva valamiféle csodát, amitől hirtelen elkezdhetjük végre felnőttnek érezni magunkat. Reisz Gábor filmjei is hasonló életérzést mutattak meg, Szarka Károly regénye ezt adja vissza kifejezetten olvasmányosan, átérezhetően. És azt a munkát, amit végül mégis belefektetünk, hogy átvegyük az irányítást, némi önbecsülést szerezzünk, és végül még értékelni tudjuk a sodródás napjait, heteit, éveit is. Hiszen azok ugyanúgy a mieink, mi tölthetjük meg végső soron tartalommal a legértelmetlenebbnek tűnő pillanatokat is. Szórakoztató, nagyon mai regény ez, aminek hátránya talán az, mint előnye: egy bizonyos nemzedék elevenébe talál, de meglehet, mások értetlenül olvashatják, szenvelgést látva oda, ahol mások pontos helyzetleírást találnak. De jó esetben segítheti a regény a hasonló olvasókat is, hogy kicsit jobban belelássanak egy másik generáció fejébe, hétköznapi tapasztalataiba.
Szarka Károly: Az én hibám, Noran Libro, 2021, 2990 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/16. számában jelent meg, április 14-én.
