Nem mondhatjuk, hogy Szilágyi István fél évszázados pályája alatt ontotta volna magából a regényeket. Amikor viszont jelentkezett egyel, annak súlya volt. Hiába kellett viszont általában sokat várni, máig vannak olyan kötetei, amelyek kevésbé vannak benn a köztudatban, ritkábban vesszük elő azokat. Ilyen a Kő hull apadó kútba és a Hollóidő közti nagyregény, az Agancsbozót is.
Pedig kifejezett súlya van a kötetnek, még rettentőbbnek is tűnik, mint az említett két főmű. Talán arról is lehet szó, amit Márkus Béla emleget a fülszövegben: „Az Agancsbozót Romániában közvetlenül a Ceausescu-diktatúra bukása után, 1990 nyarán jelent meg; az olvasók a rendszerváltás lázában csak kissé késve eszmélhettek rá, hogy a regény »különös és talányos mű«, legalább annyira »izgalmas«, mint a Kő hull apadó kútba volt.” A sziklabarlangban kardokat kovácsoló rejtélyes férfiak története márpedig ma is kellő tanulsággal szolgál, ha győzzük erővel végigverekedni magunkat ezen a rengetegen.
Elsőre talán csodálkoznánk is, a történet összefoglalása alapján várhatnánk épp novellát, szűkebben elmesélt regényt is. Főleg, hogy négy szereplőnk van, és csak egyikük álmaiba, emlékeibe nyerünk betekintést. A regényidő viszont egy évet tesz ki, ami az alaphelyzet ismeretében főként különösnek mondható. Szilágyival pedig élvezet haladni, nyelvileg is tökéletesen megmunkált szövegeiben egyszerűen jó elveszni. A kolozsvári író a világteremtésben tökéletes, legyen szó akár Jajdon társadalmának felrajzolásáról, akár egy egy sziklacsúcson feladatot ellátó férfikolónia bemutatásáról.
Annyira valóságosnak érezzük a leglehetetlenebbnek tűnő közeget is, hogy fikcióképzés már fel sem merül. Sokkal inkább mintha az író megfestené, metaforába öntené a körülöttünk lévő világot: mikor a kommunista rendszer tragikus zárkózottságát, determináltságát, máskor a változóban lévő, kiismerhetetlen világét. Az Agancsbozót ebben az értelemben nagyon is a rendszerváltás regénye. Harminc évvel később pedig képet kaphatunk arról, miféle szorongásokkal, reményekkel és félelmekkel léptek át egyik korszakból a másikba. Amelyek mindegyikében persze egész hasonló problémákkal szembesül a világba vetett, megváltást nem találó egyén.
„Az ember végül zerge lesz. Szökdösik. S ha nem zerge, béka. Hisz ő is ugrál. Micsoda különbség” – szól a regényt indító „mottó”. Bő hétszáz oldallal később egy másik választáshoz érünk el: a szarvasok jöjjenek, „kacér ünők” és „magányos agancsosok” vagy – a kutyák? „Lehet választani.” Van annyira pontos és lélekkavaró az Agancsbozót is, mint másfél évtizeddel korábban a Kő hull apadó kútban volt. Ha a történelmi meghatározottságot nézzük – mostanra már többet tudunk arról is, mennyiben és mik közül is lehetett választani. És tényleg már csak újra a bizonytalanság marad, amit egy másik mottó fogalmaz meg tökéletesen: „Előfordulhat, az ember észre se vette, máris a nyakunkon – volt – a hadiállapot. Ezért jó tudni, most éppen mi van: békés hétköznap vagy hadiállapot. Mert az ember nem járhat hivatalba szamurájkarddal, gépkarabéllyal, B-52-ssel a hóna alatt. Nem illik, kényelmetlen, és akadályoz a munkában.”
Szilágyi István: Agancsbozót, MMA Kiadó, 2022, 5200 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/26. számában jelent meg, június 24-én.
