Szvoren Edina stílusa összetéveszthetetlen, olvassuk akár rövidebb, akár hosszabb novelláit. Különös szerencse az ilyen, egyben persze veszélyforrás. Hiszen könnyen unalmassá válhatna még az is, amit először végtelenül egyedinek, formabontónak érzünk. Szvoren Edina esetében viszont inkább az lenne különös, ha hirtelen áttérne a hagyományos értelemben vett történetmesélésre.
Az írónőt korábban nem egyszer kérdezték róla, tervez-e regényt írni, amit ő kissé értetlenül fogadott. Elmondva, hogy sokkal jogosabb kérdésnek érezné a novellái ismeretében, hogy lesznek-e versei? Erre reagált ironikusan a Verseim című kötet, benne természetesen újabb novelláival. A Mondatok a csodálkozásról a korábbiak után könnyebben olvasható, miután az Ohrwurm-jegyzetek című, bő százoldalas rész négy-öt oldalas rövidebb elbeszéléseket tartalmaz. A fülszöveg ezeket egypercesekhez hasonlítja, elvégre nálunk majdnem mindent szeretnek Örkénnyel rokonítani, ami elég rövid és kellően abszurd. Szvoren Edina ezzel szemben inkább olyan, mintha Örkény a mindennapos furcsaságokban semmi szokatlant nem találna, a végére pedig az lenne a csattanó, hogy nincs csattanó.
A címadó szöveg talán még pontosabban magyarázza ezt. „Ha Krisztus manapság jönne el közénk, a keresztfán nem meghalnia kéne, hanem csodálkoznia.” Az olvasó rendre el is csodálkozik mindazon, amit Szvoren Edina novelláiban talál. A leginkább persze azon, hogy az elbeszélések mind azt sugallják: teljesen szokványos dolgokról van szó, meglepődni semmi értelme. Ha az olvasottak már túl is vannak a megszokottakon, és hétköznapinak nem nevezhetőek, akkor sincs bennük voltaképp semmi csodálkoznivaló. Viszont, és ez a fontos: érdekesek, szemrevételezésre méltóak. Szvoren Edina novelláiban csodálatosan kitágul a világ, hirtelen minden egyes apró részlet körüljárásra érdemessé válik. Ami persze nemcsak izgalmas, de váratlanul kényelmetlen is lesz számunkra. Hiszen ha az elbeszélt emberek apró-cseprő furcsaságai észrevehetőek, akkor félő, hogy mi sem tudunk semmit elrejteni a külvilág elől. Legalábbis ha annyira pontos megfigyelővel állunk szemben, mint amilyen jelen kötet szerzője.
Szvoren Edina novelláinak rendkívüliségét az is adja, hogy igen nehezen tudnánk elmesélni, mitől olyan szokatlan, amit olvasunk. Ha azt mondjuk, hogy az egyik írás hőse Fésűsék fia, aki folyton elhagyja olcsó tokban tárolt drága hegedűjét, azzal még senkit nem hökkentünk meg. Ha megemlítjük, hogy a másik novella szereplője a gyümölcseit sorolja, melyikből is készítsen limonádét, még mindig nem keltünk visszatetszést. Viszont ha hozzátesszük, hogy az említett gyümölcsválogató, Gruska addig sorolja egyre hisztérikusabban a gyümölcsöket, míg társa eszméletét nem veszti, máris szokatlanabb lesz az egész. Az olvasó pedig rögtön nyúl a szövegért, kíváncsian a megoldásra, miért is történnek a dolgok úgy, ahogy. Csakhogy nincs megoldás, nincs eredmény, és még csodálkoznunk sem szabad az egészen. Legalábbis nincs értelme. Marad az, hogy mi is mindent valószínűnek vagy legalábbis lehetségesnek tartsunk, és így, a hirtelen kapott szabadságtól megmámorosodva, élvezettel vessük bele magunkat Szvoren Edina világába.
Szvoren Edina: Mondatok a csodálkozásról, Magvető, 2021, 3499 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/14. számában jelent meg, április 1-én.
