Most majd megint kihúzhatja a gyufát egyes korábbi harcostársainál! Erre gyanakodtam, amikor Vona Gábor említette, hogy következő könyvét a turanizmusról írja. Hirtelen azt gondoltam, ezen a téren is másképp látja már a világot a Jobbik volt elnöke. Hiszen korábban jóval inkább hallhattunk a törökök, azeriek és más népek iránti szimpátiájáról, mint az elmúlt években. Ebben persze megvolt a maga szerepe a kormánypropagandának, ami néhány évvel ezelőtt lelkesen igyekezett összemosni a turanizmust mindenféle szélsőséges jelenséggel, hungaristákkal és iszlamistákkal egyszerre. És hát persze ott vannak az embernek a saját előítéletei is. A 20. század első felében (és egyébként ma is) valóban szívesen kapcsoltak vissza szélsőséges mozgalmak a fogalomra, ami a kommunizmus évtizedeiben értelemszerűen nem válhatott pozitív hivatkozási alappá. Eközben viszont az egyszerre eszme-, néprajz- és művészettörténeti, továbbá orientalisztikai kifejezés mégis magába foglal egy sor olyan elképzelést, amelyek hézagmentesen illeszkednek hagyományunkba, kultúránkba. Miért is mondjunk le akkor róluk?
A Jobbik kezdeti időszakában valóban gyanakodva figyelhettünk a pártelnök ez irányú mozgását. Másként olvashatjuk most ezt a részben interjúkból, részben saját reflexiókból álló könyvet, mintha mondjuk tíz éve jelent volna meg. Még akkor is, ha esetleg szóról szóra ugyanaz szerepelt volna benne. Hiszen akkor összekapcsolódott mindez egy meghatározó parlamenti erő külpolitikai iránykeresésével, egyben mindazokkal a vadhajtásokkal, amiket akkor még nem „nyesegettek le” a pártról. Így például nyugatellenes megnyilatkozásokkal vagy éppen túlzott oroszpártisággal. Miközben, mint a kötetből is kiderül, a turanizmus és az abból kiszakadt pántürkizmus egyik célja pontosan a cári orosz és a pánszlávista törekvések elleni összefogás volt. Ami persze egy másik történelmi helyzet sajátja, nem feltétlenül napjainké. Viszont épp ezért is nehéz feladat összeegyeztetni a szép elvi elképzeléseket a politikai racionalitással, pragmatikus mozgással és iránykereséssel.
Vona részéről hihető lehetett akkoriban is, amit mostani kötetében ír: a turáni gondolatot sorskérdésnek tartja, mert végérvényesen kelet és nyugat közé vagyunk ékelődve. „Sokszor érzem úgy, hogy mi, akik Kelet és Nyugat frigyéből jöttünk a világra, mindkettőből csak a rosszat vagyunk képesek megélni. A nyugati haszonelvűséget, anyagiasságot, individualizmust és dekadenciát keverjük a Kelet despotizmusával, nyerseségével, álmodozásra való hajlamával és kollektivizmusával. Pedig ha van magyar küldetés, az minden bizonnyal épp a kettő pozitívumainak ötvözése lenne: a kifinomult nyugati racionalizmust, dinamizmust, innovációt egyesíteni a keletiek létharmóniájával, nyugalmával és lelki mélységével” – írja. A szerző szerint a széthúzásról szóló turáni átokból áldás is lehetne, ha jobban megismernénk magunkat és mindazt, ami összeköt bennünket egyes keleti népekkel.
Ez a könyv inkább keletre koncentrál, olyanokat megszólaltatva, mint Hóvári János történész-diplomata, Szathmári Botond vallásfilozófus, Sudár Balázs turkológus vagy Bíró András Zsolt, a Kurultáj főszervezője. Sokszínű névsor ez önmagában is. Meglehet, többeknek egyik-másik hitelesebb figura, a másikuk már kevésbé. Ami nem jelenti, hogy ne lehetnének érdemi tapasztalataik, megfontolásra méltó gondolataik. A szerző igyekszik egyfajta esszenciáját adni a turanizmus gondolatának, megvizsgálni saját korábbi feltevéseit is, de ettől még elköteleződve egyfajta turanizmuseszmény mellett. Amiről, mint látjuk, akár le is lehet választani azokat a szélsőségeket, amik az elmúlt egy-két évszázadban hozzátapadtak.
Ettől még a türk népek hasonló egysége így is idegen gondolat marad sokak számára. Miközben az irodalom is bőven szolgál példával arra, hogy az egység megteremthető. Párhuzamosan olvasva a Nyugatot és a Kelet népét, Weöres Sándort és Hamvas Bélát éppúgy, mint Adyt, Kosztolányit vagy Határ Győzőt. Szerencsére eközben az egyes interjúalanyok is elismerik, hogy az előző században tudománytalan elképzelések is éppúgy kapcsolódtak a turanizmus világképéhez. (Az elmúlt évtizedekben is bőven jelentek meg olyan dilettáns munkák, amelyek a finnugor nyelvrokonságot igyekeztek megkérdőjelezni.) Közös örökségünkről szóló fontos felfedezések viszont szintén. Rajtunk áll, hogy ezek mentén rátaláljunk egy egészséges középútra, magunk mögött hagyva az elképzelést, hogy le kellene horgonyoznunk egyik vagy másik oldalon.
Vona Gábor: Átokból áldás. A turanizmus üzenete a 21. században, Vlog Influence, 2021, 3490 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/7. számában jelent meg, február 11-én.
