Ken Downig az az ember, aki miatt tulajdonképpen a mai napig bőrbe és szegecsbe öltözik szinte minden heavy metál-rajongó. Ő volt ugyanis az, aki kitalálta, hogy zenekarának, a Judas Priestnek valami olyan egységességet sugárzó imidzsre lenne szüksége, ami azért kifejezi azt is, hogy miről szólnak a banda dalai. Ezzel pedig a gitáros generációkra előre meghatározta egy hol meghatározó, hol perifériára szoruló szubkultúra külsőségeit.
Ám az Éjjel-nappal Judas Priest ennek pont az ellenkezőjéről szól, arról, hogy a zenekarosdi kezdetén a K. K. becenevet kapó Downing hogyan élte meg és dolgozta fel belül mindazt, ami vele történt egészen a gyerekkorától kezdve az együttesből való kilépésig. Ez persze elsőre úgy hangzik, mintha a könyv egy 257 oldalas lelkizés lenne, de ez nincs így. A rockzenei biográfiákban már szinte kötelezővé vált beköszönő előreugrást leszámítva időrendi sorrendben haladunk végig a gitáros életén. West-Bromwich ipartelepeiről indulunk, hogy aztán spanyolországi stúdiók és villák, valamint milliószor megjárt amerikai sztrádák és hotelek után visszatérjünk Angliába: egy golfpálya mellett elterülő kúriába.
Közben a mélyszegénységből startoló srácból Hendrix-bolond hippi lesz, aki később igazi luxuskocsis rocksztárrá lesz. Nem ez az első hasonló pályát felrajzoló muzsikusmemoár, de itt nem az abszurd sztorik, nagy berúgások és bizarr turnékalandok dominálnak, bár kétségtelen kerül a könyvbe ezekből is néhány. A legerősebb talán az az eset, amikor a Judas Priestnek rögtönzött zenekari gyűlést kellett összehoznia, hogy megbeszéljék: azért az már mégiscsak túlzás lenne, ha babákra dedikálnának – mármint élőkre.
Ez egy kendőzetlenül őszinte visszatekintés, ami a Priest életművét behatóan ismerőknek is fog komoly meglepetéseket okozni, ebben egészen biztos vagyok. Legnagyobb talán az, hogy az maga Éjjel-nappal Judas Priest cím mennyire nem csak a végtelen és féktelen partizást jelenti. Sokkal inkább azt, hogy a zenekar tagjai tényleg nonstop üzemmódban dolgoztak a befutásért. Mi sem illusztrálná ezt jobban, minthogy ma már agyonhivatkozott, igazi metálklasszikusoknak számító albumokat is milyen vacak körülmények között turnéztatta annak idején a zenekar. Döbbenetes olvasni azt is, hogy ezt az évtizedekig stabil szerzői maggal bíró csapatot valójában micsoda komoly ellentétek feszítették, és hogy felnőtt emberek mennyire pitiáner játszmákba képesek belemenni, és hogy ezek a befele szúró szegecsek által ejtett sebek és karcolások milyen sokáig nem hegednek be. K.K. Downing szerint az ilyen játszmákban különösen a Priest másik gitárosa, Glenn Tipton van otthon csak igazán.
Kiderül aztán, hogy egy zenekar életében milyen apró véletlenek, jelentéktelennek tűnő rossz döntések vezetnek évekig kiható bukásokhoz. Mellbevágó élmény látni azt is, hogy a nehezen is, de csak megérkező siker micsoda személyiségtorzító hatással van még az olyan két lábbal a földön emberekre is, mint K.K. Downing. „Ingatlanba fektetsz Ken” – mondja magának például mikor sportkocsijából kilibbenve, feltupírozott szőke haját megigazítva megindul, hogy kastélyt vegyen magának. Aktatáskából, készpénzzel fizetve.
Úgyhogy a Bus András élvezetes, végig feszes fordításában megjelent emlékirat nemcsak a Priest fanatikusai számára lehet érdekes, hanem azoknak is, akik arra kíváncsiak, hogy mi történik valójában egy mélyről induló, majd műfajt teremtve magasra törő zenekar háza táján.
K.K. Downing: Éjjel-nappal Judas Priest. Trubadúr Kiadó, 2020, 3999 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/18. számában jelent meg április 30-án.
