Legyen bármennyire is találó, a Rokonszenvedés címet kénytelenek vagyunk az olyanokhoz sorolni, mint az Erőszakik volt, vagy a ráadásként teljesen értelmetlen Kszi, Simon. Ilyen címeket tényleg csak A bolygó neve Facebook-oldal pihent agyú kommentelői tudnak kitalálni. Tény persze, az eredeti cím is erősen szójátékos. A Real Pain – szól egyszerre életünk valódi fájdalmairól, ahogy a társaság középpontjáról is. Benji (Kieran Culkin) afféle enfant terrible: megállíthatatlanul pörög, lelkes és barátkozós, képtelenség nem őt követni. Valóban mint egy kisgyerek, aki egyik embertől a másikig szalad, mindenki figyelme kell neki, mindenki napját fel akarja dobni. Tökéletes ellenpontja unokatestvérének, aki semmi kényelmetlen helyzetre nem válik, társaságban pedig idő kell számára, hogy meg tudjon nyílni.
A ma divatos pszichológia az extrovertált-introvertált felosztást szereti, de természetesen bonyolultabb ennél az ilyesmi. Jesse Eisenberg filmjének hősei sem csupán egyfélék, nyitottságuk meg zárkózottságuk is mást és mást fed el, illetve mutat meg. Nem, Benji sem feltétlenül nyíltabb, őszintébb, ahogy David (Jesse Eisenberg) sem traumatizáltabb vagy titkolózóbb. A megküzdési stratégiák mások, de sokszor egész hasonló lehet a mögöttes mintázat. Ugyanazt élik legalábbis meg, de más-más következtetésekre jutnak, más sors válik a sajátjukká.
Jesse Eisenberg filmje elsősorban azt mutatja meg, hogyan tudjuk összebékíteni ezeket a különbözőségeinket. Megérteni azt, a másik miért viselkedik annyira másként, mint mi. Nagyon is fontos a dramedy küldetése egy olyan korban, amikor a jellemző üzenet inkább az: akivel nagyon más nyelvet beszélünk, azt zárjuk inkább ki életünkből. Mindenki értse meg sajátos viselkedésünket, de mi inkább kerüljük azt, akivel nem tudunk mit kezdeni. Bélyegezzük toxikusnak, tartsunk tőle távolságot, akkor jobb lesz nekünk, nekünk, nekünk.
Az A Real Painben eközben van valami szívmelengetően hétköznapi, valóságos. Távol áll a tankönyvi okosságoktól, ellenben emlékeztet gyerekkorunkra, családi viszonyainkra. Nem könnyű feladat ez: Culkin- és Eisenberg-szintű világsztárokkal elérni, hogy pont olyannak érezzük őket, mint saját unokatestvéreinket, hozzátartozóinkat. A köztük lévő dinamika a film egyik nagy erőssége, a másik pedig természetesen Culkin érzékeny, szuggesztív játéka. Kevés megérdemeltebb Oscar-díj volt idén, ráadásul még az egyik legszórakoztatóbb beszédnek is az övé bizonyult.
Az európai zsidó gyökereket kutató tematika akár ismerős is lehet, az utóbbi időszakban egész hasonló film volt Lena Dunhamtól és Stephen Fry-tól a Kincs a múltból. Míg ott viszont nem sikerült maradéktalanul leküzdeni a nézők és szereplők közti távolságot, addig az Eisenberg-mű esetében akkor is vonzódunk az ábrázolt unokatestvérekhez, ha egyiket-másikat nagyon másfélének érezzük magunkhoz képest. Persze, akadnak az egyszeri nézői reakciótól eltérő értelmezések is, melyek jellemző módon Benji hiperaktív karakterét pszichologizálnák, illetnék a jól ismert nárcisztikus jelzővel. Valójában – és ezt mutatja be imponáló érzékenységgel a film – sokkal bonyolultabbak, kiismerhetetlenebbek ennél mind a személyiségek, mind az emberi kapcsolatok. Megúsznánk persze sokszor annyival, hogy a számunkra érthetetlen vagy kellemetlen figurát kedvenc jelzőinkkel diagnosztizáljuk, de ezzel csak a szükséges önvizsgálatot és felelősségvállalást lökjük el magunktól. És mindenekelőtt azt, hogy igyekezzük megérteni a másik embert, aki más sebeket hordoz magán, másféle rigolyákat szedett magára és más hőfokon ég, de tökéletes társaság tud lenni – ha engedjük.
Oscar-díjak: tarolt az Anora, Demi Moore elismerése elmaradt
Trump gázai terveit és Ukrajnát is emlegették a 97. Oscar-gála színpadán, de az estét nem annyira a politikai megszólalások dominálták.
Az A Real Pain fájdalmas és szórakoztató road movie az együtt töltött idő erejéről, a megértés csodájáról és arról, hogy ha akarjuk, bárkihez képesek vagyunk kapcsolódni. A film legszebb jelenetei azok, amelyek megmutatják, hogy a turistacsoport elsőre merevnek, komolykodónak tűnő tagjai hogyan változnak egy pillanat alatt önfeledt gyerekké, ha azt érzik, hogy megtehetik. Ha azt látják, hogy mindenki partner ebben. Az Eisenberg-film szeretetreméltóan direkt, mégis végtelenül összetett film arról, mennyire felszabadító ereje van a közvetlenségnek, a figyelemnek, a valóban társas együttlétnek. Az utóbbi időszak egyik legemberibb filmje.
Rokonszenvedés (A Real Pain), amerikai-lengyel vígjáték-dráma, 90 perc. Február 27-étől a mozikban.
