Várható volt, hogy a második rész sikere után folytassák az Agymanók (Inside Out) történetét. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ez már 2024-ben megtörténik. Tíz év telt el a zseniális alapfilm óta, idén viszont szerencsésen felgyorsultak a dolgok. A tempó miatt aggódhattunk volna, ráadásul az elvárások az egekben is voltak, de azért olyan nagyon senkinek nem kellett csalódnia. Még akik az új érzelmekkel felturbózott nyári blockbustert önismétlőnek vagy nem kellően kibontottnak érezték, azok is elismerték, hogy ez továbbra is a Pixar fénykorát idéző magas színvonal. Ugyanez vonatkozik a Disney+-on nemrég megjelent minisorozatra.
Az Álom Stúdió (Dream Productions) esetében félrevezető is lehet, ha arra valamiféle kis mellékes apróságként utalunk. Készült már egy 2015-ös rövidfilm a 12 éves kamaszlányról Riley első randija? címmel, ami aranyos volt, de valóban csak szösszenet. A négyrészes miniepizód viszont hosszában még felül is múlja a korábbi nagyjátékfilmeket.
Amit pedig a második részben nem mertek teljesen bevállalni, most meglépték. Kockázatos húzás volt elszakadni a megkedvelt négy alapérzelemtől (Öröm, Bánat, Undor, Majré), de az egészestés film csak egyetlen valóban izgalmas új karakterrel (Anxiety – Feszkó) tudott előállni – míg a miniszéria egy teljesen új világot hoz képbe. A hollywoodi mintára működő álomgyár ráadásul lehetővé teszi, hogy ne csak a lélektani rejtelmekre, de a filmkészítés folyamatára is játékosan reflektáljanak. Legfőképp a kettőre egyszerre: hogyan akar az elménk megbirkózni a velünk történtekkel, illetve felkészíteni egy várható eseményre? Mit akarunk magunknak mondani a belső mozival? Milyen történeteket vetítünk magunk elé, és melyek maradnak igazán emlékezetesek? Egyáltalán, miért tartjuk fontosnak, hogy egy álomra később is emlékezzünk? Valóban akkor igazán jó, ha megmarad? Vagy belefeledkezhetünk éber álmunkba úgy, mint egy gyönyörű nap történéseibe?
Simán hozza az első rész zsenialitását az Agymanók 2.
Az Agymanók 2. az előző filmhez hasonlóan szórakoztató, kedves és végtelenül okos film lett. Pszichológiai rétegzettsége, hasonlóan a 2015-ös műhöz, egészen lenyűgöző.
Hasonló kérdéseket feszeget az Álom Stúdió, tehát izgalmas mondanivalónak most sem vagyunk híján. A sztori közben a korszellemet sem hagyja figyelmen kívül: kedvencem a Xeni nevű önmegvalósító progresszív művészfilmes, aki az ábrándozásért felelős, és aki folyamatosan felforgatná Riley belső világát. A főhős, Paula kutyáját eközben Melatoninnak hívják, előkerül az REM-fázis, a tudatos álmodás (lucid dream) és az ébresztő utáni szundi is – a Disney+-os megjelenésnek köszönhetően végre rögtön eredeti nyelven nézhetjük a nyelvileg is szórakoztató produkciót.
És milyen az, amikor az egymással vetekedő belső rendezők egyike megkapja a teljes éjszakát? Hogyan lehet valódi kasszasikert alkotni: a régi kedvencekre alapozva, vagy valami teljesen újat nyújtva? Izgalmas metapoénokat vet fel ez magával az Agymanók-produkciókkal kapcsolatban is. Bár nincs kiaknázva sajnos teljesen: be lehetett volna dobni akár azt is, mennyire sokat jelentett a 2014-es eredeti akkor, amikor már a stúdió is a folytatásokra állt rá. És miben bizonyult aztán önismétlőnek, miben újítónak a második rész? A folytatástól talán valami olyasmit várhattunk, amit végül ettől a négyrészes miniszériától kaptunk meg. Teljességre persze nincs mód a feldolgozott témákat illetően sem. Nyilvánvalóan ezernyi izgalmas tudást, poént kaphatnánk még mind az álmodás folyamatáról, mind a filmes működésről. Viszont a négyszer fél óra azért így is elég a mélyfúrásra. Hogy csak egy példát mondjak, az itteninél szórakoztatóbban még nem magyarázták el, mit is csinál a stábból a second unit director. (Fordították már akciórendezőként, de tökéletes fordítása tulajdonképpen nincs. Cserébe időnként – ahogy látjuk – a feladatkörök leosztása sem egyértelmű.)
Az Álom Stúdió négy része a régi motoros Paula köré épül, aki Riley kicsi korának legnagyszerűbb álmait rendezhette meg. Hiába viszont a cumitól elszakadást megsegítő képsorok, a kamaszkorba lépő szereplőnél már nem lehet a gyerekkori kedvencekre építeni. Pontosabban lehet vele próbálkozni, de az sajnos már többnyire csak rémálom lesz a társasági megszégyenüléstől tartó tinédzser számára. Milyen álmok segíthetik a kiskamaszt? Hogyan tudják segíteni, hogy erőt gyűjtsön a nagy döntésekhez, és használhat-e a tudatalatti félelmek felszínre hozatala?
Bár valóban keveset kapunk most a Fejhadiszállás (Headquarters) érzelmeiből, de ehhez a történethez kevésbé is volt szükség rájuk. Mozizzanak ők is csak a kényelmes kanapéból, popcornnal a kezükben, ahogy mi tesszük. Ha jön majd harmadik-negyedik rész, esetleg újabb sorozat(ok), csak azt tudjuk javasolni, hogy hasonló merészséggel kalandozzanak az alkotók az elme újabb területei, funkciói felé. Ha kellően ügyesen csináljuk, akkor biztosan nem kell félni a járatlan utaktól – tanítják álmaink, ahogy a filmművészet remekei, és most már az Álom Stúdió is.
Álom Stúdió, amerikai animációs minisorozat, 4 epizód. Elérhető a Disney+-on.
