Erkölcsi integritásunkat már az átlagos hétköznapok is kikezdhetik, de döntéseink valódi súlyát szélsőséges helyzetekben érezzük meg. Amikor az élet nyers valósága, tényszerűsége szembekerül a nagyobb jó eszméjével, feloldhatatlan dilemmával találjuk szemben magunkat, és ilyenkor nem úszhatjuk meg életre szóló sérülés nélkül. Számos történet épül az erkölcsi gond fogalmára – ilyen szituációt dramatizál például Ferdinand von Schirach német ügyvéd és drámaíró néhány éve Magyarországon is bemutatott, Terror című darabja. Ebben egy vadászpilótának arról kell döntenie, hogy lelője-e a terroristák által irányított utasszállítót, feláldozva ezzel a fedélzeten tartózkodó utasok életét, megmentve viszont a géprablók célpontját, egy stadiont, benne 70 ezer emberrel. A darab különlegessége, hogy a közönség – esküdtszékként funkcionálva – döntheti el, bűnös vagy ártatlan a pilóta. Valószínűleg a Netflix új filmjének, a Potyautasnak (Stowaway) is jót tett volna a hasonló interaktivitás, a nézői beleavatkozás hiányában ugyanis az alkotás csupán a helyszínként választott világűr látványával képes hozzátenni bármi újat az erkölcsi dilemmák jól ismert világához.
A brazil zenész-rendező, Joe Penna filmjében egy Mars-expedíció három tagja kétéves utazásra indul, hogy tudományos kutatásaikkal ágyazzanak meg a vörös bolygón létesítendő kolóniának. Nem sokkal a légkörön kívül jutás után apróbb eltéréseket észlelnek az űrhajó rendszerében, és hamarosan kiderül, hogy mi okozza az anomáliát: váratlan vendég rejtőzik a hajón. A legtöbb esetben itt rémisztő fordulatot venne a sztori, és a reményteljes kaland véres üldözésbe torkollna. A potyautasban azonban nem savval teli, emberevő idegen lények bukkannak fel, hanem egy mérnök, aki szerencsétlen balesete miatt került az űrhajó utasterébe. Hiába szelíd kreatúra azonban a potyautas, a három űrhajós mégsem lélegezhet fel, hiszen az expedíció minden szükséges hozzávalóját, így az üzemanyagot és az oxigént is három emberre számolták ki, egy negyedik mindent veszélybe sodor.
A kapitány (Toni Collette) és két tudós társa (Anna Kendrick és Daniel Dae Kim) arra kényszerül, hogy megoldja a megoldhatatlannak látszó problémát. Ha a váratlanul felbukkant mérnök (Shamier Anderson) velük marad, mind a négyen meghalnak még azelőtt, hogy megérkeznének a Marsra. Az űrben ugyanakkor okoz némi problémát humánus módon leszállítani egy potyautast. Egyetlen lehetőségük, ha méreginjekcióval megölik a férfit, és a testét útjára bocsátják. Csakhogy a potenciális áldozat egy ember, egy érző, intelligens lény, aki részben önhibáján kívül került a halálos csapdába. Fel lehet áldozni egy életet, hogy azzal megmentsünk három másikat? És kinek az élete ér többet: az expedíció tagjaié vagy a vétlen potyautasé?
Ezeket a kérdéseket akár látványos üldözések, vérre menő küzdelmek és őrületig fokozott feszültség közepette is fel lehet tenni, a Netflix azonban más utat választott. A potyautas csendes, elmélkedő film lett, vérbeli kamaradráma, amely mellesleg a világűrben játszódik. Az oxigén és az üzemanyag problémája ugyan a sci-fi környezethez köti a sztorit, de némi észszerű módosítással a helyszínt bárhová áthelyezhetnénk, a központi dilemma mit sem változna.
Ez pedig egy kisebb téttel bíró, mégis érdekes kérdéshez vezet: mit akart a Netflix ezzel az alkotással? Az online tartalomszolgáltatók az elmúlt években átvették a filmvilág irányítását, és a járvány időszaka lehetőséget biztosít számukra, hogy hatalmukat meg is szilárdítsák. Arra számítanánk, hogy mindezt látványos, széles közönséget elérő filmekkel igyekeznek elérni, A potyautas azonban ennek épp az ellenkezője. Nem tudni, hogy ez csupán egy borítékolható kudarc, vagy a filmes tendenciák változását jelzi, és az online fogyasztók tömegei mostantól a két robbantás közé zsúfolt menekülés helyett az apró rezdülésekből felépülő emberi drámákat részesítik majd előnyben. Utóbbi meglepő, de örömteli fejlemény lenne.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/18. számában jelent meg, április 30-án.
