Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség – ezzel a felütéssel kezdődik Jane Austen egyik legismertebb regénye, a Büszkeség és balítélet, amely több mint kétszáz éve, 1813-ban jelent meg, magyarul azonban csak jóval később, 1958-ban adták ki. Noha klasszikus szerelmi történetnek tűnik, Elizabeth Bennett és Mr. Darcy sorsának akadályokkal teli összefonódása valójában érzékeny társadalmi szatíra, mely egyszerre veszi górcső alá a korabeli Anglia normáit, elvárásait, a házasság intézményét, a női és férfi szerepeket, a nők jogainak hiányát és érvényesülési lehetőségeit, miközben őszintén beszél az emberi ostobaságról, az előítéletek káros hatásáról és az önismeret fontosságáról.
A XIX. század elején a fiatal nők számára a biztos jövő záloga még a jó házasság volt, a társadalmi normák mára azonban alapvetően megváltoztak, Jane Austen regénye az átrendeződött nő-férfi viszonyok, a tradicionális feminin-maszkulin szerepek összemosódása ellenére mégis érvényesen szól ma is, és sok, igencsak aktuális kérdést feszeget. A feministákat megelőzve Austen (ön)reflektív, józan eszükre hallgató (anti) hősnői segítségével komoly kritikával illette a korabeli nők korlátozott szerepeit, kiemelve a házasság, a függetlenség, a cselekvésre való törekvés kérdését, a nemek közötti egyenlőségről és a nők jogairól szóló diskurzusok esetében ezek különösen fontosak ma is. A Büszkeség és balítélet szereplői az érzelmek és a személyes fejlődési utak széles skáláját jelenítik meg, a szerelemmel, az ítélkezéssel és önérzetességgel kapcsolatos küzdelmeik ma is jelenlevő, egyetemes emberi tapasztalatokról mesélnek.
Nem véletlen tehát, ha időről időre a színházi és filmes alkotók visszanyúlnak hozzá: a Büszkeség és balítéletet most a Vígszínház tűzte műsorára Valló Péter rendezésében, többek között Waskovics Andrea, Wunderlich József, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Halász Judit, Szász Júlia, Szilágyi Csenge szereplésével.
Valló Péter rendező és Kovács Krisztina dramaturg feszesre húzott változata hűen követi az eredeti mű cselekményszálait, és sok szempontból idézik a mű két legsikeresebb filmes feldolgozását, a Jennifer Ehle és Colin Firth főszereplésével készült legendás, 1995-ben készült BBC-sorozatot és a tíz évvel későbbi, Joe Wright rendezte mozifilmet, amelyben Keira Knightley játszotta a női főszerepet. Kálmán Eszter díszlet- és jelmeztervező puritán környezetet teremt: az egyszerű, zöld elemekből álló térben a hangsúly egyértelműen a fehérbe öltözött színészeken van.
A történetvezetés feszes, kellő humorral teli, a színészek által kamerába mondott üzenetértékű gondolatok is izgalmasan reflektálnak a mai párkeresési problémákra, de a darab mégsem marad emlékezetes, ebben pedig nagy szerepe van a hullámzó minőségű színészi játéknak.
Waskovics Andrea mint Elizabeth Bennet és Wunderlich József mint Mr. Darcy sajnos nem tudja megteremteni azt a feszültséget, mely Jane Austen karaktereinek kapcsolatát jellemzi, a legfontosabb, a kémia hiányzik kettőjük kapcsolatából. A történet sikeressége pedig épp e két karaktertől függ. A Waskovics Andrea által felrajzolt figura sokkal fakóbb, mint az a Lizzie, akit Austen művéből ismerünk, nincs ív a játékában, nem igazán sikerül átadnia a nő ellentmondásait, szellemességét és élénkségét, finom sebezhetőségét. Wunderlich József sem tudja éltre kelteni Mr. Darcyt, játéka erőtlen, a vérig sértett, visszafojtott dühű férfiúként ugyanolyannak tűnik, mint amikor a férfi egyre mélyebb szerelmet kezd táplálni Lizzie iránt. Hasonlóan üres Ertl Zsombor jelenléte, Mr. Wickhamjéből fájóan hiányzik a megtévesztő kettősség, a ravaszság és az önteltség.
Sokkal emlékezetesebb a mély érzésű, de végtelenül cinikus Mr. Bennet Lukács Sándor játékában, méltó partnere az idegesítő és lányain uralkodni próbáló Mrs. Bennet, akit Hegyi Barbara formál meg magabiztosan. Őszinte és végtelenül szimpatikus Medveczky Balázs Mr. Bingley-je, ahogy partnere, Varga-Járó Sára játéka is üdítő erővel hat. Halász Judit jelenléte igazán kivételes: Lady Catherine de Bourghként az osztálysznobizmus tökéletes megtestesítője, elegánsan arrogáns és kegyetlenül megvető.
Jane Austen arra figyelmeztet, hogy a jó házasság a szív és a fej együttes döntése kell, hogy legyen. Megmutatja Charlotte Lucast és az ő csupa fej döntését, valamint Lydiát és az ő szív által vezérelt döntését. Mindkét házasságból hiányzik valami lényegi, amely hosszú távon egyre távolabb sodorja egymástól a két embert. Valló Péter rendezésének legemlékezetesebb motívuma, hogy a sokszor csúnya vénlányként ábrázolt Charlotte Lucas szerepét Szász Júlia alakítja: a kivételes szépségű színésznő megrendítő érzékenységgel ábrázolja a lehetőségeivel számot vető, a sorsát a megdöbbentően üres, mégis rendkívül büszke lelkész, Mr. Collins (Gyöngyösi Zoltán) mellett beteljesítő nő figuráját. Hisz semmi sem fekete vagy fehér, a szépség pedig egyáltalán nem biztosék a boldogságra.
Jane Austen: Büszkeség és balítélet. Rendező: Valló Péter. Vígszínház.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/11. számában jelent meg március 14-én.
