Milyen lenne egy mesterséges intelligencia által készített Csongor és Tünde-rajzfilm? Ha nem is olyan, mint Pálfi Zsolt és Máli Csaba rajzfilmje, de közben mégis minduntalan az AI módszerei jutottak eszembe. Elsőként is a másolás. Ez nem nagy meglepetés, hiszen a film kiindulópontját Dargay Attila hagyatékban maradt tervei jelentették. Milyen lett volna a Vörösmarty-mű, ha Dargay képes még életében vászonra adaptálni? Külsőségeiben valószínűleg nagyon hasonló, jellegében talán más. Jó példa erre, hogy róka a mostani animációban is akad, és mintha egyenesen a Vukból ugrott volna elő.
Dargay is előszeretettel ültetett át irodalmi klasszikusokat filmre. Levont ez bármit a Lúdas Matyi vagy a Szaffi értékéből? A Csongor és Tünde is lehetett volna legalább annyira izgalmas, mint az elmúlt évek eredeti forgatókönyvön alapuló animációi. Marad egyelőre nekünk a Kojot négy lelke, a Műanyag égbolt és a Kék Pelikan méltatása. Nem mintha a Csongor és Tündével kifejezetten nagy bajok lennének. A probléma talán megkerülhetetlen volt. Lelkes kortársak belevetették magukat, hogy valami nagyon dargaysat hozzanak létre. A végeredmény közben többször eszembe juttatta az 1991-ben készült A hercegnő és a koboldot is. Szép szerelmi történet különös mellékkarakterekkel – csak ott épp jóval több merészséggel, határozottsággal.
Pálfi és Máli filmje mintha elsősorban is végtelenül tisztelettudó akart volna lenni. A dialógokat Speier Dávid írta, sokszor mégis olyan, mintha ez tényleg Vörösmarty korában írott szöveg lenne. Nyilván olyat is akartak létrehozni. Nemrég épp az volt a kevés dicséretre okot adó elem az élő szereplős Hófehérkében, hogy a törpék szájába szórakoztató, mai poénokat adtak. (Azt az ektoplazmás beszólást tényleg nehéz feledni!) Az, ahogy itt a kisördögök, a boszorkány vagy Balga, a szolga beszélnek, valóban jópofa, de nem annyira emlékezetes. Egyetlen mondatot sem tudnék felidézni az egyes karakterektől.
Emlékszem persze, melyikük milyen volt, hogyne emlékeznék. Nagyon jellegzetes archetípusokról beszélünk. Csongor és Tünde szerelme is olyan, hogy azért lehetetlen nem szurkolni. Közben mégis hiányzik az egészből valami titokzatos összetevő, ami életet lehelne az egészbe. Örülünk a jók boldogságának és a rosszak bűnhődésének, de valahogy nem viseljük a szívünkön az egészet. És nem azért, mert Vörösmartytól már úgyis ismerjük a történetet. Olvashattuk Fekete Istvántól a Vukot is, nem igaz? Mégis gombóc volt a torkunkban a kisróka történetét követve.
Az új Csongor és Tünde nemcsak vizualitásában tükröz egy letűnőben lévő kort. Nehéz elképzelni, ahogy a mai animációkért rajongó gyerekeket a képernyő elé csábítaná. A legkisebbeket talán igen, számukra szerethető lehet. Bár van bennem némi szkepszis: a Vili, a verebet, a Hugó, a vízilovat vagy a Szaffit épp azért szerettem kiskoromban, mert annyira különlegesek voltak. Megnéztem a kevésbé korszakos munkákat is, de visszaidéznem már nehéz lenne őket.
A Vörösmarty-mű mellé iskolai néznivalónak viszont tökéletes lehet az új film. Sok munkát fektettek bele, és önmagában mindig jó hír egy friss animáció elkészülte. A szinkronszínészekre sem lehet panasz. Nehéz is megmondani, mit róhatnánk fel az alkotóknak. Nem készíthet mindig mindenki korszakalkotó munkákat. A rendkívüli épp az volt, amit az elmúlt évtizedekben kaptunk. Valóban elkényeztettek minket a magyar rajzfilm mesterei.
Csongor és Tünde. Rendezte: Máli Csaba és Pálfi Zsolt. Április 17-étől a mozikban.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/16. számában jelent meg, április 17-én.
