Csudapest után forrongó főváros – Ilyen az X – A rendszerből törölve

Csudapest után forrongó főváros – Ilyen az X – A rendszerből törölve

Balsai Móni az X – A rendszerből törölve című filmben (Fotó: IMDb)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Második filmet rendezni talán még nagyobb kihívás, mint bemutatkozni a nagyérdeműnek. A közönség bizonyos elvárással ül be a produkcióra, jót lépni pedig nem könnyű. Sikeres volt az első alkotás, a filmes pedig a jól ismert receptet alkalmazná? Az önismétlés vissza tud ütni, megkapta a magáét az újra a bevett narrációs technikát alkalmazó Nemes Jeles László is. (Amellett, hogy összességében pozitív fogadtatásra talált a Napszállta.) Esetleg a rendező valami teljesen mást húz, mint a népszerű első filmmel? Az is csalódást kelthet.

Ujj Mészáros Károly esetében a második helyzet áll fenn. A Liza, a rókatündér lebilincselő meséje odaszegezte a székhez a nézőket, sokan rögvest „magyar Amélie-t” is kiáltottak örömükben. A fekete komédia mind Csudapest felrajzolásával, mind a szeretni való karakterekkel közel férkőzött a szívekhez. Annál is nagyobb volt hát a meglepetés, hogy rendezőnk ezúttal thrillerbe hajló krimit forgat, olyat, amelyen csak egész ritkán mosolyodhatunk el. Nemcsak a történet és hangulat a szöges ellentéte a Lizáénak, de Balsai Móni karaktere is. Bűbájjal telt naivitásról ezúttal szó sincs, a pánikbeteg Éva súlyos tragédiákat vészelt át, miközben még előtte áll egy brutális gyilkosságsorozat felderítése.

Bede-Fazekas Szabolcs: Az emberek sajnos nem változnak - Magyar Hang

Az X – A rendszerből törölve szereplőjével a fiatal filmes generációról, a magyar szinkron helyzetéről és a rendszerváltás megítéléséről is beszélgettünk. Interjú.

Az X – A rendszerből törölve már nem valamiféle alternatív Kádár-korban, de a rendszerváltás után játszódik. Leginkább 2006-ot láthatjuk bele a filmbe: dühös tömegek követelik az utcán a kormány lemondását, miközben politikai indíttatású merényletek is borzolják a kedélyeket. Utóbbiak felderítését ráadásul nehezíti, hogy a rendőrség berkein belül Éván kívül nem sokan kívánnak ráfeküdni az ügyre. Ő viszont kutakodik, hogy, mint az sejthető, ezzel magát keverje csak igazán veszélybe.

Az X – A rendszerből törölve két pillérre támaszkodik: egyik a nagyon erős hangulatiság, másik a csavaros politikai krimi, ami szól rendszereken átívelő bűnözésről, dühről, elégedetlenségről és következménynélküliségről. Utóbbiról csak igazán, ami miatt olyan sajátosan magyar lesz a történet, még ha a helyszín lehetne egy teljesen másik ország is. A rendező legalábbis láthatólag ügyel rá, hogy egyik politikai oldal se érezze úgy: ő került a célkeresztbe. A mérleg ugyanakkor sokszor billen az atmoszférateremtés felé, ez pedig nem feltétlenül szolgálja a „valakik gyilkolnak valakiket”-sztori kibontását, sem az erős drámai vonulat kifejtését. Néha mintha az Éjszakai ragadozók hangulatképeit látnánk: a felülről mutatott város pulzál, Évával együtt csak kapkodja a levegőt, türelmet kérne, de a felfokozott hangulatban minden perc számít. Ehhez képest a végére pörögnek fel igazán az események, és maradhat bennünk némi hiányérzet a történetet illetően.

X - A rendszerből törölve - előzetes #2

Megérkezett A #LizaARókatündér rendezőjének új, #ARendszerbőlTörölve című mű filmjének második előzetese. Hazai bemutató: 2018. november 1. #IGNHungary a világhálón: * Weboldal: https://hu.ign.com/ * Facebook: https://www.facebook.com/IGNHungary * Twitter: https://twitter.com/ignhungary * Instagram: https://www.instagram.com/ign_hungary/

Nem úgy a színészi játék és a magánéleti drámák tekintetében. Balsai olyan átéléssel hozza a Lizáétól gyökeresen eltérő karaktert, hogy azzal uralja a vásznat: ha nyomaszt is minket, nem tudunk nem rá figyelni. Felbukkan Kulka János, még ha csak nyúlfarknyi szerepben is, de Molnár Áron és Bujáki Zsófi alakítása is sokat ígérő. (Utóbbi nem volt könnyű helyzetben, Éva lányaként talán neki kellett a legtöbb drámaiságot vinni karakterébe.) Az X összességében erősen támaszkodik a vizualitásra, klipszerűen építkezik, ami időnként egészen elvarázsolja a nézőt, míg a sztoriból a főhősök által bejárt lelki út lesz a legizgalmasabb. Ujj Mészáros ezúttal sem lőtt mellé, még ha a Lizát nem is sikerült felülmúlnia.

Ujj Mészáros Károly: X – A rendszerből törölve (16). Bemutató: 2018. november 1.

 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 24. számában jelent meg, 2018. október 26-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 24. Magyar Hangban? Itt megnézheti.