Broadway-musicalt filmre adaptálni rizikós vállalkozás, hiszen ami széles körben ismert és kedvelt az Egyesült Államokban, azt lehet, a világ más részein alig ismerik. Erre tökéletes példa a Dear Evan Hansen, amit Amerikán kívül számos országban bemutattak színpadi formájában, és aminek filmadaptációja aztán annak minimális költségvetését sem volt képes visszahozni a kasszáknál. A másik oldalon meg ott a Chicago, amely világszerte 306 millió dollárt hozott a 45 millió dolláros költségvetésére.
A Wicked első része azonban nem csak ezzel a problémával kellett megküzdjön. A 160 perces játékidőt sokan már a bejelentésnél sokallták, a marketingkampány során a két főszereplőt játszó színésznő pedig legtöbbször nem úgy kerültek a címlapokra, ahogyan azt szerették volna. De a 160 millió dolláros filmenkénti költségvetés is szemöldökráncolásra késztethette a nézőket.
A filmben Elphaba (a későbbi Gonosz Nyugati Boszorkány) háttértörténetét ismerhetjük meg, melyet Glinda (a későbbi Jó Északi Boszorkány) mesél el nekünk. Megtudhatjuk, milyen volt Elphaba gyerekkora, milyen nehézségekkel szembesült családjában és az őt körülvevő közösségben, illetve a Shiz Egyetemen eltöltött éveibe is betekintést nyerünk, ahol Glindával való megismerkedésük és szétválásuk körülményeire is fény derül.
160 millió dollárért cserébe a Wicked nem is hagyja cserben a mozinézőket: az év egyik legszebb filmje a Wicked, melyben az egész technikai stábnak nagy szerepe van. Alice Brooks képei egyszerűen megszólalnak előttünk, amiben segítségére van az Így neveld a sárkányodat jegyző John Powell mesteri filmzenéje. Kiemelendő még a látványtervezés és a vizuális effektek, mindkettő hozzájárul a film remek atmoszférájához. A vágás és a koreográfia is hasonlóan jó és tudatos: mivel a zenés-táncos nagyjelenetek nincsenek túlvágva, emiatt a koreográfia jól tud érvényesülni, melynek eredménye az, hogy az összes musicaljelenet energikus, vidám, összességében méltó a filmhez.
A színészek terén sincs a filmnek szégyellnivalója: Ariana Grande (Glinda) és Cynthia Erivo (Elphaba) egyértelműen a hátukon viszik a filmet, karaktereiket azokhoz méltó profizmussal játsszák el. Előbbi főképp a zenés nagyjelenetek közben brillírozik, Glinda könnyed, kicsit tolakodó és passzív-agresszív stílusát jól képes előadni. Utóbbi pedig a karaktere személyiségbeli változásait képes hitelesen a vászonra vinni.
Habár a filmnek az egyik sarkalatos pontja a karakterek közötti románc, a fókusz mégis az Elphaba és Glinda közötti kapocsra helyeződik, azt sikeresen mutatja meg. A két karakter kapcsolata a nagyobb pillanatok mellett számos apróbb momentum során válik teljessé, ezek a jelenetek pedig a két színésznőnek köszönhetően megfelelő érzelmi súlyt kapnak.
A mellékszereplők közül a legjobb alakítást a Varázslót játszó Jeff Goldblum nyújtja, karakterének limitált játékideje ellenére is emlékezetesnek bizonyul. Nincs sokkal lemaradva Michelle Yeoh Madame Morrible-je sem, akinek azonban mind a szerepe, mind az alakítása elbírt volna több játékidőt. Ennek ellenére Yeoh a maximumot hozza ki a karakteréből, amely így egy kicsit csalódást keltő, de mindezek mellett élvezetes. Említésre méltó alakítást nyújt még Jonathan Bailey mint Fiyero Tigelaar, akit – bár elsősorban a hangjára volt szüksége, hiszen Fiyerónak van a leghosszabb dala az egész filmben – hitelesen tud prezentálni.
A filmnek a negatívumai hozzá, illetve leginkább a forgatókönyvhöz kötődnek: mivel ez egy első rész (amit a kampány során nem igazán hoztak szóba), emiatt a történet a kötelező alapok lefektetése mellett néha indokolatlanul lelassul, amit csak tovább tetéz a 160 perces játékidő. Hasonlóképp a dalok ugyan nagyon jól vannak előadva, azonban egy-kettő olyan hosszan elnyújtott, hogy a végén inkább fárasztó és idegesítő lesz, mintsem nagyívű. Illetve mivel a végére a film fókusza 2(+2) karakterre összpontosul, a többi mellékszereplőt nem csak fizikailag hagyják az egyetemen. Ezt legjobban Fiyero mellett a Marissa Rose által alakított Nessarose sínyli meg, akinek mind a kezdetleges románca Boqkal (Ethan Slater), mind pedig kapcsolata a testvérével a film végére kis híján elfelejtődik.
A Wicked-re jelzőként talán a bájos illik legjobban: egy kreatív, az Óz mítoszát sikerrel kiegészítő, technikai szempontból bámulatos film, jó színészi alakításokkal és remek zenékkel, amit azonban agyonnyom a kettébontott forgatókönyv és a maratoni játékidő. Annak ellenére, hogy a film hossza és a musical mivolta elsőre nem tűnik jó párosításnak, a Wicked első része mégis a 2024-es év egyik üde filmes színfoltja, mely eszünkbe juttatja, hogy ha hozzáértő emberek dolgoznak egy projekten (legyen az előzmény vagy musical), akkor az könnyen lehet élvezetes minden korosztály számára.
Wicked. Amerikai romantikus musical-fantasy, 164 perc. December 5-étől a mozikban.
