Bosszankodni a VAN-on, de imádni a Rossz verseket? Lelkesedni a Magyarázat mindenre iránt, de legyinteni a Földszintre? Vagy épp ellentétesen állni mindegyikhez? Reisz Gábor filmjei valóban szélsőséges reakciókat váltanak ki. Ami az igazán érdekes, hogy egyetlen ember is mennyire különféleképp ítéli meg ezeket – holott az azonos stílusjegyek és világlátás egyértelmű.
A Reisz-univerzum szereplői átjárhatnának egyik filmből a másikba. Összeveszhetnének a nagypolitikán, dilemmázhatnának egzisztenciális válságokon. Mégis van annyi műfajbeli különbség, sok más apróság, hogy azok vagy megszerettetik velünk az adott művet, vagy inkább taszítóan hatnak. A saját példámat hozva: borzasztóan irritált a VAN életképtelen főhőse, de jóval inkább szimpatizáltam a Rossz versek hasonló karakterével – amikor maga a rendező játszotta el őt. Aztán nagyon tudtam lelkesedni a Rossz versek popkulturális utalásaiért, Találkozás egy fiatalemberrel-jellegű pillanataiért. A Magyarázat mindenre túl hosszú volt, sok feleslegesen elnyújtott jelenettel. Viszont tudtam együtt menni a direkt politizálásával. Azonosultam a gondolattal, hogy nem kell mindig mindent elemelni – meg lehet mutatni nagyon egyértelműen azt a világot, azt a közhangulatot, amiben élünk. Orbánozással, sorosozással és gyurcsányozással? Igen, azokkal együtt.
CineFest: Reisz Gábor filmje kapta a zsűri nagydíját
Átadták a rangos miskolci filmfesztivál idei díjait, Reisz másodszor vihette haza a Zukor-díjat.
A Földszint ehhez képest visszább lép egyet, viszont a cél hasonló: egyetlen példázatba belesűríteni napjaink Magyarországát. Csak ami az előző filmben az érettségibotrány volt, az itt egy penészfolt a falon. Mindegyik esetben olyan abszurd hullámokat gerjesztve, amelyek rávilágítanak arra, mennyire paranoid, túlfeszült világ a miénk. A Földszint egy pontján a főhős párja felveti: nem kell ezen problémázni, majd lefújják valami sprével, és lehet menni tovább. Közben viszont kiderül, hogy jóval súlyosabb gondok vannak a ház egészében. Mégsem tesz senki semmit, a vizesedést a házvezetés elmismásolná, miközben a liftprojekttel kapcsolatos sikerpropaganda lebeg csak a közös képviselő szeme előtt. Meg persze az, hogy ő miként gazdagodhat meg a pozíciójából.
A Földszintet nem nehéz úgy nézni, hogy a közös képviselő karakterébe Orbán Viktort, a főszereplőébe pedig Magyar Pétert látjuk bele. Hiszen utóbbi hiába lakik már két éve a házban, eddig semmi nem igazán zavarta – most, hogy rátalált a penészfoltjára, már annál inkább! Hirtelen egyik bajt fedezi fel a másik után, miközben megismerkedik a lakóközösséggel, élő sztereotípiáival mindenféle elrajzolt típusoknak.
Reisz Gábor: Nagyon jó lenne, ha a politikusok beülnének a filmre
A filmrendező az állami elutasításról, a hazaárulókról, az összeomló magyar filmről és a politikusok másik világáról. Interjú!
Míg Reisz Gábor eddigi filmjeiben mindenkit megérthettünk, még a politikailag tőlünk távol állókat is, ezúttal inkább követünk rajzfilmkaraktereket, ahogy a film egésze is inkább lesz egyfajta nagyon precízen összerakott szatirikus látlelet. Ebből fakadóan talán az eddigi leginkább egységes munka. Aki viszont épp a szétjelenetezést, a bonyolult-szerethető karaktereket várná itt is, annak meggyűlhet a baja a Földszinttel. Sokaknak lehet ez már túl konkrét, túl egyértelmű.
Rendezői kísérletezgetésként is felfoghatjuk viszont az egészet. Akad például a vége felé egy olyan üldözős jelenet, mely inkább illene egy bohózatba, mint egy Reisz Gábor-filmbe. És mégis nagyon lehet nevetni rajta – már ha tudunk szakítani az elvárásainkkal, prekoncepcióinkkal. Akadnak bőven olyasmik, amelyek már szükségtelen túlzásnak tűnnek. De felfoghatjuk úgy is, hogy a Földszint a hasonló túlzások filmje. Sok helyen éreztem azt, hogy az agyam tiltakozna, szeretném eltolni magamtól a látottakat. Mégis a szívem a Földszint felé húzott. Megint egy teljesen új Reisz Gábor-filmélmény!
Földszint. Rendezte: Reisz Gábor. Magyar dráma-vígjáték, 107 perc. Október 1-től a mozikban.
Ez a cikk a Magyar Hang 2026/39. számában jelent meg, szeptember 25-én.
