Számos új filmnél bosszankodtam, amikor az előzetes teljes átverésnek bizonyult. Sikerült ellőni az összes puskaport, esetleg teljesen mást sugalltak, mint amit végül kaptunk. A sokat ígérő trailereknél mostanra kicsit gyanakszom is, nem merem elbízni magam. Ellenben olyan jóval ritkábban fordul elő, hogy egy borzalmas előzetes mögött ne ugyanolyan film álljon.
Az, hogy a Futni mentem esetében ez összejött, akár művészetként is felfogható. Nem tudom, hogyan tudták az összes elrettentő jelenetet összezsúfolni néhány percbe, mindenesetre a cseh alapötlet alapján forgott Herendi Gábor-filmnek ez sikerült. A produkció viszont kellemes csalódás mind a magyar vígjátékok, mind a Herendi-filmográfia ismeretében. A rendező az elmúlt években jó szériában van, a Futni mentem ügyesen viszi tovább azokat az erényeket, amelyekkel a tavalyi Valami Amerika-sorozat is rendelkezett. Herendi kreativitásának jót tett, hogy mind témaválasztásában, mind szereplőgárdában fiatalított, egyben ügyes érzékkel kezdett aktuális témákat behúzni. Nincs szó politikai komédiákról, de elég is egy-egy ötletes odaszúrás a fóliázásnak vagy épp a klímaaktivizmusnak, hogy rögtön szórakoztatóbb legyen az egész.
Végre megint vannak szerethető alakok a Valami Amerikában
Szerencsére sikerült visszafordulni arról a lejtőről, amelyen a filmek indították el ezt a világot. A második rész még elment, az öt évvel ezelőtti harmadik viszont abszolút mélypontnak bizonyult.
Herendi Gábor nemrég – a forgatókönyves Divinyi Rékával és Réti Lászlóval közösen – írt egy ifjúsági regényt is meg nem valósult filmötletéből (Tízparancsolat 2.0), most pedig független pénzből forgatott, ami vígjátékok esetében nagyon nem mindennapos. Felismerte viszont, hogy hiába pályázik, sorra dobják vissza az ő projektjeit is, így csatlakozott inkább az olyan alkotók sorához, mint Schwechtje Mihály, Reisz Gábor, Szimler Bálint vagy Hajdu Szabolcs. Herendi ugyanakkor, szemben velük, nem annyira művészfilmes típus, és a Futni mentem is épp annyira plázamozidarab, mint a Toxikoma vagy a Kincsem volt.
Az utóbbiak persze nem vígjátékok, de a sokszínű életművet látva azt sem jelenthetjük ki, hogy a komédiázás áll Herendinek a legjobban. A Valami Amerika 3.-at elvégre nehéz alulmúlni primitív altesti humorban, ellenben a Toxikoma kifejezetten színvonalas életrajzi dráma lett. A Futni mentem pedig olyasféle kedves, intelligens humorú vígjáték, mint amilyen a legutóbbi sorozata is volt. A rendező megint jól választott főszereplőket: ott testvér-, itt szerelmespárként alakít szerethetőt Trill Beatrix és Ember Márk. Csatlakoznak hozzájuk Tenki Réka, Lovas Rozi, Udvaros Dorottya és Csányi Sándor, akik egytől egyig remekelnek, az érzelmes és a komikus részeknél egyaránt hitelesek.
Maga a sztori persze valóban semmi rendkívüli: egy évvel a férj halálát követően az anya (Udvaros) elhatározza, hogy teljesíti a bakancslista utolsó pontját, és lefutja a maratont. Mindezt tökéletes családösszehozó programnak is látja, így érkezik három lánya, na meg az ő zűrös, de happy enddel kecsegtető magánéletük. A Futni mentem az a fajta film, amelynek a fordulatait jó előre megjósolhatjuk, és azt is tudjuk, ki kinek fog megbocsátani, kivel melegszik össze és így tovább. A film humora ugyanakkor üdítő, a karakterek valóságosak és kedvelhetőek, a történet pedig kellemes szórakozást nyújthat az egyszerűbb és agyasabb vígjátékok rajongóinak is.
Divinyi Réka és Miklya Anna forgatókönyvírók kitettek magukért, a közönség pedig szerencsére meg is hálálja a dolgot: az első hétvégén közel 64 ezren ültek be rá. Meg is érdemli a film, hogy a Fekete pont mellett az év magyar sikerműve legyen. Egyben érdemes felidézni az elmúlt évek állami forrásokból készült, de jóval feledhetőbb vígjátékait. (Gondolok itt például az Így vagy tökéletes című filmre.) Persze leírhatja ezt bárki a végtelenedik alkalommal, nem fog változni semmi. Engedjük is el legalább kis időre a bosszankodást, és adjunk esélyt másfél órányi önfeledtségnek: a Futni mentem az idei év legszínvonalasabb magyar vígjátéka.
Futni mentem. Magyar romantikus vígjáték, 105 perc. November 21-étől a mozikban
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/48. számában jelent meg november 29-én.
