Száz év múlva színes film készül majd róluk, ha pedig nem adnak bele mindent, a közönség fújolni fog, amikor felbukkannak – így biztatják a nemzetiszocialista munkatársakat a Joseph Goebbelsről szóló életrajzi drámában. A film frissességéhez nem fér kétség: Leni Riefenstahlról például egy ponton elhangzik benne, hogy amióta jelen volt a dél-lengyelországi końskie-i zsidók lemészárlásán, nagyon megváltozott. Azt márpedig Andres Veiel nemrég bemutatott dokumentumfilmjéből tudjuk, hogy Riefenstahlnak az ottani mészárlásban tevőleges szerepe lehetett, a történtek pedig valóban jelentős hatást gyakoroltak rá.
A második világháború és különösen a holokauszt esetében az érintettek egyik legjellemzőbb reakciója a tagadás. Riefenstahl is élete végéig hárításba menekült. Még Adolf Hitler titkárnője, Traudl Junge is arról beszélt a róla szóló, 2002-es dokumentumfilmben: a Harmadik Birodalom vezetője sosem beszélt neki koncentrációs táborokról, és ezt a kifejezést is csak egyszer hallotta, Heinrich Himmlertől. És Junge asszonyt is az rendítette meg különösen, ahogy Goebbels és felesége a halálba küldték saját gyermekeiket is. Mindennek drámája megjelenik A bukásban, ahogy persze a mostani Goebbels-filmben is. A hasonló példák valahogy mindig kellettek sokaknak. Mintha a Harmadik Birodalom felépítése, több tízmillió ember halálba küldése után ez győzne meg többeket arról, miféle emberekről is beszélünk.
De tényleg, mifélékről? A Joachim Lang-film rögtön magyarázkodással indít. Mint olvashatjuk, a náci vezetés szemszögéből mutatják be az eseményeket, ami „kockázatos, de szükségszerű” lépés. És hogy így érthetjük meg igazán, milyen gonosztevők is voltak valójában. Bár játékfilmről van szó, időnként láthatunk fekete-fehér bejátszásokat is a harmincas–negyvenes évekből. Párhuzamba állítják a jeleneteket, így közismert beszédei után láthatjuk azt is, ahogy Goebbels visszavonul a színfalak mögé.
A film elsősorban a megtévesztésre koncentrál. Arra, hogyan manipulálta bele Hitler ambiciózus propagandaminisztere a közvéleményt a háború éljenzésébe, a népirtás elfogadásába. Sajnos a másik oldalt eközben viszont nemigen láthatjuk. Fontos lenne pedig azt is mellétenni, milyen közvetlen és közvetett hatása volt a propagandának. Gyakran elhangzik a filmben, hogy az emberek kezdenek kételkedni, belefáradni. Ilyenkor Goebbelsnek még nagyobb fokozatra kell kapcsolnia, elhitetve például, hogy a totális háború jelenti a legrövidebb háborút. Jó lenne ilyenkor látni az egyszerű emberek reakcióit is. Mit hittek el, mit nem? Mit feltételeztek, mi volt rájuk hatással?
A Goebbels-film talán azzal döbbent meg a leginkább, amivel cikkünket is kezdtük. A jelenből visszanézve kifejezetten nehéz elhinni, hogy a Harmadik Birodalom vezetői tényleg azt hitték, az utókor ünnepelni fogja őket. Mindezt ráadásul azzal együtt, hogy a film szerint szinte pontosan tudták, mit cselekszenek.
Goebbels eközben félelmetesen joviális alakként tűnik fel, aki az egyik pillanatban üvöltve szónokol, a másikban vicceket mesél, a harmadikban pedig Hitlernek ecseteli, hogyan lehet még hatékonyabban embereket mészárolni. Ragaszkodna cseh szeretőjéhez, sőt, még a felmondás gondolatával is eljátszik, de persze távozásról szó sem lehet. Neki pedig végül is a legfontosabb, hogy ott ülhessen Hitler oldalán, és mindenki megjegyezze a nevét. A filmben elhangzik az a vicc is, hogy ha Napóleonnak lett volna egy Goebbelse, senki nem értesül súlyos harctéri vereségéről. Sokatmondó jelenet továbbá, amikor a propagandaminiszter katonák sokaságára tart igényt egy filmhez, mire Hitler megjegyzi, hogy valaki azért kell majd neki is a valódi háborúhoz.
Akármekkora varázslónak is gondolták viszont a doktorként emlegetett minisztert, a nácik vereségét ő sem volt képes győzelemmé hamisítani. Elkerülhetetlennek tűnő bukásukkal örökre maguk mögött hagyva a kérdést: hogyan is gondolhatták, hogy mindezt megússzák, sőt győzelemre vihetik? Joachim Lang filmje, ha a témában nem is tartozik az erősebb alkotások közé – sokkal megrendítőbb volt például tavalyról az Érdekvédelmi terület –, fontos kérdéseket tesz fel, izgalmas adalékokkal szolgál. A teljesebb képhez mindenképp érdemes megtekinteni.
Goebbels – A manipuláció művészete, német–szlovák történelmi dráma, 135 perc. Május 1-jétől a mozikban
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/20. számában jelent meg, május 16-án.
