Napjaink egyik legfontosabb rendezője négy fájdalmasan szép rövidfilmmel értelmezte újra alkotói pályáját.
Kritika
Ritkán látni a mozikban annyira akciódús új magyar filmet, mint amilyen Tóth Barnabás új, '56-os filmje lett.
Mintha csak a Magyarázat mindenre sötétebb, kilátástalanabb változatát látnánk. Az Elfogy a levegő közben végig az lehet az érzésünk: ilyen lenne Reisz Gábor filmje, ha jóval kevésbé elnéző a szereplőivel.
Kosztümös életrajzi drámákat és fekete humorú szatírát is láttunk az idei szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon.
A Katona József Színház Madách Imre Az ember tragédiája című művét formálta át. Megnéztük a végeredményt.
Akit elkap a Szeleczki-film furcsasága és bája, az hozzám hasonló lelkesedéssel köszöntheti a fekete komédiát.
A Megfojtott virágok valóban nagyívű alkotás, de a játékidőt sajnos nem egy monumentális tabló felállításával, hanem egymáshoz hasonló jelenetek variálgatásával, fokozásával és szappanoperaszerű eseményfűzéssel éri el.
A film végére csak az „egynek elment” érzése marad, illetve a bizonytalanság azt illetően, most akkor miként is viszonyuljunk a francia forradalom előtti időkhöz.
Az Ahsoka ígéretesen indul, az évad közepén pedig kifejezetten erős pillanatai is akadnak. A folytatás viszont kevésbé emlékezetes.
Hőseink számára elérhetetlennek tűnik a teljes boldogság: szexuális harmónia vagy szellemi összhang lehetséges, de mintha a kettő együtt nemigen működne.
A Réka és az oltatlanokban egy nagyszabású előadás lehetősége bomlik ki – sajnos töredékeiben, beteljesedés nélkül. Kritika.
Ritka, hogy egy olyan film címét, mint a Roving Woman (Kóbor nő), ne fordítsák magyarra. A néző már rögtön gyanakszik, hogy valamiféle utalásról van szó.
Vásári komédiává alacsonyítja az atombomba tragédiáját az Oppenheimer című film.
Nem kérdés a Barbie esetében, hogy feminista tanmesével állunk szemben. Szerencsére viszont sikerült megtalálni a középutat: nemcsak mondanivalót kapunk, de öniróniát és szerethető történetet is.
Két rövid dokumentumfilm is foglalkozott az elmúlt években a kommunista idők nyomasztó paranoiájával. A KAFF és a Mozgókép Fesztivál vetítésein jártunk.