
A világ csak hangulat – amit Reviczky Gyula a XIX. század második felében papírra vetett, az legalább ennyire érvényesnek bizonyult a műalkotásokra is. A jeles romantikus költő is nyilvánvalóan elismerhette ezt a különféle paraszti idilleket illetően. Más kérdés, hogy ő valószínűleg nem dicsért volna a magával ragadó hangulatáért egy elfajzott okkult horrort. Rémülten kiáltott volna inkább papért, látva, ahogy a popcornrágcsáló közönség kiválóan szórakozik a sátánista rémmé maszkírozott Nicolas Cage ámokfutásán. De ugyanígy tett volna valószínűleg a jeles elődök megjelenésekor is. A Longlegs – A rém nem önmagában áll, felidéz több klasszikust, olyan remek filmeket, mint amilyenek az életre kelt játékbabás horrorok, vagy mondjuk A bárányok hallgatnak. De a vallási vonulat behozatala kapcsán említhetjük a Téli menedék (The Lodge) című nagyszerű 2019-es horrort is.
Valószínűleg ettől még kijelenthetjük: Oz Perkins filmje nem váltja meg a világot. Nem kavarja fel úgy a műfajt, becsempészve izgalmas friss elemeket, mint Jordan Peele vagy Ari Aster egyes filmjei. A Tűnj el, a Nem (Nope), az Us (Mi), az Örökség vagy a Valami követ izgalmas új perspektívákat nyitottak a műfajon belül. Nem is beszélve az olyan rendkívüli, váratlan sikerekről, mint amilyen a Hang nélkül vagy a Démonok között volt. Nem is csoda, hogy egy sor folytatás készült ezekhez. A Longlegs olyan hagyományhoz nyúl vissza, amelyre mostanában talán kevesebben építettek. Azért is olyan jó, mert hiánypótló: régen láttunk már hasonlót. Olyat ráadásul, mely maximálisan hű az okkult horrorok örökségéhez, mégis képes az egészet 2024-es színvonalon bemutatni.
Ilyenkor szokás a történetet röviden vázolni, de azzal már akadhatnak problémák. Nem is annyira a rövid ki-, mintsem a megfejtést illetően. Amikor a szintén nagyszerű Örökség végén lekerekítették az egészet szektás borzongatássá, szintén úgy éreztem, az alapötlet többet érdemelt volna. Persze nehéz ilyenkor az ígéretes kezdet után mesteri módon fűzni tovább az eseményeket. A Longlegs fejezetszerű építkezését, különös alkotóelemeit viszont abszolút dicséret illeti. Nem feltétlenül jövünk rá ugyan, most akkor miért is a születésnapos lányok kapcsolódnak az ördögi eseményekhez, meg hogy mire föl az egész sátáni paktum, ki és pontosan miért is keveredik bele. Nagyon is hatásos és borzongató viszont az elmaszkírozott Nicolas Cage elmebeteg figurája, ahogy az okkult nyomozásban is van valami elemi erejű dermesztés.
Az alapszál amúgy a következő: a kilencvenes évek Amerikájában járunk (erre rendre emlékeztet egy jól elhelyezett Bill Clinton-portré), egy különös sorozatgyilkos szedi áldozatait. Meghökkentő módon viszont az önmagát Longlegsnek nevező, rejtjelekkel kommunikáló férfi sehol nem bukkan fel, sokkal inkább valahogy hatása alá vonja az érintetteket, majd meghívja őket egy kis családirtásra. Az FBI egy félparafenomén segítségével a nyomába ered, hogy a végére persze kiderüljön, hősünknek van a lehető legtöbb köze a brutális-démoni eseményekhez. A Longlegs végig feszültségben tartó, jól összerakott zsánerdarab, a műfaj kedvelői jó eséllyel a szívükbe fogják azt zárni.
Idegenkedést vált ki a Kivérző szerelem
Más a helyzet egy szintén friss premierrel, a Kivérző szerelemmel (Love Lies Bleeding). Pedig Rose Glass filmje is kiváló felütéssel indul, szintén azzal az ígérettel, hogy a mészárlós oldschool thrillerek hangulata a teljes játékidő alatt kellemesen szorongatja majd a nézőt. Ehhez képest sajnos csak ideig-óráig marad a nosztalgia, amit meg frissen hozzápakolnak, az inkább idegenkedést vált ki.
A Love Lies Bleeding hősei „egyedül a világ ellen” karakterek, a kigyúrt testépítő Jackie-nek (Katy M. O'Brian) és barátnőjének, Lou-nak (Kristen Stewart) nemcsak az ellenséges kortársakkal, de utóbbi családjával is meg kell küzdeniük. A két nő egymás karjaiba menekülne, de hiába, az erőszakos rokonság utoléri őket. Van valami gyönyörű ellentét a kipattintott nő testi fölénye és az egyszerű helyi suttyók buta agresszivitása között. Vagyis lenne, ha ne az jelentené hamarosan a fő konfliktusforrást, hogy előbbi sem képes kordában tartani indulatait. A film így, ahogy az sejthető, mészárlós slasherré alakul, egy idő után már nem látunk mást, csak menekülést és gyilkolászást. A vér még több vért szül, és hiába a lángoló szerelem, a bizalom is könnyen odavész ilyenkor.
Alapvetően izgalmas az alaphelyzet, érdekesek lennének ezek a karakterek és a köztük lévő dinamika, ha Rose Glass filmje egy idő után nem építené le az egészet. Az erotikát a film üdítő eredetiséggel ábrázolja, de végül ezt sem erőlteti túl. Marad szegény Kristen Stewart értetlen tekintete, meg Jackie küzdelme az elismerésért. Azért a film végéig akadnak feszes, ügyesen pörgetett részek, de egy idő után nem sok értelmét látjuk azt elemezgetni, mi értelme az egésznek. Különösen igaz ez a végére, melyben a természetfeletti ironikus bevonásával emelkedne önparódia szintjére a mű, de inkább itt is csak hitetlenkedést vált ki szegény, megfáradt nézőből.
Longlegs. Amerikai horror-thriller, 101 perc. Augusztus 1-től a mozikban.
Kivérző szerelem. Brit akció-romantikus-thriller, 104 perc. Július 11-től a mozikban.