Az megvan, amikor Mézga Aladár egy olyan különleges bolygóra látogat, ahol a barlangokban négyszemű, majomszerű szörnyek, úgynevezett alamiták élnek? Hát az, amikor egy másik helyen meg kell küzdenie egy őshüllőszerű szárnyas rémmel? De ellátogat még a fényűzés bolygójára is, ahol az átprogramozott droidok közül több is gyanúsan meghibásodik! Idáig jutva már sejthető, hogy valójában nem is a morcos csodagyerek kalandjairól beszélünk, hanem a morcos apafiguráéról. A Star Wars-gépezet aktuális zászlóshajójáról, a The Mandalorianről van szó, amelyet sajnálatos módon A Mandalóriként fordítottak magyarra. (A Mandalore-i sokkal jobban festene.) A harmadik évadnál járunk, a sorozat pedig leginkább tényleg az újabb és újabb, különleges rémekkel való összecsapásról látszik szólni. Lassan már a harcok forgatókönyvét is megírhatnánk. Az elején jellemzően nekiindul a főhős, Din Djarin, majd egyre többen csatlakoznak hozzá. Amikor pedig végképp veszni látszik minden, hős megmentőként előtipeg Grogu (ismertebb nevén Baby Yoda), kitárja a kezecskéjét, összehúzza a szemeit, és megmenti a napot. Mindennél pedig már csak az a sajnálatosabb, hogy sokadjára is élvezettel követjük az ugyanúgy felépülő összecsapásokat.
A Mandalorian minden hibája ellenére az újkori Star Wars egyik legminőségibb terméke. (A sokak által dicsért Andor mellett, például.) Annak ellenére (vagy éppen amiatt?) az, hogy nem igazán váltja meg a messzi-messzi galaxist, sokkal inkább fókuszál a jól bevált receptre. Ami annyit tesz, hogy itt végre akad idő elnézegetni a Star Wars-világ külöféle bolygóit, illetve összes apró-cseprő jószágát, legyen szó a jawákról, a taszkenekről vagy az ugnaughtokról. Végre mindenki megkapja a maga epizódját, mi pedig jobban betekintést nyerhetünk ebbe a sokszínű univerzumba.
Eközben viszont mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a sorozat nem tudja eldönteni, hova is fusson ki az egész. Szépen besétált a saját csapdájába, amikor arra építette fel az első, majd a második évadot is, hogy a fejvadászként tevékenykedő főhős egyre inkább a lassan öregedő, ötvenéves gyermek pótapjává kezd válni. Grogu olyannyira az emberek kedvencévé vált, hogy lehetetlen is már elszakadni tőle. Így pedig Din Djarin hiába adta le a második évad végén a semmiből előbukkanó Luke Skywalkernek apró barátját, a harmadikat már újra vele kezdte.
A Boba Fett könyve című másik sorozatot kihagyók nem is igen érthették, mi történt. (Miért nem lehetett ezt összefoglalni a harmadik Mandalorian-évad elején?) Volt abban is valami sajátos, hogy a nem sokat beszélő fejvadász, Boba kapott egy hétrészes, önálló sorozatot, majd abból kettő nem is róla szólt. (Sőt, az egyikben konkrétan fel sem tűnt.) A sorozat alkotói nem tudtak észszerű magyarázatot adni erre. Túl azon, hogy nagyon hiányzott nekik a Mandalorian. Másrészt nagyon is érthető, merthogy a Boba Fett könyve néhány rész után máris unalomba fulladt. Egyszerűen képtelenek voltak bármi izgalmasat is állítani Jango Fett klóngyermekéről. Sőt, a cool fejvadászból egy a közösségéért aggódó hőst faragtak, hűen az egy ideje népszerű hollywoodi recepthez. Többször is sérelmeztük már a dolgot, ami például egyértelmű volt a kutyaszerető igazságosztóvá maszkírozott Szörnyella, vagy a Csipkerózsikáért aggódó Demóna történeténél. A Star Wars-sorozatok, illetve -filmek alkotói ugyanezzel küzdenek. Az ellentmondásos, sokszor bizony negatív karaktereket hőssé kell avatni, hogy eladhatóak legyenek. Vagy legalább vívódó lelkekké. Az új trilógiánál is látványos volt, ahogy a szörnyűségeket elkövető Kylo Rent egy idő után képtelenek voltak igazán ellenszenvesnek ábrázolni. Din Djarin pedig rögtön az első évadban félretette a fejvadászkodást, hogy inkább a gyermeknevelésre fókuszáljon. Boba Fettnek szintén meg kellett dicsőülnie, ahogy olyan egyéb karaktereknek is, mint amilyen például a Fennec Shand nevű fejvadász. Ezek után már kifejezetten élvezettel figyeljük az olyan főgonoszok jeleneteit, mint amilyen Gideon moff, illetve a Boba Fett könyvében felbukkanó Cad Bane.
A Mandalore-i mégis még mindig ezerszer izgalmasabb, élvezetesebb, mint mondjuk a Boba Fett könyve volt. A történet úgy is fordulatos marad, hogy már nem igazán értjük, merre tart az egész. Legalábbis az első két évadban még ott volt a rejtély feloldásának vágya: ki is ez az apró, Yoda-szerű figura, és hogyan jut vissza a jedikhez? Meglehet, a második évaddal kellett volna lezárni az egészet. Annál is inkább, mert kellemetlenek voltak az olyan kultúrharcos lépések is, mint Gina Carano sorozatból való kiírása a Twitter-bejegyzései miatt. Másrészt végül a harmadik évad második felére sikerült hova kifuttatni a sorozatot. (Miközben a Boba Fett könyvéről utólag sem tudjuk megmondani, mi értelme is volt.) Sikerült, de most már kicsit nyögvenyelősnek tűnik az egész. És érkezik persze egy negyedik évad is. De tegyük hozzá azt is: üdvözlendő, hogy végül arra jutottak, Grogunak nem kötelező csak azért jedivé válnia, mert erőérzékeny. Más út is elképzelhető számára, és a képességeit sem kell attól még veszni hagynia.
A Mandalorian-sorozatot az olyan karakterek tették Grogu mellett szórakoztatóvá, mint amilyen az első évadban volt Kuiil („I have spoken!”), vagy a szerencsére a második-harmadikban is visszatérő Peli Motto. (Amy Sedaris a sorozat talán legjobbja!) A harmadikban nem nagyon sikerült érdekes, új mellékszereplőket behozni melléjük. Nagy visszhangja volt annak, hogy az egyik epizódban egyszerre vendégeskedett Jack Black, Lizzo és Christopher Lloyd. Utóbbi szerepeltetése a Star Wars-sagában különösen örömteli, másfelől viszont semmi rendkívülit nem nyújtottak az epizódban. (Amelyet az IMDb-n a legrosszabb részként értékeltek.) Ha a harmadik évad epizódjaira visszatekintek, látok ugyan érdekes karaktereket, de leginkább csak olyanokat, akik a hardcore rajongók számára izgalmasak. Ők eltöprenghetnek például azon, hogy az Ahmed Best (korábban: Jar Jar Binks) által életre keltett Jedi-lovag, Kelleran Beq rokona-e A klónok támadásában egy pillanatra feltűnő Achk Med-Beq-nek.
Azért az első kettőhöz hasonlóan a harmadik évad is elkápráztatja a nézőt azzal, mennyire sokszínű, ellentmondásos világ ez. Tanulságos, hogy a Birodalom bukása után miként élnek túl Darth Vader egykori szövetségesei, illetve miként próbálnak élni (vagy visszaélni) mások az amnesztia adta lehetőségekkel. Sokatmondó az is, hogy hiába veszi át a Birodalom helyét az Új Köztársaság, sokak számára ez sem jelent megváltást. Sőt, adott esetben meg is kell küzdeni az új rendszer ignoranciájával, önhittségével. Az évad legjobb pillanatai közé tartoznak azok, amelyekben a Coruscanton magyarázzák az Új Köztársaság emberei: jaj, hát nem kell az eszközeiktől tartani, ez azért már mégsem a Birodalom! Kire is lehet számítani ebben az új rendszerben a Peremvidéken lecsapó kalózokkal szemben? És mennyire sokféle motiváció hajthatja a Mandalore-i karaktereket is? Ezeket a kérdéseket nagyon ügyesen, tanulságosan veti fel a harmadik évad. Amely után viszont már valóban nehéz lesz továbbra is izgalmasan, tartalmas módon továbblépni a negyedikre.
The Mandalorian, 3. évad. Elérhető a Disney+-on.
