Egy, a többi látványfilmhez képest olcsó (150 millió dolláros költségvetés), könnyen fogyasztható, a jóízlést éppen nem sértő alkotás, amelyre a moziknak közel három hónap pangás után szükségük volt.
Hirdetés A videójátékokból készült filmek mostanában a reneszánszukat élik, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy csak ebben az évtizedben eddig 12 hasonló alkotás született, míg 2010 és 2019 között ez a szám összesen 20 volt. Ezeknek csak kis része sikerült minőségire (Sonic 2-3), és még azok sem voltak egyértelmű kritikai sikerek. Idén ennek ellenére öt játékadaptáció fog a mozikba kerülni, az első a Nevetséges Napóleont jegyző Jared Hess alkotása, az Egy Minecraft-film.
A történet szerint Steve (Jack Black) gyerekként annyira rajongott a közelében lévő bányáért, hogy felnőttként újra szerencsét próbál annak felfedezésében. Lent megtalálja az Uralkodás Gömbjét, illetve a földkristályt, melynek segítségével portált nyit egy Minecraft-szerű világba. Évekkel később a városba érkezik Natalie (Emma Myers), illetve Henry (Sebastian Hansen), akik szüleik elvesztése miatt kényszerültek ideköltözni. Itt megismerkednek Garrett Garrisonnal (Jason Momoa), illetve Dawnnal (Danielle Brooks), akikkel később együtt útnak indulnak Steve világába, miután Henry újra egyesítette a gömböt a kristállyal.
Az Egy Minecraft-film változatos humorral bír, ami legtöbbször inkább kínos, helyenként viszont kifejezetten vicces. Ehhez a humorhoz nagyban hozzátesz Jack Black, aki egyértelműen uralja a vásznat, és habár néhol alakítását inkább kényelmetlen nézni, tagadhatatlan, hogy a színészek közül messze ő rakta a legtöbb energiát a szerepébe. Emellett a film meglepően elkötelezett a saját agymenése iránt, melynek eredménye, hogy néhol kifejezetten szórakoztató, még ha helyenként erősen megkérdőjelezhető is, hogy éppen mi zajlik a filmvásznon. Az Egy Minecraft-film emellett meglepően korrekt üzenettel bír a kreativitás fontosságáról és a mindennapi élet problémáival való szembenézésről, még akkor is, ha ezen mondanivalókat igen bénán tudja is átadni.
Az Egy Minecraft-film viszont minden kisebb-nagyobb pozitívuma ellenére igen gyenge alkotás lett. A problémák ott kezdődnek, hogy bingószerűen megy végig az összes kalandfilmes klisén, azokon túl azonban nem sokat képes a nézőnek nyújtani. A forgatókönyv olyan, mintha az azon dolgozó öt író helyett a mesterséges intelligencia ingyenes verziója írta volna. A történet kiszámíthatósága mellett a másik probléma a párbeszédek erőltetett, sokszor inkább kényelmetlen mivolta. A film írói ugyanis a humort a mémek és az idézhető egysorosok egyvelegében látják, azonban ezek egy része is kifejezetten lustán van megoldva. Emellett a film megpróbál pár érzelmi szálat is behozni a történetbe, azonban a forgatókönyv középszerűsége miatt ezek is a lehető legrosszabb módon vannak lezárva. Emellett a nagy főgonoszként belengetett Malgosha is teljesen lényegtelen, karakteréről semmit, motivációiról egy kicsit többet tudunk meg, aminek köszönhetően nem súlytalan, csupán kidolgozatlan karakterről beszélhetünk. Az Egy Minecraft-filmben emellett van három darab zenei szám, amelyek közül kettő totálisan felesleges és kínos, ami csak részben múlott Jack Black énekhangján.
A színészi alakítások sem válnak a film előnyére. Ez részben rajtuk, részben a nagyon tipikus karaktereken múlott. Jack Blacken kívül Jason Momoa az ügyeletes vicces karakter, amit sem alakítása, sem a szájába adott szövegek nem támasztanak alá. A dominanciáért folytatott konfliktus Garrett és Steve között végletekig kínos és kiszámítható, amellett, hogy nem vicces. Danielle Brooks jó lehetne, ugyanis karaktere kellően normális (a többiekhez képest), azonban egyetlen egy darab pillanatot kivéve súlytalan, kidolgozatlan és abszolút feledhető. Emma Myers egy fokkal jobb, köszönhetően a több játékidőnek, illetve a színésznő képességeinek, azonban alakítása a jótól, karakterének kidolgozottsága meg a részletestől nagyon távol áll. Sebastian Hansen mellettük csak azért tud kitűnni, mert hozzájuk képest relatíve tapasztalatlan, így a vele szemben támasztott, a nullával egyenértékű elvárásokat legalább képes megugrani. Szót érdemel még Jennifer Coolidge, aki egypoénos történetszála ellenére is legalább próbálkozik, még ha a film nem is hagy neki erre sok időt, illetve azt is a levegőben hagyja a film végeztével, egy pár kérdést felvetve.
Nem utolsósorban pedig a látványnak kellett a filmet elvinnie a hátán, és ez egy-két megoldást kivéve sikerül is neki. A film világa kreatív, a megjelenített lények és helyek abszolút előnyére válnak, azonban a színészeket jobban is bele lehetett volna rakni ebbe a világba, mert a 150 millió dollárból készült alkotásban a zöldhátterezés a kelleténél feltűnőbb. Emellett sem az operatőri munka, sem a vágás nem kiemelkedő annak ellenére, hogy a film 100 perce kifejezetten jó tempóban telik el.
Az Egy Minecraft-film nem az a mű, amit a nézők érdemeltek volna, hanem az, amire a moziknak jelen pillanatban szüksége van. Egy, a többi látványfilmhez képest olcsó (150 millió dolláros költségvetés), könnyen fogyasztható, a jóízlést éppen nem sértő alkotás, amelyre a filmszínházaknak közel három hónap pangás után szükségük volt. Azonban az Egy Minecraft-film érdemei inkább a filmen kívül keresendőek, ugyanis az általa termelt bevételekből a stúdiók remélhetőleg felbátorodnak, és ebben az évben több, jobb minőségű szerzői filmet küldenek majd a mozikba, ellensúlyozva ezzel az év elejét, illetve ezt az alkotást is.
Egy Minecraft-film. Amerikai-brit-svéd akció-kaland-fantasy, 101 perc. Április 3-tól a mozikban.
