Kegyesek mostanában az égiek az elektronikus zenéket kedvelőkkel, hiszen a koncertszervezők szinte folyamatosan szállítják az éra szupersztárjait a hazai koncerthelyszínekre. Most épp Veszprémben adtak koncertet az elektronikus zene pionírjai, néhány éven belül már másodjára. Sőt a Kraftwerk szerzeményei aktuálisabbak, mint valaha.
A 2026-os év eddig is jól teljesített a bulik tekintetébe, ám a java csak most jön! Egész nyáron is el vagyunk kényeztetve jobbnál-jobb koncertekkel. Elég csak megemlíteni a Duran Durant a Metallicát, vagy Moby-t, de akár Lenny kravitzet is írhatnám A kisebb klubokat ellepő sztár dj-kről pedig most inkább nem is szólnék, hiszen olyan zenekar érkezett péntek este újfent Veszprémbe a városi aréna színpadára, amely fenekestől forgatta fel a hetvenes évek lagymatagnak éppen nem mondott zenei életét, s lett már ugyanabban az évtizedben stílusteremtő világsztár: A német precizitás és a zord technokrácia megtestesítőjéről, a Kraftwerkről van szó.
Munkásságuk és a könnyűzenei életre gyakorolt hatásuk szinte felbecsülhetetlen összkulturális érték. Szerintem nincs olyan ember a Földön, akinek kapásból nem a Kraftwerk ugrana be az elektronikus zene említésekor. A csapat szerencsére nem először jár Magyarországon, volt már többször a Kisstadionban, a Budapest Arénában de a Balaton Soundon is. Idei turnéjuk különlegessége, hogy szinte az egész világot érinti, Dél-Amerikától kezdve Európáig. A zenekar eredeti felállásából mára már sajnos csak Ralf Hütter maradt meg állandó tagként, de mivel a csapat sorlemezeket már nem készít, csak azt a szellemiséget viszi tovább, amelyet az alapítók egykor Kraftwerk néven megálmodtak, így talán a színpadra álló személyek nevének a kérdése nem is létfontosságú, a zenéjüket csak felületesen ismerő vagy a legelvakultabb rajongóik között sem.
A Duran Duran a Pride-ról és a színpadról is üzent a magyaroknak: végre fellélegezhettek Orbán után
A birminghami ikonok még mindig a legmagasabb szinten diktálják a tempót. Koncertbeszámoló!
A hatvanas évek végéig visszanyúló Kraftwerk-sztori nem mindennapi történet. A háború romjain újraépülő Németországban jó néhány fiatal ragadott hangszert – ha volt rá lehetősége –, és alapított zenekart. A Kraftwerk ötletgazdái Ralf Hütter és Florian Schneider voltak, akik a nyugat-németországi remscheidi művészeti akadémián találkoztak először. Hütter orgonán, Schneider pedig fafúvósokon játszott. 1968-ban meg is alakult a Kraftwerk elődje, az Organisation, amely merőben eltért zeneileg a hagyományos értelemben vett Kraftwerktől. A csapat experimentális, formabontó szerzeményei teljesen elütöttek az addigi folk- és beathatású zenéktől, amelyek akkoriban Németországban is divatosak voltak. A Neu!, a Tangerine Dream és a későbbi Kraftwerk megalakulásával létrejött egy új stílus, amelyet a zenetörténészek krautrocknak neveznek, és onnan már a zenekarunk számára sem volt megállás. 1970-ben Ralf és Florian felvette a Kraftwerk nevet, Klingklang néven kiadót is alapított, és onnan már professzionális-szinten csak a zenélésnek szentelték minden idejüket.
Mozgalmuk egyébként annyira sikeres lett, hogy amikor a kraut elérte Anglia partjait, ott is komoly hatást gyakorolt a helyi kulturális életre, olyan zenészek kezdték másolni a német előadókat, mint David Bowie vagy a Roxy Music, később pedig már a punkbandák is szívesen hivatkoztak a krautra, majd a szintipop, a new wave és a dark wave művelői is. A Kraftwerk zenéjében már a hetvenes évek elején megjelent például a dobgép, ami akkor igen szokatlan volt. Lemezeikre nem dalokat, hanem kísérletező jellegű kompozíciókat írtak, sokszor egy-egy témát, gondolatot, motívumot felölelve dolgozták ki a szerzeményeiket, példaként említhető az 1974-es, negyedik, minden szempontból átütő erejű album, az Autobahn. A zenekar ekkorra kísérletezte ki máig is ismert hangzását. Az album szerzeményeinek hosszát, monotonitását a végtelen autópálya zenére átültetett metaforája adta.
1974-ben senki sem volt arra felkészülve, amit a Kraftwerk megalkotott. A modern elektronikus zene alapköve olyan erővel sújtott le a hetvenes évek rockos hangzására, hogy mindjárt mindenki őket akarta másolni, ami nyilván nem volt egyszerű feladat, hiszen bonyolult, egyedi hangszereiket több ízben maguk építették, s a kor analóg szintetizátorainak az ára a csillagos eget súrolta. 1975-ben Karl Bartos érkezésével újabb erőre kapott a csapat, a Radio-Aktivität, majd a két évvel későbbi Trans Europa Express akkora siker volt, hogy tényleg beleremegett a világ zenei élete. E lemezek dalai nemcsak a felsorolt zenei stílusokat alapozták meg, hanem például a hip-hop, majd a nyolcvanas évek elején-közepén Chicagóba és Detroitba beszivárogva a klasszikus értelemben vett techno alapjait is ők szolgáltatták.
A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején megjelent korongjaik, a Die Mensch-Maschine és a Computerwelt témafelvetésükben olyan kérdéseket is boncolgattak, mint a robotika-robotizálás, a hidegháború, az emberi elidegenedés. Dalaik nemcsak a zenei, de egyéb kulturális területeken is hatalmas változásokat eredményeztek, zenéjükkel sci-fi írókat ihlettek meg, a koncertjeiken használt robotok pedig nem egy vizuális alkotó fantáziáját mozgatták meg. Ám az évek során a folyamatos tagcseréktől terhelt zenekar – ahogy az lenni szokott – elfáradt, sorlemezt 1991-ben adott ki utoljára, The Mix címmel. Azóta különböző felállásokban járják a világot vagy jelentetnek meg díszdobozos kiadványokat, esetleg remix-lemezeket. Zenéjük önmagában annyira futurisztikus, hogy időtállóságról felesleges is velük kapcsolatban említést tenni.
Veszprémbe a csapat a Ralf Hütter, Georg Bongartz, Henning Schmitz, Falk Grieffenhagen felállásban érkezett. A zenekar nagyjából kilenckor indította el a dobgépeket, és adott egy eszméletlenül jó hangulatú, nagyjából kétórás koncertet. A setlistet most sem bízták a véletlenre, csak a legnagyobb slágereik rúghattak labdába. Amikor Budapestről elindultam a szemerkélő esőben, felmerült bennem a kérdés, hogy mi kellene ahhoz a csodához, hogy egy Kraftwerk-bulit újra németül hallhassak és láthassak. A gyűjtők és a fanatikusok pontosan tudják, hogy az angol (esetenként francia, spanyol) nyelvű koncertek- és lemezek nem annyira autentikusak, mint a kvartett német nyelvű korongjai és koncertjei. Akkor még nem tudtam, hogy az imáim most nem hallgattattak meg. De ne rohanjunk még ennyire előre...
A Numbers és a Computer World kombója adta meg az alaphangot és lendületet, majd jött a It's More Fun to Compute / Homecomputer a Hütter-féle Computer World lemezekről és most itt álljunk meg egy szóra. A hangosítás csúcsszuper volt, elementáris hangerővel csapott le a Kraftwerk zenéje a telt házas veszprémi aréna látogatóira, pont ahogy az elvárható egy Erőmű-koncerten. Ennyire profi hangosítást régen hallottam; a hajam lobogott, a basszust a gyomromban éreztem. A SpaceLabÄtherwellen / Tango és a The Man-Machine szinte rabul ejtett, remek élmény volt elmerülni abban az atmoszférában, ami egyben csöppet fenyegető- és futurisztikus is a mai napig, hiszen ha csak az ember-gép dalról beszélünk, rögtön eszünkbe juthat a mesterséges intelligencia által okozott káosz a mindennapjainkban.
Az Electric Café és az azt követő klasszikus Autobahn egy picit visszavett a ritmusból, de a Coldplay által is feldolgozott (Talk), a nagy közönségkedvenc Computer Love és a The Model majd a Neonlights visszahozta a közönséget az önfeledt bulizásba. Amennyiben beszélhetünk a Kraftwerk kapcsán dalokról (inkább a koncepció-lemezek jellemzik őket) néha-néha felfedezhető egy-egy dalnak nevezhető szerzemény a repertoárjukban, ilyen például az említett Computer Love is. Játékos dallamvezetése, mai füllel hallgatva picit bugyutának tűnő hangszerelése – amely szerintem egyfajta németes humornak is betudható – roppant széles mosolyt csalt az arcomra. Nagyjából ezen a ponton esett le, hogy most „sajnos” egy angol nyelvű bulit hozott a Kraftwerk Veszprémbe.
Ami picit meglepett, de sebaj, néha ilyen is kell. A koncert csúcspontja egyértelműen a Radio-Activity volt, már az intrót (Geiger Counter) is hatalmas ovációval fogadta a közönség. A dal alatt is futó háromdimenziós vetítések pedig rengeteget tettek hozzá a koncertélményhez, a zenekar által elmesélt, bonyolult ember-gép kapcsolatok a vetítésekkel sokkal érthetőbbé és befogadhatóbbá váltak egy átlag koncertre járónak is, a téma kedvelői pedig tényleg a paradicsomban érezhették magukat. A monoton és extra hosszú kompozíciók között – mint például a Tour de France/Chrono/Étape2 vagy a Trans Europa Express/Metal on Metal, a Planet of Visions vagy a Pocket calculator is üdítőleg hatottak.
Leszámítva a dob-alapokat, a Kraftwerk szinte végig élőben játszotta le a dallamokat és hangokat is, természetesen mindenkinek megvan a percre pontosan kiszámított szerepe a csontprofi produkcióban. Az „énekhangokat” és a számítógépekkel modulált emberi szavakat vokoderrel hallhattuk vissza Hütter szájából, sőt néha egy-két billentyű-elütést is felfedezhettek a kritikusok, ám ezek az alig észrevehető apróbb hibák élőbbé és emberibbé varázsolták az egész estét.
A Kraftwerk az elmaradhatatlan Boing Boom Tschak és Musique Non Stop című dalokkal köszönt el szokás szerint. A neonfénnyel díszített búvárruhákban pompázó tagok egyenként hagyták el a színpadot. A ráadásban, a The Robots alatt a színpadon most a zenekar helyét nem vették át a már klasszikussá vált Kraftwerk-koncertelemek, azaz a robotok. Akik így nem énekelhettek arról, hogy ők robotok, és tele vannak energiával, sőt még táncolni is szeretnek. Ez a feladat most csak a zenekar tagjaira korlátozódott. Még sokáig tudtam volna hallgatni őket. S bár nem valószínű, hogy a Kraftwerk új albummal jelentkezne a közeljövőben, életművük még így is rengeteg lehetőséget tartogat. Sokáig zakatolt még a fejemben hazafelé a vonaton a TEE ütemes kattogása, ez volt az a koncert, amit sosem feledek, sőt több is volt annál.
A látottak alapján elmondhatom, hogy van még bőven kraft ebben az erőműben. 10/10.
