Kormányzása alatt immár 25. alkalommal találkozott Vlagyimir Putyinnal a japán miniszterelnök, Abe Sinzó. A moszkvai tárgyalásoktól – kissé talán korán – sokan már áttörést vártak, de optimizmusra ad okot, hogy ez év júniusában tokiói látogatásra várják az orosz elnököt. Eközben pedig folytatódnak a két ország között megkötendő békeszerződésről másfél hete megkezdett külügyminiszteri szintű tárgyalások, amelyekre Putyin és Abe tavaly novemberi szingapúri és decemberi Buenos Aires-i találkozójukon adtak felhatalmazást. Akkor abban állapodtak meg, hogy a két fél aktivizálni fogja a békemegállapodás megkötéséről szóló tárgyalásokat az 1956. október 19-ei közös nyilatkozat alapján, amely kimondta a két állam közötti hadiállapot megszüntetését, valamint a diplomáciai és konzuli kapcsolatok helyreállítását.
A békeszerződés megkötésének akadálya a Kuril-vonulat négy déli szigetének (Kunasir, Iturup, Sikotan és Habomai) hovatartozása ügyében fennálló területi vita. A már említett 1956-os közös nyilatkozatban Moszkva ígéretet tett két sziget visszaadására, ha több feltételét – köztük azt, hogy Tokió nem lép katonai szövetségre – teljesítik. Az orosz álláspont szerint azonban a japán–amerikai biztonsági egyezmény ennek akadályát jelenti.
A Kuril-szigetekre Oroszország a XVIII. századtól kezdett el benyomulni, azóta ez a terület hol az egyik, hol pedig a másik országhoz tartozott. A XX. század elején előbb Oroszország terjesztette ki rá a fennhatóságát, majd európai és amerikai segédlettel 1925-ben Japán szerezte vissza.
A második világháború végén a Szovjetunió katonai erővel visszavette Szahalin déli részét és a Kuril-szigeteket, ám Japán fenntartja követelését a négy, Tokióban Északi Területeknek nevezett legdélebbi szigetre. Az Ohotszki-tenger és a Csendes-óceán határán a japán Hokkaidó sziget és az orosz Kamcsatka között 1300 kilométer hosszan húzódó vulkanikus szigetcsoport négy vitatott szigete valójában a stratégiai elhelyezkedése miatt értékes.
Jön Putyin, csak nem akkor, és nem azért | Magyar Hang
Moszkva viszonya rövid időn belül nem normalizálódik a Nyugattal, emiatt is különösen érdekes lehet az újabb budapesti látogatás.
A Vlagyivosztokban állomásozó orosz csendes-óceáni flotta elővédjeként szolgálnak, egyben kijáratot biztosítanak az óceánra, a Kunasir és Iturup közti átjáró ugyanis sohasem fagy be. Ráadásul a szigetek védelmével az Ohotszki-tenger – teljes orosz ellenőrzéssel – beltengernek tekinthető, védett az idegen tengeralattjárók északi behatolásától. Ez olyan érték Moszkvának, hogy aligha mond le teljesen a Kuril-szigetekről.
A tárgyalások a hovatartozásukról még a Szovjetunió felbomlása után kezdődtek meg, aztán félbeszakadtak. Abe 2013 áprilisában tízéves szünetet szakított meg azzal, hogy japán miniszterelnökként Moszkvába látogatott, és ő volt az, aki ismét felvetette a területi vita rendezésének ügyét. Azóta intenzívvé vált a legmagasabb szintű párbeszéd, és szakértők szerint régen volt ilyen jó esély a megegyezésre. Ám – hogy ez milyen nehéz – tudni kell, hogy Abe Sinzó olyan ajánlattal érkezett Moszkvába, amelyről Japánban az emberek hallani sem akarnak. Japán az 1855-ös kétoldalú kereskedelmi és határmegállapodás alapján a saját területeinek tartja a Kuril-szigeteket, de a kompromisszum jegyében hajlandó lemondani Iturupról és Kunasirról. Lemondana a szigetek „megszállásáért” járó orosz kártérítésről, és nem költöztetné ki az oda települt orosz lakosságot sem.
Moszkva álláspontja szerint a szigetek a II. világháború nyomán kerültek Oroszországhoz, és szuverenitása felettük elvitathatatlan. Azonban az orosz vezetés is hajlik valamiféle kompromisszumra, megköti viszont a kezét, hogy a közvélemény számára az engedmény elfogadhatatlan. Míg a Levada Központ felmérése alapján 1992-ben is csak 12 százalék támogatta a hivatalos orosz álláspontot, addig 2016-ban mindössze 7 százalék engedne akár egyetlen szigetet át Japánnak. A dumába éppen a múlt héten terjesztettek be egy törvényjavaslatot, amely megtiltaná a lemondást a Kuril-szigetekről. Akár csak részleges átadásuk ellen szól, hogy az precedens értékű lehetne, ráadásul a kiélezett nemzetközi helyzetben sokak szemében megkérdőjelezhetné az oroszok második világháborús győzelmét.
Gyengülőben a világ stratégiai stabilitása | Magyar Hang
Ázsia tovább erősödött, folytatódott Európa gyengülése, Amerikát pedig a belső hatalmi harcok kötik le.
Mindkét oldal a saját csapdájában vergődik, s hogy miért van esély mégis a kompromisszumra? Először is azért, mert mind Putyin, mind pedig Abe szeretne úgy bevonulni a történelembe, mint aki megoldotta ezt a problémát. Emellett a viták lezárásával megindulhatna a japán tőke Oroszország felé. Ez szintén közös érdek, mint ahogy kimondva-kimondatlanul Kína ellensúlyozása is. Ehhez jön még, hogy Moszkva alighanem csak olyan kompromisszumba menne bele, amellyel le tudná valamelyest választani Japánt Amerikáról. Tokió ugyanakkor ősellenségével, Kínával szemben bírhatná a Pekinggel jó viszonyt ápoló Moszkva biztonsági garanciáit. A kérdés tehát túlmutat a két országon, ami nemcsak gátolja a közeledést, de esélyt is ad a megegyezésre.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/4. számában jelent meg, 2019. január 25-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon!
