Aligha létezik Európában élesebb határvonal, mint az Ibar Kosovska Mitrovicánál. Az alig tíz méter széles folyócska nem csak etnikailag és vallásilag szeli ketté a várost, két világot választ el egymástól Koszovóban. Míg a déli oldalon a koszovói háború albán parancsnokainak emelnek szobrot, és neveznek el utcát a Koszovói Felszabadítási Hadseregről (UCK), addig a folyó északi partján, a szerb oldalon hatalmas, cirill betűs emlékmű magasodik, amelyen terroristának titulálják ugyanezt a félkatonai szervezetet. Míg az albán oldalon albán nemzeti zászlók lengedeznek, addig a szerben szerb és orosz lobogókat függesztenek ki mindenütt, a falakat Aleksandar Vucic és Vlagyimir Putyin képeivel ragasztgatják tele.
Mindemellett a szerb területen rengeteg a nemzeti ihletésű graffiti. „Mert innen már nincs vissza”, „Ezért az országért érdemes meghalni”, „Koszovó Szerbia, a Krím Oroszország” – hirdetik a rajzok, amelyek a haza alatt természetesen csakis Szerbiát értik. És valóban, az északi részen – központjában Lázár cár szobrával, amint éppen Rigómező felé mutat – valóban úgy érezzük magunkat, mintha egy szerbiai kisvárosban lennénk. Sőt, hatványozottan, hiszen még a legkisebb boltocska kirakatában is ott a szerb állami lobogó.
– Az ibari híd a koszovói helyzet barométere is egyben – mondja lapunknak Zoran Vlaskovic újságíró, aki az egyetlen koszovói szerb nyomtatott lap, a Jedinstvo (Egység) szerkesztőségében fogad minket. A lap mostanra egészen egyedi helyzetbe került. Ahogy Pristina múlt év novemberében százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából és Boszniából érkező termékekre, a szerb újságokat is csak megemelt vámokkal lehetne ide behozni. Nem is látni már szerb újságokat az utcán. Ellenben a Jedinstvót – amelyet Szerbiában nyomtatnak – mégis, hiszen a lap ingyenes.
Ám a hetilap helyzete más szempontból is egyedi: a szerkesztőség ablakai éppen az ibari hídra néznek, amely mostanra a város, pontosabban a város megosztottságának szimbóluma lett. És valóban, bár a hídon a közlekedés mindig le van zárva a gépjárművek előtt – ez csak a nyugati és a keleti hídon lehetséges –, az eltorlaszolás egészen változatos formákat öltött az elmúlt években. Zoran mutatja a fényképeket: egyszer szögesdróttal, máskor pléhlapokkal, megint máskor leborított kaviccsal emeltek akadályokat rajta a szerbek, hogy az albánok ne jöjjenek át. Most betontorlaszok állnak a híd szerb hídfőjénél, a délinél meg a KFOR katonái strázsálnak.
– 1999 júniusa óta összesen 121 nagyobb incidens történt ezen a hídon, mindegyiket az albánok váltották ki, amikor erőszakosan próbáltak ide belépni, és elfoglalni Kosovska Mitrovica szerb részét – meséli a férfi. Az egyik legnagyobb ilyen összecsapás pontosan 15 esztendeje, 2004. március 17-én történt: egy hatalmas, feldühödött albán csoport megkísérelt átkelni a hídon. A szerbek a híd másik oldalán várták őket, a KFOR békefenntartói pedig könnygázzal és gumilövedékes fegyverekkel próbálták feltartóztatni az albánokat. Aztán egyszer csak golyózáport zúdított egymásra a két oldal: az összecsapásban két albán és hat szerb lakos halt meg, több mint háromszáz pedig megsebesültek. A Koszovó-szerte zajló szerbellenes zavargások során – amit itt márciusi pogromnak neveznek – három nap alatt 35 szerb templomot és kolostort, 738 lakóházat, 10 középületet rongáltak meg, tíz szerb vesztette életét, és négyezren menekültek el.
Történt azóta valamifajta közeledés a szerbek és az albánok között? – Az idő megtette a magáét, így egyfajta közeledés már elkezdődött, amit leginkább a kereskedelem segített – mondja Zoran, és hozzáteszi, hogy szemben a déli oldallal, ahol csak egy szerb család él, addig az északi, szerb részen 1800 albán él békében a szerbekkel. Azonban a másik nemzet kávézóiba és éttermeibe sosem mennek át az itteni lakosok a folyó túlsó oldalára. Az itt élő szerbek így leginkább Belgráddal tartják a kapcsolatot, amely itt a rendőrség kivételével – melyben az északi részen csak szerbek szolgálnak – szerb intézményrendszert tart fenn. – Észak-Mitrovicán egyetlen szerb sem mondja, hogy a független Koszovóban él – teszi hozzá Zoran. Úgy véli, ez a jövőben is így lesz, vagyis minden szerb Szerbiában akar majd élni.
Ez az élet egyáltalán nem könnyű már most sem. Belgrád ezért különböző kedvezményekkel próbálja segíteni az itteni szerbeket, az áram és a víz például ingyen van északon. Mindez persze nem végleges megoldás, így napjainkban egyre több szó esik Belgrádban a Pristinával való viszony rendezéséről. A szerb külpolitika a legoptimálisabbnak az „elhatárolást” tartaná – vagyis a szerb–koszovói határ tisztázását, de sokan a szerb–albán területcserét is megoldásnak tartják.
– Nagyon nehéz úgy beszélni az elhatárolásról, hogy nem érkezik semmiféle hivatalos magyarázat, mit is jelentene ez – magyarázza Nevenka Medic, a Kossev.info igazgatója a portál szerkesztőségében. Ő úgy véli, hogy ha megoldási lehetőségként valóban felmerülne az elhatárolás vagy a területcsere, az itt élők többsége arra szavazna, hogy csatolják ezt a területet Szerbiához. Így látja a helyzetet Maja Ficovic, a Radio Mitrovica Sever szerkesztője is, egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy sok olyan szerbbel beszélt már, aki sosem menne bele Koszovó felosztásába, hiszen megoszthatatlannak tartja. De azok is sokan vannak, akik beleegyeznének.
Mit gondolnak minderről a koszovói politikai erők? Mitrovicai tartózkodásunk idején többször is felkerestük a legnagyobb helyi szerb párt, a Szerb Lista központját, azonban minden alkalommal zárva találtuk. Nem úgy a Szerbia, Demokrácia, Igazság polgári kezdeményezés (GI SDP) központját. Ennek a szervezetnek az elnökét, Oliver Ivanovicot múlt év januárjában ölték meg ismeretlen elkövetők itt, a Sutjeska utcában, ahol most emléktábla áll a gyilkosság helyszínén. Ksenija Bozovic, a szervezet mitrovicai koordinátora fogad itt minket, aki szerint Koszovó felosztása egyáltalán nem jelentene megoldást a problémára.
– Mit tegyünk azokkal a szerbekkel, akik az Ibartól délre élnek? Mi a terv azokkal az emberekkel? Mi lesz azokkal a templomainkkal, kolostorainkkal és szent helyeinkkel, amelyek délen vannak? – teszi fel a kérdést. A pártja éppen az ilyen ügyek tisztázatlansága miatt ellenzi Koszovó felosztását.
És mit mondanak erről az albánok? A Koszovói Demokrata Párt (PDK) mitrovicai központjában a szervezet helyi titkára, Murteza Zegiri egyértelmű választ ad: pártja sem Koszovó felosztását, sem pedig a területcserét nem támogatja. – Ebben az évszázadban ugyanis már nem képzelhető el az etnikai elkülönülés – mondja Zegiri, szerinte éppen ezért nem megoldás a területcsere sem.
Mostanra Kosovska Mitrovica déli, albán részén már csak egyetlen szerb család él – a papé, aki a pravoszláv templom mellett lakik. Miközben a szerb gyerekek a templom mögötti udvaron takarítanak, elmondják, nem is akarnak megtanulni albánul, „hiszen ez Szerbia”. Amikor az albán lányokról kérdezzük őket, az egyikük elmondja: vannak ugyan köztük szépek, de hát ő szerb, sosem venne el albán lányt. Ez pedig cseppet sem meglepő:
Mitrovicában egyetlen vegyes házasságról sem tudni.
Az elkülönülés másik példája az albán oldalon fekvő szerb temető is, sírjait napjainkra szinte mind összetörték a vandálok. Emiatt sokan kérnek engedélyt, hogy kiássák a szeretteiket és az északi oldalon, vagy a szerbiai Rudare településen helyezzék őket most már tényleg végső nyugalomra. Ahogy megjelenünk a temetőnél, azonnal civil ruhás albán rendőrök igazoltatnak, s kérdik, miért akarunk fényképet készíteni a sírokról, ki küldött minket. A szerb lakosok szerint az ilyen igazoltatások célja valójában az, hogy elrejtsék a valóságot a világtól, vagyis azt, ami a szerbekkel történik ez idő tájt.
Kosovska Mitrovica így napjainkra már egyáltalán nem tekinthető egy városnak. Elhatárolás ide, területcsere oda, még rengeteg víznek kell lefolynia az Ibaron, hogy az itt élők végre megbékéljenek egymással.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/12. számában jelent meg, 2019. március 22-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/12. számban? Itt megnézheti!
