Amerika a bíróságok megkerülésével utasítana ki bevándorlókat

Amerika a bíróságok megkerülésével utasítana ki bevándorlókat

Az amerikai határ a mexikói oldalról Texas és Új Mexikó államok határán (Fotó: dawn paley/Flickr)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A jövőben a bíróságok megkerülésével utasíthatnak ki bevándorlókat az Egyesült Államokból – számolt be róla a BBC. A törvénymódosítás szerint aki nem tudja igazolni, hogy több mint két éve az országban tartózkodik, azt azonnali hatállyal kitoloncolhatják. Mindeddig hasonló procedúrával csak azoknak kellett szembenézniük, akik a határ 160 kilométeres körzetében voltak fogva tartva, és kevesebb mint két hete érkeztek.

Jogvédő szervezetek úgy vélik, a változtatások százezreket érinthetnek. Az Amerikai Polgárjogi Szövetség, az ACLU máris bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a jogszabály-módosítást.

A változtatástól a keddi bevezetése után azonnali hatást várnak a kormány tagjai is. Kevin McAleenan belbiztonsági miniszter úgy fogalmazott, hogy a döntés segíthet enyhíteni a határokra nehezedő nyomást, valamint a kapacitásproblémákat. Szerinte ez egy a bevándorlási válságra adott szükséges válasz volt.

Politikai elemzők szerint Donald Trump a 2020-as újraválasztási kampánya egyik fő elemeként tekinthet a keményvonalasabb migrációs politikára.

„Küldd őket vissza" - Ez Trump nagy terve? | Magyar Hang

Most épp azt tweetelte, hogy a négy kongresszusi képviselőnő szerinte nem képes szeretni Amerikát. Mi állhat a háttérben?

A Pew közvélemény-kutató intézet felmérése szerint jelenleg 10,5 millió ellenőrzés nélküli, illegális bevándorló tartózkodik az országban. Nagy részük viszont már legalább 15 éve az Egyesült Államokban él. A mostani módosítások kivételt tennének azokkal, akik súlyos egészségügyi állapotban vannak, illetve olyanokkal, akiket kifejezetten fontos szálak fűznek Amerikához. Akik pedig jogosultak menedékjogra, azok elméletileg a jövőben is felvehetik a kapcsolatot egy bevándorlásügyi illetékessel.

A Migration Policy Institute ügyvédje, Muzaffar Chishti szerint rendkívül nehéz lesz a váratlanul előállított bevándorlóknak bizonyítaniuk, hogy már több mint két éve az országban tartózkodnak. A CBS News hírcsatornának kifejtette: az emberek nyilván nem hordják magukkal mindenhova az összes iratukat, így ha az utcán vagy a munkahelyen megállítják őket, könnyen bajba kerülhetnek.