Ismét forrong a moszkvai utca

Az eső sem tudta elmosni a moszkvaiak augusztus 10-i, ezúttal engedélyezett ellenállását. Közel 50 ezren tiltakoztak az orosz fővárosban amiatt, hogy a hatóság a szeptember 8-ai önkormányzati választás előtt 57 ellenzéki jelölt regisztrálását elutasította. A tüntetések immár egy hónapja tartanak, és a Kreml kemény, sokszor durva fellépéssel igyekszik megmutatni, ki az úr Oroszországban.

Ismét tele vannak a nyugati lapok a moszkvai tiltakozásokkal. A tudósításokat előbb a rendőrség és a nemzeti gárda kemény, esetenként kimondottan durva fellépésének, majd ezek híján legutóbb a Szaharov sugárúton vonuló tömeg képeivel illusztrálták. Ezeket az írásokat olvasva sokan azt hihetik, hogy az orosz hatalom végképp elveszített minden önkontrollt, és csak idő kérdése Vlagyimir Putyin rendszerének összeomlása. Tény, hogy a 2011–2012-es tiltakozási hullám óta a mostani volt a legnagyobb ellenzéki megmozdulás, előbbiről azonban szó sincs. A rendőrség semmivel sem oszlatta durvábban a tüntetőket, mint tették azt párizsi kollégáik a „sárga mellényesekkel”, Putyin hatalma pedig – ha már ezt a példát hoztuk fel – stabilabb, mint francia kollégájáé, Emmanuel Macroné.

Az viszont igaz, hogy a lassan két évtizede fennálló orosz rendszer az elfáradás jeleit mutatja. Nem utolsósorban a nyugati szankciók következtében gyengül a szociális biztonság, ennek következtében meg-meginog a hatalom és a társadalom között kötött, a rendszer stabilitását adó „megállapodás”. Az úgynevezett Putyin-nemzedék, a fiatalok új arcokra vágynak, a lakosság pedig – különösen a nagyvárosokban – egyre türelmetlenebb az igazságtalanságokkal és a hatalom túlkapásaival szemben.

A hatalomban töltött két évtized és a lassan növekvő elégedetlenség koptatja Putyin népszerűségét is. Az elnök támogatottsága a Társadalmi Vélemény Alapítvány (FOM) legutóbbi közvélemény-kutatása alapján 18 éves mélyponton van, és ha most lennének a választások, akkor „csak” 43 százalék szavazna rá. Közben a megkérdezettek 60 százaléka azért elégedett a teljesítményével, és mindössze az oroszok harmada nem akarja, hogy 2024 után is Putyin legyen az elnök. Az alapítvány vezető kutatója, Grigorij Kertman szerint a népszerűség csökkenése valahol természetes, 20 év ugyanis hosszú idő. Emellett paradox módon a nyári természeti katasztrófák, így az égő szibériai erdők, valamint a tüntetők és a rendőrök közötti durva, a rend hiányát mutató jelenetek is negatívan hatnak a stabilitás garanciájának tekintett Putyin megítélésére.

A mostani tüntetések mutatják az elégedetlenség – különösen a fővárosban érezhető – növekedését, azokat azonban nem szabad túlértékelni. Persze elsősorban nem azért, mert mint azt a hatalomhoz közel álló sajtó sulykolja, a Moszkva belvárosában tiltakozóknál a Metallica-koncerten és a saslikfesztiválon is jóval többen voltak. Lényegesebb ennél, hogy a tiltakozók sem nagyon tudják, mit akarnak. Már azon kívül, hogy engedjék indulni a helyhatósági választáson a nem regisztrált jelölteket. Igazságtalannak érzik kizárásukat, abban azonban már messze nem értenek egyet, hogy milyen Oroszországot is szeretnének.

Érzik ugyanakkor a helyzetben rejlő lehetőséget Moszkva ellenfelei. Igaz, hogy a hatalom tudatosan rájátszik a külső beavatkozásra, ám tény, az amerikai nagykövetség a honlapján hirdette az engedély nélküli tüntetést, mint ahogy konkrét útmutatást adott a Deutsche Welle is. Hasonlóan tett a Google, amely a tulajdonában lévő YouTube-on keresztül kéretlen értesítésekkel agitált a hatalom ellen. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha Oroszország teszi ezt! Moszkva e példákat felmutatva vág vissza az őt ért vádakra, miszerint beavatkozik más országok választásaiba, de ennél is fontosabb: láthatóvá válnak a jogos elégedetlenségre „ráülő” Alekszej Navalnij és társai mögött álló külföldi támogatók. Az oroszok többsége pedig – bár lehet, hogy elégedetlen a rendszerrel – nem kér az országokat káoszba döntő „színes forradalmakból”.

A Kreml azonban most csak ízelítőt kapott a 2021-es dumaválasztások közeledtével várható tüntetésekből. Éppen ezért a politikai átmenet zökkenőmentes lebonyolítása érdekében nemcsak a szociális stabilitást kell fenntartania, de meg kell újítania az elhasználódott pártrendszert, és általában véve is rugalmasabbá kell tennie a politikai struktúrát. A kemény fellépéssel ugyanis időt nyerhet, 2024 azonban még túl messze van ahhoz, hogy ez önmagában elég legyen a nyugalom megőrzéséhez.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/33. számában jelent meg, 2019. augusztus 16-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/33. számban? Itt megnézheti!